Jártak Moszkvában és Sztálingrádban, Ukrajnában, Grúziában és a Fekete-tengernél. A „nagy másik oldal” – így nevezte el Steinbeck azt, amit láttak, és írásban-képekben megörökítettek: az orosz férfiak és nők dolgos hétköznapjait. Az 1947 júliusa és szeptembere közt lezajlott utazást megörökítő Orosz napló sajátos módon ötvözi az amerikai író együttérzéssel és humorral lejegyzett, remek megfigyeléseit Capa nagyszerű fotóriporteri teljesítményével. Azt a korszakot ragadja meg, amikor a második világháború után két évvel lassan magára talál és talpra áll a nép a súlyos harcok sújtotta, hatalmas Szovjetunióban.
Az út során Capa mintegy 4000 felvételt készített, ebből a kötetben 70 látható.
John Steinbeck (1902-1968) amerikai író a második világháború idején haditudósítóként működött. Első irodalmi sikerét Kedves csirkefogók (1935) című művével aratta, későbbi regényeinek tárgya az 1930-as évek gazdasági válságának hatása (Egerek és emberek, Késik a szüret, Érik a gyümölcs). Édentől keletre című családregényében (melyből James Dean főszereplésével Elia Kazan forgatott filmet) három nemzedék történetét meséli el. Írói munkásságáért 1962-ben Nobel-díjat kapott.
Robert Capa (1913-1954) magyar származású fotóriporter és haditudósító 1936-ban a spanyol polgárháborúban készített, A milicista halála című fotójával vált világhírűvé. 1941 és 1945 között az amerikai hadsereg haditudósítója volt, képei a Life-ban és a Collier’sben jelentek meg. 1947-ben többekkel megalakította a ma is működő Magnum fotóügynökséget. Utolsó riportját az indokínai harcokról készítette, a vietnami Thai Binhben aknára lépve vesztette életét.
Szerző: John Steinbeck
A könyv címe: Orosz napló – Robert Capa 70 fotójával
Ár: 2900 Ft
Kiadó: www.parkkiado.hu
A könyvet a Polc.hu weboldalon rendelheted meg: www.polc.hu »
| Részlet John Steinbeck-Robert Capa: Orosz napló című könyvének 3. fejezetéből |
A moszkvai Savoy második emeletén kaptunk szobát. Szobrokkal szegélyezett márványlépcsőn közelítettük meg; a szobrok között hamar megtaláltuk kedvencünket, Graziella, egy híres szépasszony mellszobrát. Graziella Napóleon kíséretében jelent meg itt, szobormása empire öltözéket és óriási, széles karimájú, strucctollas kalapot visel, nevét azonban valamely tévedés következtében hibásan véste a szobrász a talapzatba, mert Craziella olvasható Graziella helyett, s így lett ő számunkra Crazy Ella. A lépcsősor tetején hatalmas termetű, kitömött orosz medve állt, támadásra készen. Valószínűleg egy félős vendég távolíthatta el mellső mancsairól a karmokat, így a medve puszta manccsal indult rohamra. Az emeleti csarnok félhomályában így is állandó, enyhe sokk forrása tudott lenni a Savoy vendégei számára.
Tágas volt a szobánk. Később rájöttünk, hogy a Savoy más szobáinak lakóit a sárga irigység emészti, amiért mi kaptuk meg. Hat méter magasan volt a mennyezet. Bánatos sötétzöldben pompáztak a falak. Az ágyak függönnyel elválasztható hálófülkében voltak elhelyezve. A szoba legimpozánsabb részét a heverő, a tükör és a beépített dupla szekrény fekete tölgyből készült, hatalmas bútoregyüttese, valamint a fal tetején körbefutó falfestmény alkotta. Az idő előrehaladtával ez a freskó benyomult az álmainkba. Ha le lehet írni egyáltalán, akkor valahogy így írnám le: A kép alján, középen, egy akrobata hasal, lábai a háta fölött kalimpálnak. Vele szemben két teljesen egyforma macska bújik éppen a keze alá. A hátán keresztben két zöld aligátor fekszik, az aligátorok fején pedig egy tébolyodott majom, ami denevérszárnyakat és császári koronát visel. Ennek a majomnak hosszú, izmos karja van, a szárnyain pedig egy-egy hajóablak, melyeken átnyúl, és megragadja a szarvát két halfarkú kecskének. Mindkét kecske tüskében végződő mellvértet visel, és a két tüskére szúrva két haragos képű hal ül. Nem értettük a faliképet. Nem tudtuk, mit jelent, sem hogy mi okból került szállodai szobánkba. De álmodni kezdtünk róla. És álmainkban volt valami, ami határozottan lidércnyomásra emlékeztetett.
Három óriási, kétszárnyú ablak nézett az utcára. Ahogy múlt az idő, Capa egyre gyakrabban állt ki az ablakba, hogy lefényképezzen kisebb-nagyobb eseményeket, amelyek alattunk mentek végbe. Az utca túloldalán, egy második emeleti műhelyfélében fényképezőgépeket javított egy ember. Hosszú órákat bütykölt egyfolytában. Később rájöttünk, hogy miközben mi őt fényképeztük, ő minket fényképezett.
Fürdőszobánk – és Moszkva dicsőségére váltunk, amiért külön fürdőszobánk volt – sajátos tulajdonságokkal bírt. Nehéz volt belekerülni, mert az ember nem nyithatta ki az ajtót, és nem mehetett be csak úgy, egyszerűen – az ajtó ugyanis beleütközött a fürdőkádba. Először oldalvást be kellett préselődni, majd a mosdó melletti sarokba húzódva becsukni az ajtót, és akkor végre mód nyílt a szabadon mozgásra. A kád erősen billegett a lábain, úgyhogy ha tele volt vízzel, és az ember hirtelen mozdulatot tett benne, imbolyogni kezdett az egész, és csupa víz lett a padló.
Öreg fürdőkád volt, valószínűleg a forradalom előtti korból, ezért a fenekén egészen lekopott már a zománcozás, és előbukkant a kissé smirgliszerű felület. Capa olyannyira kényes szerzetnek bizonyult, hogy minden fürdés után vérzett az alfele, ezért célszerűbbnek látta, ha sortban fürdik.
Moszkvai fürdőszobánknak volt egy olyan sajátossága is, amely minden más, a Szovjetunióban megismert fürdőszobánkról elmondható. Lehet, hogy vannak másféle fürdőszobák is, de mi nem találkoztunk velük. Tehát, miközben folyt az összes csap – a vécé, a mosdó, a kád csapjai -, a lefolyók egytől egyig tökéletesen ellenálltak a víznek. Vagyis ha megtöltötte az ember a mosdókagylót, a víz ott maradt, és ha kihúzta a dugót a fürdőkádból, ez egyáltalán nem hatott olyan irányba, hogy a víz lefolyjon. Egy grúziai hotelben pedig minden megnyitott csap olyan hangos hörgést idézett elő a vezetékekben, hogy be kellett csuknunk a fürdőszoba ajtaját, ha aludni akartunk. Ez a megfigyelés ihlette korszakalkotó találmányomat, amelyet azonnal kész voltam felajánlani a nehéziparnak. Nagyon egyszerű. Csak meg kell fordítani a folyamatot: tedd a csapokat a lefolyók helyére, a lefolyókat pedig oda, ahol most a csapok vannak, és máris meg van oldva a probléma.
De egy remek tulajdonsággal is bírt a fürdőszobánk. Bőségesen volt benne meleg víz, néha javarészt a földön, de mindig, valahányszor szükségünk volt rá.
Ugyancsak ennek kapcsán fedeztem föl Capa természetének egy kellemetlen vonását, s úgy tartom helyesnek, hogy itt mindjárt közreadjam, hátha akad olyan fiatal nő, aki esetleg fontolóra venné Capa házassági ajánlatát. Capa egy vízidisznó. Sajátos módszere van: fölkel, beveszi magát a fürdőszobába, és teleereszti a kádat. Belefekszik a fürdővízbe, és addig olvas, amíg el nem álmosodik, s ekkor mindjárt el is alszik. Ez reggelente két-három órát is igénybe vesz, és nem nehéz kitalálni, hogy míg ő odabent tanyázik, a fürdőszoba nem használható komolyabb célokra. Közszolgálatnak tartom megosztani ezt az információmat Capáról. Két fürdőszobával Capa elbűvölő, okos, jó kedélyű útitárs. Egy fürdőszobával viszont nem más, mint…
Fordította: Lukács Laura
