Szabadidő

Belgium – túl a csokoládén

Belgiumról először mindenkinek az isteni csoki, az Európai Unió, a pisilő kisfiú, esetleg Poirot felügyelő jut eszébe. Hogy mi minden rejtőzik még a szürke fellegek alatt, abból adunk most egy kis ízelítőt.

1. Matonge – egy csipetnyi Kongó Brüsszelben

Az uniós intézmények szigorú épületeinek tőszomszédságában elhelyezkedő negyed igazi afrikai hangulatot áraszt, ahol a borongós brüsszeli égbolt alatt is jókedvre derül az ember a sok-sok szín láttán. Az utcákon egzotikus zöldségek és gyümölcsök alatt roskadoznak a polcok, előttük afrikai nők sétálgatnak élénk színű ruháikban, és méltóságteljesen cipelik többkilós szatyraikat.

Matonge, a kongói negyed Brüsszelben
Matonge, a kongói negyed Brüsszelben

Egymást érik a CD-kel és zenei DVD-kel megrakott kirakatok; Madonna és Justin Timberlake helyett itt azonban Papa Wemba, Salif Keita és Habib Koite a sztár. Matongében az idegennek már néhány perces séta után feltűnik az egy négyzetkilométerre eső fodrászatok elképesztően magas száma, ahol mindig van kuncsaft. Hol éppen egy egyszerű hajvágás, hol néhány órás munka eredményeként igazi mestermű készül. A fodrászatokban persze nemcsak kifogástalan frizurák készülnek, a szalonok legalább annyira fontos helyei a szociális kapcsolatok ápolásának is.
Még több infó »

2. Brüsszel – a képregényimádók Mekkája

A belga főváros nemcsak a világ egyik legismertebb képregényének a szülőhelye, de saját képregénymúzeummal, sőt képregénytúrával is büszkélkedhet. A város egyik legnépszerűbb múzeumában Tintin és Asterix fogadja az utazót, és invitálja egy kalandos időutazásra, sőt a képregények készítésének és a világhíres figurák születésének kulisszatitkaiba is bepillanthatunk.

Belgium - túl a csokoládén

1993-tól pedig már nemcsak a múzeum folyosóin, de Brüsszel utcáin is találkozhatunk a híres képregényfigurákkal. A turisták körében nagy népszerűségnek örvendő túrán a város 31 különböző helyén található óriási falfestményeket kereshetik fel a turisták.
Még több infó »

A ModeNatie épülete
A ModeNatie épülete

3. Antwerpen – Belgium divatfővárosa

Antwerpen nemcsak a belga divatélet központja, de az Antwerpen Six néven ismertté vált tervezőknek köszönhetően a nemzetközi divatvilág térképén is egyre jelentősebb helyet követel magának. Divattúránkat érdemes a ModeNatie épületében kezdeni, ahol a neves belga divatakadémia és az izgalmas kiállításokkal előrukkoló divatmúzeum is helyet kapott. A ModeNatie-tól nem messze áll a Divatpalota impozáns épülete, ahol egykor a városi urak készíttették legszebb ruháikat, ma pedig a legnevesebb belga divattervező, Dries Van Noten rendezte be főhadiszállását. De Antwerpenben nemcsak a belga tervezők, hanem szinte az összes jelentős divatház képviselteti magát. A város legjelentősebb sétálóutcája, a Meir is megér egy sétát, ahol nem csupán a kirakatokat, de a csodaszép XIX. századi palotákat is érdemes szemrevételezni. Ha pedig inkább az ékszerek hoznak lázba, Antwerpen akkor is ideális célpont a világ egyik legfontosabb gyémántkereskedelmi központjaként – választékban biztosan nem lesz hiány.

Még több infó »
ModeNatie »

4. Középkori emlékektől a kortárs remekművekig

Antwerpenbe nemcsak a divat, de az építészet szerelmeseinek is érdemes ellátogatniuk. Érdekes látnivalóit hosszan lehetne sorolni a középkori emlékektől kezdve a csodás katedrálison és a Grote Markton keresztül a kortárs építészeti remekművekig.
A város legismertebb épülete kétségtelenül a Miasszonyunk-katedrális, mely Belgium legnagyobb gótikus temploma, tőszomszédságában pedig a város legszebb tere, a Grote Markt kápráztatja el az utazót csipkés házaival. Nem messze innen a katedrális modern kori megfelelője magasodik. Az art deco stílusú Borentoren, melyet Farmerek tornyának is hívnak, 1932-ben készült el, s 87,5 méteres magasságával Európa első felhőkarcolója volt.

Antwerpen, Grote Markt- a hős Brabo szobrával
Antwerpen, Grote Markt – a hős Brabo szobrával

A Schelde folyó partján még állnak az egykori gyarmattartó múlt örökségei, például a L’Entrepot du Congo épülete, ahol egykor a Kongóból érkező hajók kirakodása igazi látványosságszámba ment a városlakók körében. A sétányon továbbhaladva hamarosan úgy érezzük, egy kortárs építészeti magazin lapjain lépdelünk. A modern apartmanházak közül is kitűnik egy, a fekete-fehér Van Roosmalen-ház, melynek eredetijét Josephine Bakernek tervezték.

5. Lier – a flamand ékszerdoboz

Lier gyönyörű épületeivel, macskaköves utcáival és kanyargó csatornáival olyan, akár egy mesebeli kis városka. Akik nem szeretik a nyüzsgő turistaközpontokat, azoknak az Antwerpen melletti város ideális úti cél lehet. Lier egyik legmeghatározóbb épülete a monumentális Saint Gummarus-templom, mely már messziről útbaigazítja az utazót, egyik leghangulatosabb része pedig kétségkívül a beginaudvar. A középkor e sajátos épületegyütteseivel Belgium több városában is találkozhatunk. A beginák középkori nővérek voltak, akik gyógyítottak, tanítottak, az apácákhoz hasonló életet éltek, de velük ellentétben nem voltak felszentelve. A lieri beginaudvar, ahol egykor több száz nő élt, ma is őrzi évszázadokkal ezelőtti hangulatát.

Lier
Lier

Még több infó »

Belgium.lap.hu »
Belgasör.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése