nlc.hu
Szabadidő
Tündéri vadmalacok születtek – képekkel

Tündéri vadmalacok születtek – képekkel

A napokban 14 kismalac látott világot a Budakeszi Vadasparkban. A látogatók az első napoktól kezdve megfigyelhetik a gyerekek kedvenceinek számító csíkos jövevények mindennapjait.

Március közepi hóesésben születtek idén a Budakeszi Vadaspark kismalacai. A két kocától származó 14 apróság egészségesen jött a világra. A három hónap három hét és három napig tartó vemhesség után született malacokat 2-3 hétig az anyjuk táplálja, szilárd táplálékot csak ezután az időszak után vesznek magukhoz. Az átlagosan 80 dekásan született malacok egy éves korukra akár az 50-60 kg-ot is elérhetik.

Megszülettek a vadmalacok a Budakeszi Vadasparkban

A csíkos apróságok a Vadasparkba látogató gyerekek kedvenceinek számítanak. Életük a születés pillanatától kezdve a nyilvánosság előtt zajlik. Csíkjaikat nyár elején, három hónapos korukban vesztik el. Ekkor még mindig szopnak, de már egyre több növényi és állati eredetű táplálékot is fogyasztanak. A Vadaspark szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a fiatal állatok fejlődését, mert a vadon élő állatoknál ebben az életszakaszban természetes körülmények között igen nagy az elhullás veszélye.

Megszülettek a vadmalacok a Budakeszi Vadasparkban
Megszülettek a vadmalacok a Budakeszi Vadasparkban

A vaddisznó a hazai erdőségek őshonos állata. A nőstények és malacok akár több tíz egyedből álló kondában élnek, míg a hímek – a kanok – egyedül járják az erdőt. A vaddisznó a főváros közelségéhez, az erőteljes emberi zavaráshoz is jól alkalmazkodott, így megtalálható olyan budai erdőrészekben is, ahonnan az érzékenyebb szarvasfélék évtizedekkel ezelőtt elvándoroltak.

Megszülettek a vadmalacok a Budakeszi Vadasparkban

A Budakeszi Vadaspark honlapja: www.vadaspark-budakeszi.hu »

Az 5 legjobb vadaspark » állatkert.lap.hu »
Gyermekvasúttal a budai hegyekben » gyerekprogram.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top