Igazi nagy dilemma! A gyerekek folyamatosan szeretnek falatozni, de „apuka” szeretné, ha az autó tiszta maradna, és nem morzsálnák össze. Nem is csoda, hiszen az autónkra is igényesek vagyunk, mivel nem kevés időt töltünk el benne. Ha a tengerre indulunk, az legalább 5-10 óra utazás jelent, így kényelmetlen lenne „kupiban” utazni.
Persze sokszor csak azért eszünk út közben, hogy csináljunk valamit, hiszen ezzel is megy az idő. Készíthetünk szendvicseket, de figyeljünk arra – ha nincs hűtőtáskánk -, hogy a felvágott ne legyen romlandó, mivel elég kellemetlen „illatot” áraszthat szét az autóban, ha esetleg nem bírja a meleget. Elég csak megállni néhány percre és az autó már fel is melegedett, így a kánikulában megvan rá az esély, hogy rosszul járunk a romlandó ételekkel.
Ha papírszalvétába csomagoljunk a szendvicseket számoljunk vele, hogy a saláta, uborka és paradicsom eláztatja szalvétánkat, ezért praktikusabb, ha alufóliába csomagoljuk és a szalvétát csak a fogyasztásnál használjuk. A könnyű ételekkel nem lőhetünk mellé, hiszen, így az emésztésünk is lelassul, így nem kell 2 percenként megszakítani utazásunkat.
Mindenképp vigyünk magunkkal gondosan megmosott héjas gyümölcsöket, mint például az alma, banán és még sorolhatnám. Ezek nem annyira lédúsak, így nem maszatolják össze az autót gyermekeink. Tökéletes csemege porontyaink és a mi számunkra is, hiszen vitamindús, finom és egészséges.
Chips helyett inkább zöldséget csomagoljunk rágcsálnivalónak, mert kevésbé pattog szét az autóban, ízes és vitaminnal tölti fel szervezetünket. A répa kiváló választásnak tűnik, mert gyermekeinket leköti egy kis időre, finom és – ne utolsó sorban – karotin tartalma miatt hamarabb barnulunk, így garantáltan csokoládébarnán térünk haza a jól megérdemelt családi nyaralásunkból.
Mindenki boldog, hiszen a gyerekek tele pocakkal, mi tele energiával térhetünk haza és még az autót – no meg „apukát” – is megkíméltük az ételmaradékoktól! Azt hiszem ezzel egy kicsit túl is tejesítünk mindent, mivel még az egészségükre is gondunk volt, így a lelkünk megnyugszik, hiszen mi más lehetne fontosabb egy anya számára, mint megóvni családját és biztonságban tudni őket?!