Szabadidő

4 szuper kirándulástipp a Palóc út kínálatából

A Palóc út Palócföld mesebeli kis falvait és városait köti össze, sok-sok út és programlehetőség együttesét jelenti. Szemezgess velünk a hagyományőrző út állomásai közül!

A Palóc Út Egyesület 2005-ben jött létre azzal a céllal, hogy a palóc települések közös és mégis különálló értékeiket együtt mutassák be, ritka és manapság egyedülálló programlehetőséget kínálva a vendégeknek. A Palóc utat bejárva átfogóbb és sokszínűbb ismereteket kapunk „Palócországról”, megismerkedhetünk a palóc viseletek, a népszokások, a tárgyi emlékek, a néprajzi értékek sokaságával.

A Palóc út

„Palócország” – ezzel a névvel illetik a Mátrától és a Bükktől északra eső közép-felföldi, palócok lakta területet, a történeti Hont, Nógrád, Borsod, Heves, Gömör vármegyék területét. A térség Nógrád és Heves megyei részének természeti, kulturális és építészeti látványosságait, gasztronómiai és történelmi különlegességeit turisztikai útvonalra, a Palóc útra fűzték fel, amely harminc településen vezeti végig a látogatót. A Palóc út központja Mátraderecskén található.

A térség kultúrája igen változatos: szinte minden településen sajátos egyedi viseletek, szokások élnek a mai napig. A Palóc úton járva megelevenedik előttünk az élő hagyomány, az építészet, a kézművesség, a gasztronómia, a népzene és a néptánc. A kis falvak ma is őrzik viseletüket, a nagyobb településeken rendezvények idézik fel az egykori hagyományokat. Érdemes tehát felkeresni és bejárni a harminc települést átfogó útvonal egészét, de ha erre nincs módunk, akkor szemezgessünk a hagyományőrző útvonal egy-egy állomása közül.

Mátraderecske, a Palóc út központja

A Mátra északi lábánál, Egertől 35 km-re, festői környezetben fekvő település közkedvelt kiránduló- és gyógyfürdőhely. A falu fekvése valóban vonzó, hiszen innen könnyen elérhetők a Palóc út települései közül Bodony, Parád, Parádfürdő, Hollókő, továbbá Mátrafüred, Galyatető vagy Kékestető.

A Mátra különleges ajándéka ez az emberi értékekben és természeti kincsekben bővelkedő aprócska palóc falu, hiszen az egyik legkülönösebb – sokak számára ma még ismeretlen – gyógyhelyünk található itt. Ez az egyetlen hely hazánkban, ahol a szén-dioxidot gyógyászati célokra fordítják. A híres és kivételes természeti jelenséget mofettának vagy más néven szárazfürdőnek nevezik, melyhez hasonlót csupán Erdély egyes részein, Németországban, illetve Ausztriában találhatunk.

Mátraderecskén található az ország egyetlen természetes gyógygázforrása, a Mofetta szén-dioxid-szárazfürdő. A mintegy 1000 m mélységből feltörő, nagy szén-dioxid-tartalmú gyógyhatású gáz a benne szintén gyógykoncentrációban fellelhető radontartalommal különlegesen hatásos egyes betegségek kezelésére. A gyógygáz elsősorban keringési és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegek érszövődményeinek kezelésére, gyógyítására alkalmas. A Mofetta gyógyközpontot 2007-ben országos gyógyhellyé, gyógyfürdővé nyilvánították.

Szén-dioxid-szárazfürdő
Cím: 3246 Mátraderecske, Mátyás király u. 19/a
E-mail: mofetta@axelero.hu

 

A hatszáz éves múltra visszatekintő faluban megismerkedhetünk a hagyományos palóc építészeti stílussal. A Népművészeti Házban működő műhelygalériában, a szövőszékek ütemes csattogásától hangos szövőműhelyben csodálatos len, kender és pamut alapanyagú szőttesek születnek ma is. Készítőik szívesen megmutatják mesterségük titkait, a látogatók pedig ki is próbálhatják a szövés tudományát, sőt vásárolhatunk a szívet-lelket gyönyörködtető palóc szőttesekből, lakásdekorációs textíliákból is. A Népművészeti Házban működik a Palóc Út Információs Központ is, ahol felvilágosítást kaphatunk a Palócföld településeiről, látnivalóiról, szállás- és étkezési lehetőségeiről.

Palóc viselet (Fotó: www.palocut.hu)
Palóc viselet (fotó: www.palocut.hu)

A Palóc Magángyűjteményben megtekinthetünk egy hagyományos palóc tisztaszobát, hagyományos palóc konyhát, az udvaron gazdasági felszereléseket és kenyérsütő kemencét.

Mátrafüred

Az igazán ismert palóc emlékek Nógrád megyében találhatók (Balassagyarmat, Horpács, Kazár stb.), a mátrai palóc emlékek talán kevéssé ismertek, ezért mi most ezek közül szemezgettünk. A Mátra palóc nevezetességei közül mindenképpen említésre méltó Mátrafüred. A település, amellett, hogy szintén klimatikus üdülőhely, híres palóc babagyűjteményéről, és egy, a palócság életét, öltözködési szokásait bemutató népművészeti magángyűjteménnyel is büszkélkedhet. A múzeum látványos része a 42 darabos babakiállítás. Nem messze a falutól található az ország legmagasabban fekvő, csónakázásra, horgászásra alkalmas tava, a Sás-tó, mely az év minden szakában kellemes kikapcsolódást ígér.

Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás
Cím: Mátrafüred, Pálosvörösmarti u. 2.
Nyitva tartás: naponta 9–17 óráig

Parád

A település fölött őrködő Kékes tető, hazánk legmagasabb hegycsúcsa, a dús természeti vegetáció és a ma is élő palóc népművészeti hagyományok határozzák meg a hely hangulatát. A három településrész: Parád, valamint a vele szorosan egybeépült Parádfürdő és Parádóhuta főnemesi családok ősi birtoka, s egyben az ország legrégibb gyógyhelyeinek egyike, több községből egybeforrt, hosszan elnyúló üdülőhely, gyógyvizeiről híres község.

Napjainkban kedvelt üdülőhely, mely az év bármely szakában kirándulási lehetőségek, szállás- és vendéglátóhelyek széles választékával csábítja és marasztalja a látogatókat.

A parádi Palóc ház a Mátra-vidék faépítkezésének utolsó eredeti emléke. Berendezése a XVIII. század paraszti életének tárgyi emlékeit, építkezési módjait, a zsilipelt falú, szoba-pitvar-hálókamra beosztású palóc lakóházat mutatja be.

A híres Palóc ház (Fotó: www.parad.hu)
A híres Palóc ház (fotó: www.parad.hu)

 

Parád turisztikai értékét növeli a felnémet épületeket utánzó fagerendás, vörös téglás, vörösmárvány borítású Cifra istálló, amelyben ma méntelep és Kocsimúzeum működik. Az istállót a mai látogató akár kastélynak is nézhetné, hiszen nemcsak hogy díszes, hanem előkelően szép épület. A múzeumban különböző konflisok, vadászkocsik, fiákerek, szánok és egyéb járművek sorakoznak. Emellett lószerszámok és parádés kocsisok viseletei gazdagítják a kiállítást. Feltétlenül érdemes felkeresni a gyönyörű lovakat és az istálló mögötti lovaspályát, ahol még lovaglásra is adódik lehetőség.

Palóc ház
Cím: Parád, Sziget u. 10.
Nyitva tartás: március 1. – október 31., kedd–vasárnap: 9–17 óráig
november 1. – február 28., kedd–vasárnap: 10–14 óráig

Cifra istálló
Cím: Parádfürdő, Kossuth út 217.
Nyitva tartás: kedd–vasárnap: 9–17 óráig

Sirok

A község a Mátra keleti szélén, a két Tarna patak összefolyásánál található völgykatlanban terül el. A Vár-hegy kopár riolittufakúpján épült erődítmény, alatta a régi pincesor és a modern belső részek kellemes összképet nyújtanak. Igazi hegyi település ez, ahol az utcák nem egymás mellett, hanem egymás alatt futnak. A domboldalhoz „tapadó” házak mögött még ma is láthatók az egykori barlanglakások bejáratai. Sirok legfőbb nevezetessége azonban a vár. A település központjától másfél kilométerre magasodó Vár-hegyen, 294 méter magasságban, a vulkáni eredetű kőzetoromra épült vár még romjaiban is lenyűgöző látvánnyal fogad. A meredek sziklafalakkal övezett hegytetőn emelkedő rom két külön részre tagozódik: a felsőre, amely a sziklacsúcsra épült, s eredetileg belső tornyos, szabálytalan alaprajzú vár volt, és a három óolasz bástyával erődített alsó várra.

A siroki vár
A siroki vár

A kocsival érkezőket tábla igazítja útba, mely megmutatja, hogy hol kell lekanyarodni a 24-es útról, illetve azt is, hogy az olykor-olykor meredek részeken merre juthatunk fel a vár alatti parkolóig. A parkolótól 10-15 perces sétával juthatunk fel a hegytetőre, ahonnan káprázatos kilátás tárul elénk, a kazamatarendszer és az alsó és felső várat összekötő zegzugos járatok felfedezése pedig feledhetetlen élményt nyújt a kalandvágyó látogatóknak.

Rendezvények a Palóc út mentén

A palóc hagyományok őrzésére a települések mind több igényes és színvonalas rendezvénnyel készülnek.

Mátrai múzeumok éjszakája
Időpont: június 27.
Helyszín: siroki vár, várnyereg
Információ: www.matrainfo.hu »

Palóc nap
Az egyik legismertebb rendezvény a palóc napok Parádon. Észak-Magyarország nemcsak a kiváló borok hazája, hanem gazdag népművészeti örökségéről is méltán nevezetes. Ha látogatásunkat június utolsó hétvégéjére időzítjük, részesei lehetünk a palóc napok keretében megrendezésre kerülő palóc lakodalmasnak. A parádi rendezvény szép példája annak, hogy a régi hagyományok a ma embere számára is érdekesek lehetnek.
Palóc nap
Időpont: 2009. július 3–4–5.
Információ: www.parad.hu »


További információ a Palóc útról:
Cím:
Palóc Út Információs Központ, Mátraderecske, Deák F. u. 1.
Tel.:
36/476-719
Honlap: www.palocut.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top