Muddy Waters – A blues nagyapjának lenyűgöző és irigylésre méltó élete

Gyors az idő, gyorsan változnak a divatok. Pedig 1983 nem is tűnik olyan távolinak. Ebben az évben, 68 éves korában távozott az afroamerikai zenétől hangzó világból Muddy Waters (‘Sáros Vizek’) – apja utáni nevén McKinley A. Morganfield – a blues koronázatlan királya. Egy sor lemez, és – a kötet előszava szerint, Keith Richards megfogalmazásában – egy világraszóló örökség maradt utána hátra: „…a huszadik század zenéje a blueson alapszik. Blues nélkül nem létezne sem a jazz, sem a modern zene. Minden egyes popdalban (…) valahol ott van a blues…“

Lehet, hogy ez csak amerikai elfogultság, vagy csak túlzás, ám tény, hogy ez idáig elég keveset tudtunk erről a fekete zenészről. Aki jóformán írni-olvasni sem tudott, hiszen abba az amerikai „dél”-be született, amelyik többek között Faulkner bemutatása révén került be a tudatunkba. A Mississippi deltavidékén, magas gátak, árvizek, hurrikánok, tornádók, végtelen gyapotföldek, kukoricások szorításában, egészen népmesei díszletek között, egy deszkakunyhóban kezdődik a történet: 1941-ben Muddy gyapotszedő munkás énekes-gitáros előadói művészetét hanglemezen örökíti meg egy Alan Lomax nevezetű néprajzkutató. A következő lemezfelvételig azonban még hat év telik el, miközben a díszletek megváltoznak: a zenéléshez most már a háború utáni Chicago adja a hátteret. Ide, Chicagóba ereszti új gyökereit Muddy, innen indul el a világ, a hírnév felé.

A könyv szerzője aprólékos gondossággal, a fellelt dokumentumok laza, olvasmányos összeszövésével tárja elénk ezt a nem éppen szimpla menetű élettörténetet, melynek igazi követéséhez feltétlenül szükségünk van Muddy felvételeinek meghallgatására is. És akinek ilyen nem áll rendelkezésére, jól teszi, ha a netes szolgáltatókhoz fordul, ők nyújtják a legkönnyebben hozzáférhető zenei forrásokat.