1. Škofja Loka (Szlovénia) |
Két folyó találkozásánál fekszik az antik városka, Škofja Loka. Szűk tereivel, kacskaringós utcáival, régi hídjaival, a város fölé magasodó püspöki várral és a környező hegyekkel nem is valóságosnak tűnik, sokkal inkább meseszerű. 973-ban említik először írásos emlékek a várost, amely nevében – Škofja Loka püspökhelyet jelent – őrzi Freising püspökének emlékét, aki egy apró település fölé magasodó hegyre építette püspöksége irányítására alkalmas várát.
A püspöki vár következtében a település rohamos fejlődésnek indult. Először kereskedelmi központ lett, később városi rangot nyert, polgárai várfalat építettek, és a városba öt őrtoronnyal védett kapun keresztül lehetett csak bejutni. Szerencsénkre a közeli Kranj az iparosodás során átvette a térségben a vezető szerepet, így Škofja Loka középkori óvárosa megmaradt, és több mint 40 éve áll műemlékvédelem alatt.
A püspöki vár uralja a tájat, de mellette jut hely olyan érdekességeknek, mint például a faragott kőből épített Kapucinus híd, amely Közép-Európa legrégebbi kőhídja. Ma már nem olyan veszélyes rajta átmenni, mint anno, mert egy 19. századi átépítés során vaskorlátot kapott. Miközben egyik nevezetességtől a másikig sétálunk, a magtártól a főtérig, onnan a Szent Jakab-templomig, a házakat sem szabad figyelmen kívül hagyni. Legtöbbjük műemlék épület.
Škofja Loka egy nap alatt teljesen kiismerhető, viszont ha már addig elmentünk, kár lenne kihagyni a közeli Triglav Nemzeti Parkot és a Bledi-tavat. A tó közepén, az apró szigeten álló kegytemplomhoz csónakkal lehet bejutni. A várból a panoráma lélegzetelállító, az üdülővárost pedig még mindig a Monarchia hangulata lengi be. A Vintgar-szurdok ugyancsak kihagyhatatlan, szépsége messze földön híres. A „mesebeli” kirándulás újabb állomása lehet a Bohinji-tó, Szlovénia legnagyobb állandó tava. A magas hegyek, az érintetlen természet és a tiszta vizű tó olyan bámulatos, hogy ha képeslapon látnánk, felmerülne a gyanú: nem is valóságos.
2. Český Krumlov (Csehország) |
Český Krumlov 1992 óta szerepel az UNESCO kulturális világörökségeinek listáján. Az aprócska ékszerdoboz a Moldva kettős kanyarulatánál, egy völgyben fekszik. Az idő ennek a városnak sem kegyelmezett, külvárosa modern és kiábrándító, ezért csak a belvárosra érdemes figyelni. A város alapítását a várnak köszönheti, amelynek első épületeit az 1200-as években a Witkowitz család építtette. 1302-től Rosenberg dinasztia lett az új tulajdonos, akik nagyszabású építkezésbe kezdtek, és a hatalmas vár mellett egyre nagyobb lett a település is. A Rosenbergek a várépítés mellett a környék ezüstkészleteinek kibányászásával voltak elfoglalva.
A keskeny, kacskaringós utcákat macskakő borítja. A régi városmag legfiatalabb házai barokk stílusban épültek, de akadnak gótikus és reneszánsz épületek is. A folyóval kettészelt város mindkét városrészének külön temploma és piaca van. Négy híd köti össze a városrészeket. Négy híd bőven elég egy kisvárosban, de a folyó úgy kanyarog, hogy olykor távolinak tűnnek a hidak, azonban a városka még így is egy nap alatt kényelmesen felderíthető – a várral együtt. A hatalmas, sziklába faragott vár főkapujához három alsó kapu valamelyikén jutunk el. A várnak négy udvara és több mint 300 szobája van, egyik traktusából a másikba boltozatos híd vezet. Igazán kiadós séta a várkaputól eljutni a várkertig. A vár érdekességei közé tartozik, hogy nemcsak a belső, de a külső falai is falfestményekkel díszítettek.
Český Krumlov igazán turistabarát hely. A műemlék házakban kávézók és éttermek működnek, amelyek teraszán az enyhe tavaszi napsütésben kellemesen üldögélhetünk. Anno a város vendégszeretetét élvezte Egon Schiele, szeretőjével együtt, de feslett életük miatt a városka lakói „kidobták” őket. Most persze büszkék Schielére, a művészeti központ is a nevét viseli, ahol az állandó Schiele-kiállítás mellett kortárs művészek is bemutatkozási lehetőséget kapnak.
3. Hollókő–Szécsény (Magyarország) |
A híres fazsindelyes templom |
Egy kellemes hollókői kirándulásra a húsvét a legalkalmasabb. A világörökség részét képező ófalu ilyenkor megtelik élettel, a legények vízzel locsolkodnak, a lányok sikoltoznak, énekelnek, és díszes tojással jutalmazzák a locsolót. A feledésbe merülő húsvéti népszokások hagyományőrző megjelenítése kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezetes program. De ugyanilyen kellemes szórakozás végigsétálni az ófalu utcáin.
A falu látképének meghatározó eleme a középkori fazsindelyes, meszelt, fehér falú templom. A műemlékcsoport azonban 67 védett épületet foglal magában, többségük jellegzetes palóc ház. A földszintes, kontyolt nyeregtetős házak többnyire három helyiségből állnak. A tornácról a pitvarba, azaz a konyhába lehet belépni, ahonnan az utca felé a tisztaszoba, hátrafelé pedig az éléskamra nyílik. Bármelyikből előléphetne a mesebeli legkisebb fiú, vállán tarisznyával, a tarisznyában hamuban sült pogácsával.
Az ófalu feltérképezése után a kirándulóknak a hollókői vár nyújtja a következő kihívást. Kisebb hegyre kell felkaptatni, de a kilátás kárpótlást jelent a jelentős izommunkáért. A tavaszi Cserhát igazán bódító – távcsövet és fényképezőgépet érdemes magunkkal vinni! A hollókői vár a középkori hegyi váraink egyik legépebb darabja, felfedezése apró időutazás.
Ha Hollókő kevés lenne egy napra, akkor át lehet ruccanni Szécsénybe, ami autóval kb. 20 perces út. Szécsény legszebb épülete a barokk Forgách-kastély. Az épület helyén már a középkorban várkastély állt, amelyet a Forgách család 1753–63 táján építtetett át barokk kastéllyá. További szécsényi időzésre a várkert, a vár romjai, a sétálóutca és a tűztorony csábít.
A hollókői vár |
Hollókői vár Belépőjegy: • Felnőtt: 600 Ft • Diák, nyugdíjas: 300 Ft • Családi: 1800 Ft Látogatható: április 1-jétől október 1-jéig: naponta 10.00–17.30 |
Forgách-kastély Belépőjegy: • Felnőtt: 600 Ft • Diák, nyugdíjas: 300 Ft Látogatható: kedd–vasárnap: 10.00–16.00 (hétfő szünnap) |
Bővebb információ: www.holloko.hu »
Locsolkodás kútvízzel az Alsó kútnál: 11.00, 13.00, 15.00, a templom előtt: 11.20, 13.20, 15.20 a látogatók bevonásával és népviseletbe öltöztetéssel. Előzetes bejelentkezés szükséges!
Belépőjegy:
• Felnőtt: 1500 Ft
• Diák, nyugdíjas: 1000 Ft
• 14 éves kor alatt ingyenes!