Minden idők legnagyobb magyar állatszobrásza

A Vastagh művészcsalád különböző műfajokban alkotó tagjai végigkísérték a 19-20. századi magyar művészet történetét. Az erdélyi Háromszékről származó család mintegy százhúsz éven és három generáción keresztül volt jelen a művészeti életben.

Az 1934-ben id. Vastagh György (1834-1922) születésének centenáriuma alkalmából rendezett festmény tárlatán, Vastagh Géza (1866-1919) 1920-as állatfestő emlékkiállításán, illetve ifj. Vastagh György (1868-1946) állatszobrainak 1968-as bemutatásán kívül, 2004 őszén, az Ernst Múzeumban voltak láthatók együttesen kiállítva a család tagjainak munkái.

Ifj. Vastagh György 1868-ban született Kolozsváron, művészeti tanulmányait 1887-ben, az Országos Minta Rajztanodában kezdte, ahol Zala György volt a mestere. 1888-1891-ig Münchenben, 1894-ben Párizsban folytatott művészeti tanulmányokat. Az 1896-os Ezredéves Országos kiállításra készített 1/4 méretarányú gipsz állatszobrai a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének legbecsesebb darabjai.

Az 1900-as párizsi világkiállításon bemutatott szobrai alapján a British Múzeum több mint 60 állatszobrot rendelt tőle. Ezek megmaradt darabjai ma a Brit Természettudományi Múzeum gyűjteményében találhatók. Az 1910-es bécsi vadászati világkiállításra vadászkutya szobrokat készített, majd 1931-32-ben Egyiptomban dolgozott az ottani Mezőgazdasági Múzeum számára.

Köztéri szobrai: Szegeden a Rákóczi szobor, Budapesten, a Hősök terén Bethlen Gábor szobra, a budai várban a „Csikós” című szobra, valamint Hadik András tábornok, és Görgey Artúr tábornok lovas szobra. Gyűjteményes kiállítását 1934-ben rendezték meg a Műcsarnokban.

Ifj. Vastagh György művészetét agrár-muzeológiai szempontból különösen értékessé teszi az a körülmény, hogy szobrainak döntő többsége egy-egy konkrét állatról készült portré értékű alkotás. Felbecsülhetetlen tenyésztéstörténeti jelentőséggel bír, hogy háromdimenziós, színhelyes ábrázolással rendelkezünk például a nóniusz fajta vonalalapító törzsménjeiről, a XIX-XX. század fordulójának legkiválóbb bábolnai arab törzsménjeiről, vagy a Mezőhegyesi M. Kir. Áll. Ménesbirtok Hunyadi nevű magyar szürke törzsbikájáról, és még hosszasan sorolhatnánk a kiválónál kiválóbb tenyészállatok szobrait. Ezek az állatportrék művészi értékükön túl elsőrendű fajtatörténeti dokumentumok is. Segítségükkel nyomon követhető az egyes fajták kialakulása, formálódása, a legfontosabb törzsmének tenyészhatása, a tenyészcél változása és a divatirányzatok esetleges érvényesülése is.

Munkássága elismeréseként Millenniumi Nagy Éremmel és Corvin-koszorúval tüntették ki. Budapesten halt meg, 1946-ban. Fia, Vastagh László (1902-1972) és lánya, Vastagh Éva (1900-1942) is tehetséges szobrászművészek voltak.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum saját gyűjteményének anyagából összeállított tárlattal állít emléket, minden idők legnagyobb magyar állatszobrásza előtt ugyanabban a teremben, ahol 1968-ban a 100 éves jubileumi kiállítást rendezték.