nlc.hu
Szabadidő
Eszter hagyatéka

Eszter hagyatéka

A Márai Sándor azonos című művéből készült magyar játékfilm igazi sztárparádét ígér, és a meseszép Balaton-felvidékre repít minket.

Sipos József filmje Márai Sándor azonos című regényéből készült, amelyet eddig harminc országban adtak ki. A történet a harmincas évek Balaton-felvidékére repít minket, ahol Eszter (Nagy-Kálózy Eszter), a „hamvaiban” is szép úrinő él csendesen, szerényen. Már nem vár sokat az élettől, hisz élete valahol véget ért, mikor szerelme, a hűtlen, szélhámos Lajos (Cserhalmi György) a nővérét vette el helyette. Lajos táviratozik, hogy húsz év után meglátogatja Eszteréket, és ez a különös vendégség minden meghívott és hívatlan vendég életébe változást hoz.

„Az Eszter hagyatéka című filmünk Márai Sándor 1939-ben írt, azonos című kisregényén alapul, amelynek története napjainkban is megrázó erővel aktuális. A film az emberi kapcsolatokat boncolgatja, választ keres az emberek cselekedeteinek sorsszerű irányítására.

Főhősünk Eszter, az önszántából magányosan élő, csinos, 50 év körüli hölgy, aki már nem sokat vár az élettől, de egy biztos, nyugodt öregkor előtt áll. Egy nap táviratot kap az egyetlen szerelmétől (mert lehet egyetlenegy embert szeretni egy életen át, és lehetünk ahhoz hűek, aki hűtlen volt hozzánk). Lajos visszatér egy napra a városba, magával hozza a gyermekeit és egy ismeretlen társaságot. Eszterben felébrednek a régi emlékek és érzelmek, amelyeket maga sem tud pontosan meghatározni. Lajos érkezése a kisvárosi társaság tagjaiból (Eszter baráti köréből) különböző reakciókat vált ki. De abban mindenki egyetért, hogy Lajos egy gazember.

 

Ezt az utolsó találkozást meséli el a film, természetesen sok epizódszereplővel, akik fontos helyet foglalnak el a történetben, hiszen különböző jellemükkel és viselkedésükkel segítik, illetve megnehezítik Eszter döntését.

Ez az utolsó látogatás, amely Eszter életét véglegesen megváltoztatja, választ ad azokra a félelmeire, amelyek minden ember életében egy bizonyos kor után felszínre kerülnek.

A film a benne szereplő kitalált személyeken keresztül egy olyan világot fest elénk, amelynek mindennap részesei vagyunk. A színészekben magunkra ismerünk – problémáinkra, félelmeinkre és emberi kapcsolatainkra…” (Sipos József)

Nézd meg a filmről készült képgalériánkat! »

Eredeti cím: Eszter hagyatéka

Rendező: Sipos József

Zene: Berkes Gábor


Gyártási év:
2008

Főszereplők: Nagy-Kálózy Eszter, Cserhalmi György, Törőcsik Mari, Eperjes Károly

Forgalmazza: Best Classics

Mozipremier: 2008. április 17.

Ajánló:
Film.lap.hu »
Mozi.lap.hu »
Színész.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top