Szabadidő

A Körös-Maros Nemzeti Park – képekben

A keveset utazó, keveset olvasó emberek közül sokan úgy gondolják, hogy az Alföldön a Hortobágyot és nagyobb folyóit kivéve már semmi természeti látnivaló sincs. Pedig ez nem így van...

Való igaz, a régi, a folyószabályozások előtti határtalan bőség végérvényesen odavan. De amint Kalotás Zsolt képeskönyvének másodcíme is utal rá, a természetnek azért maradtak rejtőzködő szigetei. Ezeket a természeti szigeteket, szám szerint tizenhármat, szinte a legutolsó pillanatban, 1997-ben vonták be az akkor megalakuló Körös-Maros Nemzeti Park magas szintű védelmi rendszerébe. Az eltelt tíz év fényesen bizonyította, hogy okkal. Mert a védelem, az alaposabb odafigyelés, a módszeres kutatás az ismert fajok megmaradásán kívül nem csak kiveszettnek hitt növények, állatok újbóli felbukkanását tapasztalhatta, de újakét is. Közöttük több, hazánkban eddig nem ismert fajét, sőt, még a tudomány számára felfedezetlent is. Mindezek a tapasztalatok a tekintetben is meggyőzőek, hogy érdemes alaposabb vizsgálat alá vetni a természetet másutt is, akár még egy nem védett környezetben is.

A szóban forgó könyv hatalmas előnye, hogy akit a természetvédelem szakmai részletei nem érdekelnek, az is örömét lelheti benne. Hiszen képeskönyvről van szó, ha ugyan ez a meghatározás kevésnek is látszik azoknak a színes fotóknak az esztétikai élményéhez, amelyek mögött Kalotás Zsolt mélységes természetszeretetén túl nagy szakmai tapasztalata is megbúvik. A természetfotós egyszerre fotóművész és tudós természetismerő. Ahol ez a két dolog összetalálkozik, megszületnek a csodák. Olyan képek formájában, mint amilyeneket ez a kötet tartalmaz. A makrofelvételektől a széles nagytotálig, a madárélet intim megnyilvánulásaitól a madártávlatú tájképig. Külön öröm (és ez már a magyar nemzeti parkok sajátossága), hogy a természettel együtt élni tudó ember, vagy annak tevékenysége, produktuma is helyet kapott a kötet képei között. Így együtt kell valamennyit megbecsülnünk, utódainkra hagynunk. A kötet tehát egyféle etalon: a 2000. év első évtizedében a Körösök és Maros vidékén ezek a tájegységek és ezek a fajok képviseltették magukat, rájuk, az ő érdekükben kell tehát vigyáznunk.

A könyv címe: Kalotás Zsolt – A Körös-Maros Nemzeti Park – A természet szigetei
Kiadó: Alexandra Kiadó, 2008
A könyv ára: 6.990 Ft

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése