Szabadidő

Utazz gondolatban – 6 szuper könyv

Utazni a legjobb dolog a világon, de sajnos nincs mindig rá lehetőségünk. Összeállításunkban 6 remek könyvet ajánlunk neked, amelyekkel a világ legszebb tájaira repülhetsz, még ha csak képzeletben is.

Elizabeth Gilbert : Eat, Pray, Love (Ízek, Imák, Szerelmek)

A világszerte óriási sikert arató könyv egy nő utazásának története, egy olyan nőé, aki nem akart többé megfelelni. Aki elengedte a jelenét és megtalálta a boldogságát. Akiben kicsit mindannyian magunkra ismerhetünk.

Elizabeth harmincas, sikeres nő volt, mindent magáénak tudhatott, amire az ember lánya vágyakozik – gazdag férjet, álomházat, fényes karriert. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak.

Az őszinte, humoros és mély érzelmű könyv mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy „ettől a naptól kezdve változtatok az életemen”.

„Minden barátnőmnek ajánlottam.” (Julia Roberts)

„Egy nő vallomása, akit az utazás gyógyított meg.” (Meg Ryan)

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Ár: 3499 Ft

Michael Palin: Hemingway nyomában

 

Bizonyos jelek szerint Hemingwayt az új nemzedékek a süllyesztőbe küldték. Nem kizárólagosan, hanem korosztályosaival együtt. Bár fiatalok között ténykedem, mostanában eggyel sem találkoztam, aki Hemingwayről akár csak hallott volna. Még Az Öreg halászról sem, holott két évtizede még érettségi tételként szerepelt. Ezek a fiatalok már sem őt, sem másokat nem olvassák, mert nem olvasnak. És hogy miért éppen a fiatalokat emlegetem? Hát azért, mert Hemingway a fiatalok írója. Valaha – akár a fentnevezett M. Palin (és szerény jómagam) is – a középiskolások és egyetemisták rajongtak Hemingwayért. Jóval előbb, mintsem megszűrten ajánlott olvasnivalóiból kötelező olvasmány lett volna. Meglehet, Hemingway világa – talán a háború közelsége miatt – sokkal közelebb állt hozzánk. És ugyanakkor elérhetetlenül távol. Mert ki is utazhatott volna közülünk kedve szerint Olaszországba, Párizsba, Pamplonába, a Kilimandzsáróhoz, Kubába vagy éppen Alaszkába? És ki élhetett olyan szabadon, nők, italok, tartalmas és tartalmatlan szórakozások közepette, mint Hemingway? És ki írhatta volna meg mindezt, az Odafenn Michiganben-t is beleértve, a keleti hosszúságok világában? Az, aki már (mert manapság szinte minden elérhető az ő irigyelt világából) errefelé senkinek sem kell!

Ezért ért meglepetésként a Monty Python alapító színészeként ismert Michael Palin friss kiadású könyve, a Hemingway nyomában. Az eredeti ötlet egy BBC-tévésorozat elkészítése volt az író századik születési évfordulója alkalmából. De hát az ilyen alkotások levetítésük után nagyon is egyszeriekké válnak. Palin alighanem ezért foglalta kötetbe a forgatás során megfogalmazott gondolatait, élményeit, tapasztalatait. Elvégre tényleg nem kis dolog végigjárni egy másik híresség földrajzi életútját! Aminek egyik legmegszívlelendőbb tapasztalata, hogy Hemingway „nincs elfeledve”! Milliók őrzik a nagy író emlékezetét a szívükben, és ezek az emberek Hemingwayhez, a műveihez menekülnek, ha emberi szóra éheznek. Mert Hemingway maga volt a nagybetűs EMBER. E kötet segítségével talán újra a mi számunkra is.

Kiadó: Park Könyvkiadó
Ár: 3900 Ft

Peter Kerr: Búcsú Mallorcától – A paellától a zabkásáig

A népszerű mallorcai sorozat szerzője ugyanolyan szeretettel és élvezetesen mutatja be Skócia zegzugos vidékeit, mint Mallorcát.

Mindannyian, akik figyelemmel kísérhettük Peter Kerr és családja történetének alakulását, vagyis a Skóciából Mallorcába történő áttelepülésüket, most azért izgulhatunk, hogy visszatelepülésük sikeresebb és végleges legyen.
Háromévnyi kemény munka, siker, kudarc és megannyi vicces kaland után ugyanis a Kerr család kirakja a „Se Vende” táblát szeretett narancsfarmja kapujára. Úgy döntenek, hogy visszatérnek az óhazába. A botcsinálta narancstermesztők persze nem a hozzá nem értés miatt kényszerültek megfutamodásra. Ők igazán mindent megtettek azért, hogy a számukra merőben szokatlan környezetben gyökeret ereszthessenek. Nem ők az elsők, és bizonyára nem is az utolsók, akikkel ez megtörtént. A két világháború között például a neves norvég néprajztudóssal, Thor Heyerdahllal történt hasonló. Ő az édennek tartott trópusi Fatu Hiva szigetéről menekült hanyatt-homlok vissza a civilizációba. Kerrék szolidabbnak látszó, ám mégis kőkemény gazdasági körülmények szorításából menekültek, és szerencséjükre volt hová. Tanulságos történet ez, nem csak mulatságos. Ilyennek csak a szerző állítja be, már túljutva a Nagy Veszélyen. Aki a sorok között is tud olvasni, megérti, mire gondolok.

Kiadó: Tericum Kiadó
Ár: 3170 Ft

Badár Sándor–Horváth János: Ámerika avagy a Véredény nyomában

Emlékszünk még Fábry Sándor eszét vesztett vállalkozására? Igen-igen, amikor Wahorn Andrással közösen eldöntötték, hogy tizenháromezer kilométert utaznak négy keréken. A vállalkozás célja, hogy Amerika szent földjéről Kanadán és Oroszországon keresztül kis hazánkba szállítsák saját lábán Véredényt, a nyugdíjas Cadillacet. Ebből született a Cadillac Drive című „ismeretterjesztő” sorozat, amely sajnos hamar az éjféli mise időpontjához került igazításra.

Ámde ez a könyv nem Fábryról, de még nem is igazán Véredényről szól, hanem arról a két jómadárról, akik erre az őrült kihívásra boldogan ugrottak: Badár Sanyi és Horváth Jani észbontó és egyben katasztrofális. Ők ketten a megtestesült ördög, akikkel mindig valami baj van, akik mindig belekeverednek valamibe. Egy biztos, hogy bár a képernyőn szinte egy pillanatra sem (aztán mégis) tűntek fel, jelenlétükkel nagyban hozzájárultak az amerikai etap sikeréhez és Fábry szellemi leépüléséhez.

Aki olvasta Badár és Horváth japán útjáról szóló kalandjait, a Jappánt, vagy legalább egy Szőke András-filmbe belekacsintott (javasolt tétel itt az Európa kemping), netán hallotta már Badár Sanyit a szánhúzó kutyáiról mesélni színpadon, annak tovább nem is érdemes ecsetelni, milyen is a könyv. Ám mégis, a Jappánhoz képest legalább kétszer olyan vastag, az Európa kempinghez képest legalább kétszer olyan könnyen emészthető, szánhúzó kutyák meg ebben is vannak.

Kiadó: Jaffa Kiadó
Ár: 2940 Ft

Ewan McGregor–Charley Boorman: A hosszabb úton Afrikába

Tizennyolc ország. Öt lengéscsillapító. Két motoros. Egy lenyűgözően kalandos út története.

Miután 2004-ben a színész és motorrajongó Ewan McGregor és Charley Boorman körbemotorozta a világot, nem szűnt meg bennük a kalandvágy. Afrikában tett UNICEF-látogatásuk után tudták, ide még vissza kell térniük, hogy teljes egészében megismerjék ezt a fantasztikus kontinenst. Elindultak hát tizenötezer mérföldes útjukra. Két vadonatúj BMW megpakolva mindennel, amire szükségük lehet. A skóciai John O’Groatsból indultak, Anglia a legészakibb csücskéből jutottak le az Agulhas-fokig, Dél-Afrika legdélibb szegletébe.

Útközben megtapasztalhatták a világ legrázósabb útjait, és a földkerekség talán legkedvesebb, legbarátságosabb embereivel találkozhattak. Motorjaikon eljutottak az egyiptomi piramisokhoz, Tunéziában ellátogattak Luke Skywalker házába. Megismerkedtek olyan emberekkel, akik megjárták a poklot: ugandai gyerekkatonákkal és a taposóaknák által megnyomorított etióp gyerekekkel. Ruandában közelebbi ismeretségbe kerültek egy gorillacsaláddal, Botswanában pedig kis híján eltaposta őket egy elefántcsorda. Ewan és Charley gyakran szélsőséges időjárási körülmények között motorozott. A csak rájuk jellemző humorral és őszinteséggel mesélik el kalandjaikat: a drámát, a veszélyeket, a teljes kimerültséget és az izgalmat, hogy ismét együtt motorozhatnak egy varázslatos és csodálatos kontinensen.

Kiadó: Konkrét Könyvek
Ár: 3999 Ft

Felfedezők aranykora
Kalandok, útleírások a National Geographic archívumából

Ragyogó ötlet a National Geographic Society részéről, hogy nem hagyja feledésbe merülni az igazán nagy, lenyűgöző érdekességű egykori földrajzi felfedezéseket. Az ötven év feletti korosztály még ilyen történetekben elmerülve, kalandjaiból okulva vagy nem okulva vészelte át a serdülőkort, hogy aztán felnőtté válva maga is megízlelhessen hasonló kalandokat. A későbbi, tehát ifjabb nemzedékek már a televízió, majd az internet segítségével élhetik át a kalandokat. Képekben, elképzelhetőségben sokkal előnyösebben, de elgondolkodtató értelmezésben bizonyára hátrányban. A jó megértéshez idő kell, és a puszta képi információ ezt a lehetőséget bizony csak keveseknek szolgáltatja.

Ezért remélhető, hogy ezt a nagyszerű válogatást majd nemcsak az ötven felettiek, de az innen lévők is élvezettel forgatják. A nagyszámú szerző névsorát olvasva csak egyet sajnálhatunk: nem szerepelnek közöttük magyarok. Mit tegyünk? Az aranykorban – leginkább a 20. század első felében – még vajmi kevés magyar kelt útra a National Geographic megbízásával vagy támogatásával. Azért ne keseredjünk el. Kövessük hát őket Afrikába, az egykori (?) Orosz Birodalomba, a Közel-Keletre, Kínába, a Himalájába, a szigetvilágokba, az Amazonas vizeire vagy akár az óceánok mélyére. És ne feledjük: bármilyen hihetetlen, de még továbbra is akad felfedeznivaló! Amit majd valakinek meg is kell írni…

Kiadó: Geographia Kiadó
Szerkesztette: Mark Jenkins
Fordította: Koncz Katalin – National Geographic
Ár: 3999 Ft

Könyv.lap.hu
Utazás.lap.hu
Útleírás.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top