A szőlőkirálynő

A könyv írójáról Patricia és férje – miután mindenüket elvesztették – egy dél-franciaországi szőlőbirtokhoz tartozó, düledező vidéki házba költöztek. A táj fantasztikus, de mit kezdjenek a szőlővel? A baj nem jár egyedül, Patricia férje kórházba kerül, az asszonynak egyedül kell mentenie a menthetőt, nyelvtudás, barátok és borászati ismeretek nélkül. Clos d’Yvigne elhanyagolt szőlőskertje Patricia keze alatt lenyűgöző és jövedelmező nagybirtokká nőtte ki magát, az ott termelt bor pedig elnyerte a kitüntető „Franciaország legjobb bora” címet, és mára a világ szinte minden exkluzív éttermének borlapján megtalálható. Patricia Atkinson a mesés délfrancia bortermelő vidék egyik legelismertebb birtokosa. Élettörténetéből nagy sikerű film készült, regénye a világ számos pontján vezette a sikerlistákat. Egy nő, aki harcba szállt a természettel, és valóra váltotta az álmait.

Sokakkal együtt nálam is az elsők közé került e könyv a bestsellerek listáján. Ha döntésem okát is keresnők, már korántsem volna ilyen egységes a kép. Mert amíg – vélhetően – a többség egy ember heroikus küzdelmét olvasta ki belőle, úgy én ezen felül még mást is. És ez a más manapság Magyarországon sokkal többet árul el az olvasónak mindenféle frázisnál.

Többet, de miről? Hát arról, hogy miként lehet a nyugati embernek (ráadásul egy angol hölgynek), minden szaktudás nélkül, rövid idő alatt annyira beilleszkedni a véres konkurenciaharcairól hírhedt francia borszakmába, hogy a legeslegelsők közé küzdje fel magát. Minduntalan az járt a fejemben, hogy nálunk ugyan mire ment volna, még ha a pénznek a jelek szerint nem is volt annyira szűkében. Mire ment volna az egyre leromlóbb termelési feltételek közepette, mire ment volna a szőlőtermesztés és borászat Franciaországban elsöprő méreteket öltő infrastrukturális segítő háttere nélkül, mire ment volna az olyan segítőkkel, akik maguk sokkal inkább segítségre szorulnak, mint bármikor.

Ez a könyv nem a főhőse (egyben a történet írója) drámai beszámolója csupán, ez a könyv a francia bortermelés sikerkönyve, és a magyar bortermelés gyászjelentése. Igen, mert képtelenség úgy elolvasni, hogy a hazai állapotokkal minduntalan párhuzamot ne vonjunk. Mi ugyebár a szocializmust építgettük, a franciák pedig többek között nemzeti karakterük, büszkeségük egyik legfontosabb kifejezőjét, a bort tették naggyá. Azét a borét, amit évtizedekkel ezelőtt még simán lepipált a magyar bor. Az a magyar bor, ami már nem felel meg a finnyás, elkényeztetett ízlésű nyugatiaknak, mert nem szerepelnek, nem szerepelhetnek a borosüvegen azok a termelési és feldolgozási adatok, ami nélkül még megkóstolni sem hajlandók, legyen az a legtökéletesebb aszúbor. Ma sokan hangoztatják, hogy mindez éppen a kíméletlen konkurencia következménye. Holott egyáltalán nem. Nálunk azoknak az évtizedeknek az eltékozolt idejéről van szó, amely alatt mások fejlődtek, fejlesztettek, beruháztak, tanultak, terjeszkedtek. Mi pedig örültünk és beértük annyival, hogy a Nagy Testvér szereti a borunkat.

Persze, csakugyan megrendítő ez a könyv. Főhőse a lehető leghátrányosabb helyről indul, miközben az összes létező Jó Tündér mellé áll, és persze az sem lebecsülendő, hogy angol hölgy létére vállalja az addig még csak nem is ismert paraszti munkát. Mondhatnám, az emberi összefogás himnusza hangzik ki a sorokból, őszinte, gyönyörű emberi hang, amire oly nagy szükségünk lenne nekünk is, csak nálunk a szamarak mindenhol és mindenhonnan beleordítanak. Ajánlom hát ezt a könyvet minden borért rajongónak, mindazoknak, akik lehetségesnek látják a magyar bor feltámadását, azoknak, aki Patricia Atkinson példáját nem irigylik, de útmutatásnak veszik.

Minden, ami könyv – könyvajánlók
könyvajánló.lap.hu
ajándék.lap.hu
könyv.lap.hu