Julia ezúttal nem gyermekeire hivatkozott, hanem azt akarta kifejezetten elkerülni, hogy jó barátját, Tom Hanks-t mezítelenül lássa. Mivel a frivol politikai szatírában Hanks egy botrányos életvitelű texasi szenátort alakít, elég sokszor kerül le róla a ruha – ami a fiatal Emily Bluntnak is okozott némi problémát -, de Julia Roberts szerint feltehetőleg a stáb is tartott a mellékhatásoktól.
– “Nem mentem be a forgatásra, amikor Tom meztelen jeleneteit vették fel. Ilyenkor küldtek egy körlevelet, amiben az volt, hogy aki nem bírja az ilyesmit, az inkább maradjon otthon – és én otthon is maradtam.“
Maga Julia már régóta nem hajlandó vetkőzni a vásznon – sőt, véleménye szerint azok a színésznők, akik vállalnak pucér szerepeket, nem maradnak hűek hivatásuk szelleméhez. Ezzel az állítással elég nehéz egyetérteni.
A sztori
Egy piás pofa. Egy csinos pofi. Egy pofátlan profi. Ki mondta, hogy ennyivel nem lehet megdönteni a szovjet birodalmat? A Charlie Wilson háborúja elképesztő igaz történet arról, hogy egy képviselő, aki szerette jól érezni magát, egy houstoni milliárdos hölgy, aki szeretetett a jó ügyért harcolni, és egy CIA ügynök, aki szeretett egy jót harcolni, miképp szövetkeztek, hogy összehozzák a történelem legnagyobb titkos manőverét.
Charlie Wilson texasi kongresszusi képviselő volt, egy agglegény, akinek “Mulatozós Charlie” álarca mögött ott lapult a ravasz politikusi elme, a mély hazaszeretet, és az elnyomottak iránti részvét. A ’80-as évek elején az egyre terjeszkedő szovjet megszállás nyomán ez az elnyomott Afganisztán volt. Charlie régi barátja, gyakori pártfogója és alkalmi szeretője volt Joanne Herring, Texas egyik leggazdagabb asszonya, a szenvedélyes antikommunista. Mivel úgy gondolta, hogy az Afganisztán megszállására adott amerikai válasz igencsak vérszegény, arra ösztökélte Charlie-t, hogy tegye meg a szabadságharcosokért azt, amire más nem képes: biztosítson pénzt és fegyvert a szovjet agresszorok kiűzéséhez. Charlie segítőtársa a hadműveletben Gust Avrakotos CIA ügynök, akit nem kellett nagyon bíztatni, ha arról volt szó, hogy keresztbe tegyen a főnökeinek, akik nem ismerték el a munkáját.
A hihetetlen akció eredményeképpen az Egyesült Államok a kezdeti 5 millió dollár helyett végül már egy milliárd dollárral támogatta évente az afgánokat, és ennek köszönhető, hogy a Vörös Hadsereg végül kivonult Afganisztánból.
Az Emmy-díjas író Aaron Sorkin (Az elnök emberei) forgatókönyvéből az Oscar-díjas Mike Nichols (Közelebb, Diploma előtt) rendezett rendkívül szórakoztató és elgondolkodtató szatírát három Oscar-díjas sztár pazar játékával megspékelve.
Szereplők:
• Tom Hanks
• Julia Roberts
• Philip Seymour Hoffman
Rendezte: Mike Nichols
Eredeti cím: Charlie Wilson’s War
Országos bemutató: 2008. február 7.
Bemutatja a UIP-Duna Film