nlc.hu
Szabadidő
Várnak a várak

Várnak a várak

Mit lehet csinálni egy szép őszi hétvégén? Lehet játszani, kirándulni hegyet mászni, vagy akár visszatérhetünk az időben néhány évszázadot. Hogy hogyan? Üljünk be az autónkba, és utazzunk a történelembe. Látogassuk meg országunk csodás várait.

Egy kényelmes családi autóval nem kell tartanunk a távolságtól. Legyen akár néhány tíz, vagy akár néhány száz kilométerre az uticélunk vágjunk bátran bele. Útközben beszélgessünk a gyerekekkel, hallgassunk kellemes zenét, vagy játszunk valamilyen szójátékot. Még jobb azonban, ha útközben felolvassuk a gyerekeknek az adott vár történetét, vagy egyszerűen csak mesélünk nekik róla. Nincs az a gyerek, akit ne varázsolna el ez a távoli világ.

Amit ne hagyjunk ki:

Visegrádi vár

A Dunakanyar csodás kilátása mellett a Visegrádi vár lélegzetelállító hegyekkel körülvett természeti környezetben fekszik. A vár 1240-es évek után tatárjárás romjain épült fel. A híres Salamon-tornyot IV. Bélának, míg a sziklacsúcson elhelyezkedő várat feleségének köszönhetjük. A vár az évek során számtalan tulajdonos cserélt, sőt Luxemburgi Zsigmond idejében a koronát és a koronaékszereket is itt őrizték. Hosszú évekig a királyi családok székhelyeként funkcionált, így számos érdekességet tartogat az idelátogatók számára. A gyerekeknek pedig igazi kuriózum a panoptikum, ahol megelevenedik az egész udvar.

Egri vár

Szinte nincs olyan kislány, aki ne szeretett volna gyerekkorában Vicuska lenni. Cecei Éva alakja, valamint Bornemissza Gergely és Dobó István élete mindenkit megihlet. A vár 1522-es ostroma ugyanis nemcsak a történelemkönyvek hasábjairól ismerős, hanem Gárdonyi Géza Egri csillagok című könyvének köszönhetően minden iskolás életét átszövi. A történelmi múlt itt igazán életre kel. Az idelátogatók nemcsak a csodás várat ismerhetik meg, hanem sétálhatnak Dobó István múzeumában, sőt olyan rendezvényeken is részt vehetnek, ahol a gyerekek biztosan ámulatba essenek. Van itt Történelmi íjászverseny, Végvári vígasság, Fáklyás séta a Kazamatákban, vagy Múzeumok éjszakája fáklyafényben.

Szigetvári vár

A szigetvári várat Zrínyi Miklós nevével kapcsoljuk össze. Az ide látogatók ezért számos formában találkozhatnak a szigetvári hős alakjával, illetve a török kor emlékeivel. A vár arborétum jellegű parkja is tartogat különlegességeket. Itt található ugyanis a barokk-torony, illetve Szulejmán szultán dzsámi műemlék-együttese is.

Siklósi vár

A siklósi vár, a Villányi hegyek ölelésében helyezkedik el. Különleges Spanyol bástyája messziről hívogatja az idelátogatókat. Az eredetileg ágyúterasznak épült bástyáról gyönyörű kilátás nyílik a vár kertjére. A kert egyik legnagyobb rendezvénye a Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál, amely számos turistát csalogat minden év augusztusának utolsó szombatján. A kertben egész évben számtalan játéklehetőség várja a gyerekeket. Amíg a gyerkőcök játszanak, a szülők megnézhetik a Garaiak Gótikus templomát. Itt látható a Garaiak és a Perényiek címere is, akiknek neve összeforrt a történelmi vár emlékével.

Ezek a várak természetesen csak kedvcsinálók, hiszen az ország szinte minden pontján hívogatnak bennünket a történelem csodái. A Ford C-MAX „százlovas családi hintónkkalelrepülhetünk valamelyik csodás várba, miközben kipróbálhatjuk az autó variálhatóságát, családbarát megoldásait és innovatív technológiai újdonságait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top