Szabadidő

Két regényes élet – két szuper könyvtipp

Ha szeretsz bepillantani hírességek életének kulisszái mögé, két rendhagyó, ám igen izgalmas életrajzi könyvet is ajánlunk neked.
Louis de Funès – Ne beszéljetek túl sokat rólam, gyerekek!

Két regényes élet - két szuper könyvtippIgazán nem lep meg, hogy ő lett Franciaország legnépszerűbb művésze, és, hogy az még ma is…” Jane Goodall

Nem szokványos életrajzot vehet ezúttal a kezébe a tisztelt olvasó. A szerzők ugyanis a leghitelesebb védjeggyel rendelkeznek, hiszen Funès-fiúk, vagyis a nagy nevettető fiai. Igaz, egyikük sem mestere az írásnak (egyikük pilóta, a másik pedig röntgen-orvos), de édesapjuk emlékének szentelt visszaemlékezésük bizonyára kiállja a legfontosabb kritériumot: a hitelesség próbáját. Máskülönben Funès emlékét csak a temérdek filmszalag őrizné, ahol ő mindig másokat alakít. Hiába, ha egyszer ez volt a mestersége! Méghozzá olyan mestersége, amit az élet iskolájában fejlesztett tökélyre. Mert Funès nem járt színi-iskolába, viszont igen sokat tanult a helyzetkomikumot verhetetlenül kihasználni tudó spanyol édesanyjától. (Az édesapja is spanyol volt, de őt korán elvesztette.) Funès szinte mániákus szorgalommal tanulmányozta az embereket és helyzeteket, hogy aztán valamelyik figurájában megjelenítse őket. És nem csak a filmekben, hanem a színházi előadásokon is. Karikatúrái a leghitelesebb etológiai tanulmányokon alapulnak, amint azt Jane Goodall a könyv előszavában megjegyzi. A hírneves tudós hölgy lelki rokonának tekinti Funès-t, ezért is vállalta a kötet megjelenésében a közreműködést.

Funès a magánéletét soha nem tárta a nagyvilág elé. Bár jócskán meggazdagodott, sőt házassága révén még egy Loire-menti kastély tulajdonosává is lett, szeretett egyszerűnek maradni. Szerette a természetet, a kertészkedést és a horgászást, és végtelenül gyűlölte az erőszakot. A feltűnést meghagyta a filmvászonnak: szerepei többségében nagyot alkotott, és bízvást kimondható, sok-sok nemzedéket fog még megnevettetni, mert az emberi alaptermészet konzervatív. Vagyis újratermeli azokat a típusokat, akiket Funès olyan szorgalmasan karikírozott. A könyv érdekességét növelik a róla, családjáról és a pályatársakról készített régi fényképek.

Szerzők: Patrick és Olivier de Funès
A könyv címe: Louis de Funès – Ne beszéljetek túl sokat rólam, gyerekek!
Kiadó: Kelly Kft.
A könyv ára: 2.980 Ft
Tipp: rendeld meg a könyvet kedvezményes áron, 2.384 Ft-ért a www.polc.hu honlapon »

Shakespeare nyomában

Két regényes élet - két szuper könyvtippSzó se róla, Shakespeare roppant ellentmondásos, zavaros, sőt kegyetlen korban élt. A mű szerzője szívesen használja „az idők forradalma” tömör megjelölést Anglia történetének erre az időszakára, amelyben VIII. Henrik és Boleyn Anna leánya, Erzsébet uralkodása volt a jellemző. Ezzel együtt pedig az angol protestantizmus megerősödése és a katolikusok üldözése, kíméletlen-kegyetlen háttérbe szorítása. (Féltestvér előde, Bloody Mary, azaz Véres Mária éppen az ellenkezőjét művelte.) Ez az időszak mindenesetre több dologban is hasonlított az angolok által soha meg nem tapasztalt tatárjárás mongolos kegyetlenkedéseihez, noha azok az angolok által lenézett barbárok voltak.

M. Wood a történelmi háttér felvázolásával segít megérteni mindazt, ami Shakespeare műveiben a szerző élettapasztalata alapján visszaköszön. Shakespeare rokonsága ugyanis katolikus volt és az is maradt, dacára az egyre inkább életveszélyes állásfoglalásnak. Talán ennek a rejtőzködésre kényszerítő állapotnak tudható be, hogy a költőt elsősorban a műveiben megfogalmazottak alapján jellemezhetjük, mert életrajzi adatai roppant hiányosak és vitathatók. A kötetet olvasva úgy tűnik, hogy még Wood sem mindig ura a helyzetnek, néhol túlzottan belebonyolódik a hipotézisek kusza világába, már-már elveszítve a fonalat, hogy mit is állít tulajdonképpen. Emiatt sérül az olvasmányosság, nem is beszélve arról, hogy a magyar átlagolvasó sokkal kevesebbet tud azokról az eseményekről és szereplőkről, melyeknek birtoklása Shakespeare megismerését is elősegítené. Ennek ellenére fontos olvasmánynak tekintendő, mert a legújabb kutatásokra is támaszkodik, kezdve a műelemzéstől, a történelmi események újraértékelésén át a pszichoanalízisig. Kezünkbe adja Shakespeare egyik kulcsmondatát, ami apjához is szólhatott, de hozzánk is szól: „Te olyan emberekkel találkoztál, akik elmentek ebből a világból, én meg olyannal, akik most jöttek erre a világra.” És az új ábrázolása mindig vonzóbbnak bizonyult a maradinál.

Szerző: Michael Wood
A könyv címe: Shakespeare nyomában
Kiadó: Alexandra Könyvkiadó, 2008
A könyv ára: 3.999 Ft
Tipp: rendeld meg a könyvet kedvezményesen, 3.199 Ft-ért a www.polc.hu weboldalon »

könyv.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top