Szabadidő

Programtipp szombatra: Gemenci Erdei Vasút Napja

A Gemenc Zrt. színes programokkal várja a természet és a vasút szerelmeseit szombaton.

A nosztalgia gőzmozdony vezetése és kézihajtányozás, kirándulás és sétahajózás, vasútmodell premier és Reb Custer country műsora, valamint sok érdekes kiállítás, gyalogtúra és egyéb program – ezt kínálja 2009. szeptember 19-én a Gemenc Zrt. mindazoknak, akik ellátogatnak a gemenci erdő szívébe, Pörbölyre, az Ökoturisztikai Központba, hogy megünnepeljék a Gemenci Állami Erdei Vasút több mint 50 éves fennállását.

Az erdőgazdaság fontosnak tartja, hogy a kezelésükben és fenntartásukban lévő kisvasutat minél többen ismerjék meg, ezért nem mindennapi programsorozattal kedveskedik az érdeklődő nagyközönségnek. A színes programok között természetesen utazhatnak a „Rezét” nevű gőzmozdony vontatta kisvasúton, sőt előzetes jelentkezés után még a mozdony vezetésében is részt vehetnek a jelenlévők. A Duna partról sétahajózással ismerhetik meg a környéket és természetesen, a gemenci rengetegben, szervezett kirándulásokon is részt vehetnek a bakancsos turisták. A Ökoturisztikai Központban érdekes kiállítások várják a látogatókat, többek között „A Pécsi Gyors” Vasútmodellező Klub bemutatja a gemenci kisvasút pörbölyi állomásának újonnan elkészült modelljét. A Nyugat-Magyarországi Egyetem két hallgatója megtervezte a Pörbölyt Bajával összekötő kisvasúti pályát, és most az érdeklődőknek is bemutatják diplomadolgozatukat. Mindemellett szabadtéri népi játékok, dárdavetés, dobócsillag hajítás, vadászat szimulátor, Erdészeti és vadászati, valamint méhészeti kiállítás, mézkóstoló és – vásár várja a vendégeket.

Programtipp szombatra: Gemenci Erdei Vasút Napja

 

Programok

Ökoturisztikai Központ, Pörböly
• 8:00 Előzd meg a kisvasutat! Futóverseny, kerékpárverseny és gyalogtúra a Zöldgömb Sport Klub szervezésében
• 9:00 Megnyitó
• 9:15 es 14:00 „Country Rail-Roads” Reb Custer country zenész műsora. Helyszín: Fogadóépület terasz

Egyéb programok 10 órától Pörbölyön
• Pörböly M 1:43 Vasútmodell premier. A „Pécsi Gyors” Vasútmodellező Klub elkészítette a pörbölyi állomás makettjét. Helyszín: Előadóterem
• Kézihajtányozás 10-12 es 13-16 óráig a Pörbölyi állomás mellékvágányán
• Gőzmozdony vezetés: a Pörbölyről 14:30-kor induló vonaton, előzetes jelentkezés alapján.
• Vadászat szimulátor. Helyszín: az Erdei Iskola tanterme
• Szabadtéri népi játékok, dárdavetés, dobócsillag hajítás stb.. Helyszín: az Erdei Iskola mögötti füves terület
• Kiállítások: Erdészeti és vadászati kiállítás a kiállítóteremben
• Méhészeti kiállítás, mézkóstoló és – vásár

Magyarországon egyedülálló kisvasút

Az elmúlt években sétahajózással kombinált kisvasutas kirándulások szervezésével színesítette a társaság a programok körét, kilátók, esőbeállók, tanösvények, erdei játszóterek létesültek a vasút nyomvonala mellett. A magyarországi erdei vasutakon teherszállítást ma már nem végeznek, két vasút kivételével. Ezek egyike a Gemenci Állami Erdei Vasút. A rönkszállító szerelvényeken évente 8-10 ezer m3 faanyag érkezik a Rakodó és Fafeldolgozó Erdészet pörbölyi telephelyére. A kisvasút minden nap menetrend szerint közlekedik. Hétvégén gőzvontatású nosztalgiavonatok is járnak az ártéri erdőben. A téli időszakban zárt fűtött kocsik várják az utasokat. A kisvonatos természetjárás Gemencen kiegészíthető lovasfogatozással, kerékpározással, gyalogtúrával, túravezetéssel, illetve csoportkíséréssel, vagy sétahajózással is.

A kisvasút büszkesége a „Rezét” gőzmozdony

A korszerűtlen, zajos dieselmozdonyok kiváltását már 2001-ben elkezdte a „Rezét” gőzmozdony üzembe helyezésével a Gemenc Zrt. A gőzőst az erdőgazdaság 2000-ben szerezte be Erdélyből. A gőzmozdony története Resicabányán indult, ahol 1954-ben gyártották, majd Maroshévíz város körzetében teljesített szolgálatot, szállította a borszéki ásványvizet a maroshévízi vasúti átrakóra. 14 évet egy mozdonyházi tárolóvágányon töltött, várva sorsának jobbra fordulását, dacolva az enyészettel. A mozdonyon teljes felújítást kellett végezni, hogy a magyar hatósági követelményeknek megfeleljen. Ezt Sopronban végezték el. Az ünnepélyes névadó- és avató ünnepséget 2001. március 8-án tartották meg a kisvasút pörbölyi állomásán. A mozdony forgalomba állítása után a személy- és nosztalgia vonatok továbbítását kapta feladatul.

Kisvasút az ökoturizmus szolgálatában

Pörböly: „Gemenc kapuja” – az ártéri erdő szélén, két régió határán fekszik. Közúton, vagy vasúton egyaránt jól elérhető, Bajától mindössze 7 km-re van. Innen indul az ártéri rengetegbe a közkedvelt Gemenci Erdei Vasút és itt található a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ, melynek megújult objektumait 2007. tavaszán adták át a nagyközönségnek. Az új fogadóépület európai uniós színvonalon nyújt széleskörű szolgáltatásokat. A múzeum betekintést enged a Sárköz néprajzába és bemutatja a gímszarvast, ill. az ártér élővilágát, valamint az erdészet, a gazdálkodás összegyűjtött tárgyi emlékeit. Itt kapott helyet a Gemenci Méhészeti Gyűjtemény is.

A Pörbölyi Erdei Iskola szálláshelyekkel és étteremmel, szabadtéri tanteremmel, kézműves foglalkoztató helyiségekkel, kerti dísztóval, játszótérrel várja a gyermekeket, diákokat.
A pörbölyi állomástól, fogadóépülettől induló új ösvényen néhány perces sétával elérhető az arborétum, de a most létesített nagyrezéti vadmegfigyelőhelyet is innen lehet megközelíteni.

További információ: www.gemenczrt.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top