Szabadidő

Filmajánló – Szerelem második látásra

A szerelem nem csak a fiataloké, ám nehéz elképzelni, milyen is lehet idősebb korban. Nem könnyű mozit ajánlunk, de egyszer látni kell, mert mi is megöregszünk.

A férfi félember nő nélkül

Olyan sokszor elmondták már, hogy a szerelem idővel szeretetté szelídül, hogy időskorban lehetetlennek tűnik a szerelem, illetve nevetséges őrültségnek. Hóbortnak. A szerelembe és a lélek kortalanságába vetett hitet csak néhány alkotás, néhány film erősíti. Egyrészt nem divatos idős színészekkel romantikus filmet forgatni (pedig lehet nagy siker, ahogy azt a Minden végzet nehéz című film is bizonyítja), másrészt az emberi életben a végtelen naivság elvesztése, ami ugyancsak összefügg a tapasztalatok és az évek számának gyarapodásával, kizárja a felszínes filmeket. Nagymamák és nagypapák nem viselkedhetnek olyan bugyuta módon, még a szerelem hatására sem, mint a kamaszok.

A Szerelem második látásra nem könnyű film, ám nem üli meg a gyomrot. A magyar címe nem túl szerencsés. Populárisabb ugyan, mint ha szó szerint fordították volna, és Harvey utolsó esélye szerepelne a plakáton, ugyanakkor elcsépelt és semmitmondó.

Filmajánló - Szerelem második látásra

 

Minden férfiban van egy kis Harvey

A film főszereplője Harvey (Dustin Hoffman), aki lánya esküvőjére érkezik Londonba, élete „nagy durranását” várja, azonban végig kívülálló marad, és összecsapnak a feje fölött a hullámok. Harvey-ról nehéz elfogultság nélkül jót mondani. Harvey ugyanis mindent elszúr. Elszúrta a házasságát, elszúrja a próbavacsorát, és elszúrja kapcsolatát a lányával is. Harvey ezerféleképpen bizonyítja lúzerségét. Akkor beszél, amikor nem kellene, és amikor kellene, hallgat. Végül teljesen kicsúszik a lába alól a talaj, megbukik apaként, elveszíti a munkáját, és lekési a repülőgépét. „Mélyvénás” romantikus filmekben ilyenkor kerülne elő egy nő, akibe azonnal beleszeret a főhős, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A forgatókönyvíró-rendező is úgy gondolta, hogy ha egy férfi mindenét elvesztette, ideje egy kicsit csajozni. Azonban Harvey életébe nem egy új nő érkezik, és nem is a tipikus bombázó. Egy átlagos, de magányos nővel találkozik, éppen azzal, akivel együtt repült Londonba. Helyesebben egymás mellett ültek a repülőn.

Filmajánló - Szerelem második látásra

 

Kell a föld és kell a bárányfelhő

Két sokat csalódott ember találkozása sohasem egyszerű. Harvey és Kate (Emma Thompson) találkozása nem az elsöprő szerelemről szól, nem egy modern Rómeó és Júlia történet. Köztük nincs hirtelen lángra kapó, eszeveszett szerelem, hanem lassan válnak egymás számára nélkülözhetetlenné, mert együtt jobbá válik az életük, mint egymás nélkül. Szinte minden nagybeteg beleszeret orvosába, ezért inkább az a kérdés, hogy amit két ember szerelemnek gondol, az valóban szerelem, vagy csak menekülés a nyomorúságból.

Vajon az egymásrautaltság elég-e egy boldog kapcsolathoz? Mindeközben a Szerelem második látásra nem egy igazi romantikus film, sokkal inkább családi mozi, amelyben mindenki, életkortól függetlenül, kicsit magára ismer. Én magamra ismertem. Bőgtem is, és bár az egész filmhez képest túl könnyűnek ítéltem a befejezést, mégis felírtam az „egyszer mindenképpen látni kell” filmek listájára.

Filmajánló - Szerelem második látásra

 

A film eredeti címe: Last Chance Harvey

Rendező: Joel Hopkins

Főszereplők:

• Dustin Hoffman
• Emma Thompson
• Eileen Atkins
• Liane Balaban
• James Brolin

Forgalmazza: Budapest Film

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top