Szabadidő

3+1 tuti nyaralástipp vízimádóknak

Tökéletes kikapcsolódásra vágysz? Nyaralj vízparton - párban vagy családdal, aktívan vagy passzívan, kerékpárral vagy vitorláson, és gyűjts felejthetetlen élményeket. Íme négy álomszép célpont a víz szerelmeseinek.

Bledi-tó – Szlovénia alpesi gyöngyszeme

 

A nyugalmat sugárzó kicsiny település, Bled kivételesen festői kisváros, szinte mesébe illő környezetben. A Szlovénia északnyugati részén, a Júliai-Alpok erdős hegyoldalai és a Karavankák hegység csúcsai alatt fekvő település szívében egy smaragdzöld tó található, közepén apró, romantikus szigettel. Különleges élményben lehet részünk, ha részt veszünk a szigetre tett csónaktúrán, ugyanis itt még a hagyományos többüléses, evezős, tetővel ellátott csónakokat (pletna), a gondola itteni megfelelőjét használják. A város felett, egy sziklás kiszögellésen félelmetes küllemű vörös-fehér lovagvár uralkodik. A bledi vár tökéletes hátteret ad a tó képéhez, különösen a tó déli partjáról.

A Bledi-tó a kis szigettel
A Bledi-tó a kis szigettel

Tegyünk egy sétát a tó körül – a hat kilométeres túra mintegy két órát vesz igénybe, egy rövid, meredek hegymászással megfűszerezve a ragyogó szépségű Osojnica-kilátóhoz.
Ennél nagyobb kihívást jelenthet a félig elhagyatott, úttalan hegyi falvak között tett biciklitúra. A mountain bike útvonalakról érdeklődhetünk a helyi turistainformációs központban. A környék sok egyéb kikapcsolódási és sportolási lehetőséget is kínál a fentieken túl. Fürödhetünk természetes és termálvízben, de ha merészebbek vagyunk, akkor kenuzni, kajakozni és raftingolni is lehet a közeli folyókon.
Szlovénia.lap.hu »

Garda-tó – hegygerincek ölelésében

 

Olaszország legnagyobb tavának már a fekvése is egyedülálló: a keskeny északi részét az Alpok égbe szökő csúcsai övezik, kiszélesedő déli fele pedig szinte már a Pó-síkság területét súrolja. A tó hossza 52 kilométer, a legszélesebb helyen 17 kilométer széles, a legmélyebb pontja 346 méter.

Nemcsak a legnagyobb, de az egyik legszebb is az észak-olaszországi alpesi tavak között. Kellemes klímájának, természeti szépségének és a tó partján kiépült hangulatos, bájos kisvárosoknak köszönhetően igen népszerű nyaralóhely, ennélfogva egy kissé túlzsúfolt is. A tó fölé meredek hegyfalak tornyosulnak, partját zöldellő dombok, gazdag szőlőskertek, citromfák, szőlő- és rózsalugasokkal keretezett házacskák, olívabokrok és cédrusok keretezik.

A tó igen sokarcú: aki a csendet keresi, az a legjobban teszi, ha a tó nyugati partján fekvő Gargnanóba utazik, ha viszont aktívabb kikapcsolódást keresünk, utazzunk északra, ugyanis az északi part a sportolóké. A vízi sportok közül minden kétséget kizáróan a szörf viszi el a pálmát. A tó északi partján fekszik a Monte Baldo és a Monte Brione sziklái által körülölelt Torbole, amely sokat megőrzött eredeti halászfalu jellegéből, de a festői kirándulások mellett a legtöbben mégis inkább szörfözni jönnek ide. A másik szörfösközpont a kedves és régi, ám manapság túlzsúfolt Malcesine, amely 15 kilométerrel délebbre fekszik. Mindkét településre egész Európából idesereglenek a szörfösök az itt jellemző különös szélviszonyoknak köszönhetően.

Malcesine kedvelt szörfös központ
Malcesine kedvelt szörfösközpont

Azért a nyugodtabb szabadidős tevékenységre vágyók is megtalálhatják a tó körül és a tavon a számításukat, a lustálkodók vízibiciklit hajtva gyönyörködhetnek a tavat övező hegyek látványában, vagy egyszerűen csak napozhat, akinek éppen ehhez támad kedve. A kisebb gyerekekkel érkezőknek különösen a tó déli, délkeleti partja a legideálisabb, itt ugyanis olyan sekély a víz, hogy a szülők nyugodtan engedhetik pancsolni a kicsiket. Persze nem árt tudni, hogy a tó vize fürdésre csak a legmelegebb nyári hónapokban alkalmas. A tó környéke ezenkívül ideális kiindulópontja a környékbeli városokba – mint például Verona vagy Velence – tett kirándulásoknak.
Garda-tó.lap.hu »

Lago Maggiore – az Alpok lábainál

 

A Lago Maggiore az olaszországi Piemont és Lombardia tartományokban és Tessin svájci kantonban található tó az Alpok lábainál. A tó nyugati partján Piemont, keletre Lombardia, északra pedig Svájc fekszik. A tó 65 kilométer hosszú, szélessége 10 kilométer, területe 212 négyzetkilométer, mélysége 370 méter.

Európa legnyugatabbra fekvő és a második legnagyobb alpesi tava, a Lago Maggiore olyan hely, ahol a történelem, az eltérő kultúrák és régiók adnak randevút egymásnak. A Lago Verbano néven is ismert tó egyes szakaszokon igazán lenyűgöző látványt nyújt, bár a partja többnyire laposabb és érdektelenebb, mint az Alpok előterében húzódó társaié. A tavat szegélyező üdülőhelyek elsősorban hosszabb tartózkodáshoz kínálnak nagyszerű pihenési és sportolási lehetőséget.

A tavat 600-700 méter magas hegyek övezik, partja mentén villák, parti sétányok, várak váltogatják egymást. A tökéletes külsőségekhez félig mediterrán éghajlat párosul, az egyaránt enyhe nyárnak és télnek köszönhetően buja, egzotikus növényzet jellemzi a vidéket, többek között csodálatos orchideafélék is, amelyek a kastélyairól híres Borromeo-szigeteken is megtalálhatók.

A tóban a természet által létrehozott gyönyörű ékkövekként találjuk a kis szigeteket. A Borromeo-szigetekre a tó különböző pontjáról eljuthatunk – a tavat át- meg átszelő kompoknak és vízitaxiknak köszönhetően könnyedén elérhetők bárhonnan –, de talán Stresából vagy Bavenóból közelíthetjük meg őket a legjobban. A négy sziget – Pescatori, San Giovanni, Madre és Bella – a tó legszebb részét képezi. A szigetek elsősorban gyönyörű barokk palotáikról, valamint mesés kertjeikről ismertek.

 

A tó környékén Stresa a legkeresettebb üdülőhely. Ha felfedező kedvünkben vagyunk, tegyünk egy kört a tó körül. Pattanjunk vonatra, és utazzunk el Stresából Domodossolába, ahonnan kisvasút visz át Locarnóba (a tó svájci oldalán van), majd jöjjünk vissza komppal Stresába. Lélegzetelállító hegyi sétát tehetünk, ha drótkötélpályán felliftezünk a Mottarone 1491 méter magas csúcsára, ahonnan megcsodálhatjuk a lombard tavakat, az Alpok hegyvonulatait vagy akár a Pó-síkságot. Megér egy látogatást az alpesi botanikus kert is, ahol több mint kétezer hegyvidéki növényfajt csodálhatunk meg.

Fertő tó – két ország tava

 

A magyar szakasz Soprontól északkeletre terül el, összterülete 309 négyzetkilométer, amelyből a nagyobb rész Ausztriához tartozik. Ráadásul a magyarországi rész több mint 80 százaléka nádas és mocsaras terület, míg az osztrák területen jóval nagyobb a nyílt víz aránya. Az átlagos vízmélység 1-2 méter között váltakozik.

Ha a fent bemutatott tavakat nem áll módunkban felkeresni, akkor válasszunk közelebbi úti célt, például a hazánkba is átnyúló Fertő tavat (németül Neusiedler See). A tó területén Ausztria és Magyarország osztozik, sajnálatos módon úgy, hogy a nagyobbik rész Ausztriához tartozik. Közép-Európa legnyugatabbra fekvő szikesedő – enyhén sós vizű – tava igazi turistaparadicsom, rendkívül változatos a növény- és állatvilága, a lankás vidéket behálózó tó körüli bicikliút pedig a legszebb osztrák és magyar falvakba visz el bennünket. Nagy kiterjedésű nádasok, nyílt vízfelület, tóparti szőlőskertek nyújtanak szemet gyönyörködtető látványt, persze a tó mellett üdülők számára a természetben való gyönyörködésen túl fürdőzésre, szörfözésre és vitorlázásra is lehetőség nyílik a számtalan, vízi sportok számára kialakított helyen. Fürdőzésre csak a kiépített strandokon adódik lehetőség, mivel – természetvédelmi terület lévén – a partszakasz túlnyomó részét sűrű nádas veszi körül.

A tavat körbeölelő jó minőségű kerékpárútnak köszönhetően a lelkes kerékpárosok kedvükre feltérképezhetik a tó körüli településeket. A magyar oldalon megcsodálhatjuk a fertődi Esterházy-kastélyt, a nagycenki Széchenyi-kastélyt vagy a fertőrákosi kőfejtő lenyűgöző csarnokait. A kőfejtő nyaranta nemzetközi hírű színházi és opera-előadásoknak ad otthont, kihasználva a termek remek akusztikáját. De érdemes felkeresnünk a sarródi Kócsagvárat vagy éppen a fertőszéplaki tájházakat is.

Az osztrák oldal

Az osztrák–magyar határátkelőhely Mörbisch, azaz Fertőmeggyes nevű településnél található, érdemes azonban tudni, hogy ez az átkelőhely csak gyalogosok és kerékpárosok számára vehető igénybe, és ők is csak nappal léphetnek át a „túloldalra”. Mörbisch ezenkívül jelentős turisztikai központ stranddal, csónak- és hajókikötővel. Rust városkája csupán fél óra autóútra van Soprontól, és közvetlenül a határon átnyúló Fertő tavi kerékpárút mellett fekve gyönyörködtet műemlékvédelem alatt álló, reneszánsz, illetve barokk hangulatot árasztó polgárházainak építészeti szépségével. A vidék legnépszerűbb üdülőhelye a keleti parton fekvő városka, Podersdorf am See, amely közvetlenül a vízparton fekszik, így a legkedvezőbb fürdőzési lehetőségeket kínálja, népszerűsége tehát nem véletlen. Ha fürdeni szeretnénk, mindenképp ide érdemes utazni, hiszen egy jó lubickolás reményében nem kell a sűrű nádasokon átvágni, hogy elérjük a célunkat. Hosszú strandján úszni, csónakázni és szörfözni egyaránt lehet.
Fertő-tó.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top