1. A legfelkavaróbb szerelmi történet
Audrey Niffenegger regénye, Az időutazó felesége Amerikában hallatlanul nagy sikert aratott. Nálunk a regény sorsa sokkal hányatottabb. Az első, kétkötetes kiadás olyan csúnya borítóval jelent meg, hogy a legfanatikusabb könyvrajongók is messzire elkerülték. A második kiadás borítója már koppintotta az eredetit, de elnagyoltan, halványan. Pedig a borítón belül a legszebb és legfelkavaróbb szerelmi történet rejtőzik. Kicsit sem szokványos, mert Henry (Eric Bana) különleges genetikai betegsége folytán ugrál az időben – igen, ez kicsit sci-fi, de nem nagyon –, míg Clare (Rachel McAdams) hétköznapi lány. Illetve csak majdnem hétköznapi, ugyanis egész életében szerelmes a férfiba, akit kislány kora óta ismer. Az idő kicsit sem szokványos sodrása csak fokozza a szerelmi történetek szokásos nehézségeit, és minden bonyolultabbá és kiszámíthatatlanabbá válik.
2. Egy szép film
A regény rajongóinak, így nekem is az volt a legnagyobb kérdés, hogy a két főszereplő által elmesélt, idősíkokban ugráló könyvet hogyan lehet adaptálni. Az már a kisebbik gond volt, hogy az időutazás során a ruháit elvesztő Henry hogyan lehet hiteles a filmvásznon. A regény alapján a sci-fiben jártas Bruce Joel Rubin készítette el a forgatókönyvet – anno ő írta a Ghost forgatókönyvét, tehát spirituális szerelemben jártas –, és főleg neki köszönhető, hogy a könyv hangulatához hasonló, szép és felkavaró film született. Persze a szép képekért az operatőrt és a rendezőt (Robert Schwentke) is dicséret illeti. A film egészen nagyvonalúan kezeli a könyvet, de végig hű marad Audrey Niffenegger regényéhez.
3. Bonyolult, de magával ragadó
A könyvadaptációk hátránya, hogy lehetetlen elvonatkoztatni a könyvtől. Most sincs másként, azonban a film akkor is érthető, ha valaki nem olvasta a könyvet. Akik nem készülnek fel előre a történetből, és nem számítanak időutazásra, az első tíz percben nagyon zavarba jönnek. (Én így voltam a könyvvel is, tehát nincs semmi baj.) Kár kertelni, a film zagyvaságnak és hülyeségnek tűnik. Misztikus sci-finek vagy valami hasonlónak. Pár pillanat alatt rengeteg információ zúdul ránk, ám amint természetessé válik az időutazás és Henry zaklatott élete, már nem azon töprengünk, hogyan is lehetne utazni az időben, sokkal inkább az időutazás okozta problémákon rágódunk. Élhetnek-e együtt, lesz-e esküvő, születhet-e gyermekük, és boldogan élnek-e, amíg meg nem halnak, mert ők igazán megérdemelnék a boldogságot. A film harmadánál Henry és Clare már a legjobb barátunk. Életükben minden „végzetesen” történik, és bár látszólag van választásuk, eleve elrendeltetett a sorsuk.
4. Önmagadat látod viszont
A pasik valószínűleg nehezen azonosulnak a történettel, ha nincs egy rejtett genetikai betegségük, amely miatt utaznak az időben, mi, nők azonban szinte minden élethelyzetben megtaláljuk önmagunkat Clare-ben. Ha unjuk a szinglilétet, ha gyermekre vágyunk, ha szerelmesek vagyunk, ha gyerekünk született… Nálam ez az azonosulás a film első harmadában jelentkezett, és onnan végigbőgtem az egészet. Ám igen jólesett. Kicsit meggyötört, emlékeket idézett. Összeszorította a szívem, majd felszabadított. Hihetetlen mélységekbe és magasságokba repített. Az időutazó felesége pont az a film, amelyre régóta vágytam, amely kiszakított a hétköznapokból, és felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg.
| Eredeti címe: The Time Traveler’s Wife Rendezte: Robert Schwentke Főszereplők: Rachel McAdams Eric Bana Hivatalos honlap: www.thetimetravelerswifemovie.com » Bővebben a könyvről » Forgalmazza: InterCom |
5. Semmit sem kellett volna másként csinálni
Az időutazó felesége olyan film, amelynek a végén az ember úgy jön ki a moziból, hogy semmit sem kellett volna másként csinálni. Senkinek sem jut az eszébe, hogy túl misztikusra vagy túl szájbarágósra sikerült a mozi, illetve fél órával hosszabb lett, mint az kellemes lett volna. Az időutazó feleségében minden a helyén van. Jó a zene, szépek a képek, jók a szereplők. Eric Bana kortalan, ugyanolyan jól áll neki a fiatal pasi, mint az érett férfi szerepe, és mindkét „bőrt” természetesen viseli. De nincs ezzel másként Rachel McAdams sem. A szemünk előtt pereg le két élet, annak minden örömével és fájdalmával, és minden egyes pillanatát elhisszük.
