Szabadidő

Egy csipetnyi Las Vegas Budapesten: Tom Jones az Arénában

Abban bizonyára mindenki egyetért, hogy vannak legendás énekesek, akiket akár 30-40 év elmúltával is szívesen hallgatunk. Ilyen legenda Tom Jones is, aki a mai napig zseniális hangulatú koncerteket ad. Most például az Arénában.

Tom JonesTom Jones 1940-ben született Dél-Walesben. Már tinédzser korában folyamatosan a BBC slágerlistát és zenei összeállításait hallgatta. Az iskola elvégzése után sok mindenbe belefogott, míg 1963-ban megalapította első bandáját Tommy Scott & The Senators néven.

A csodálatos hangú énekesre hamar felfigyeltek, 1964-ben már lemezszerződése volt, egy évvel később pedig a híres Ed Sullivan showban lépett fel – ami egyenes út volt az első slágerlista vezető dalhoz: It’s Not Unusual azóta is kihagyhatatlan nem csupán a koncertek programjából, de a legtöbb rádió és házibuli zenetárából is.

A hatvanas évek második fele a slágerkészítésből állt. What’s New Pussycat, Green Green Grass Of Home, Help Yourself, Delilah mind-mind ebben a korszakban született és vált örökzöldé.
1969-ben már saját TV műsora volt az ABC-n Amerikában és az ITV-n Angliában.

A hetvenes évek Las Vegas vonzásában telt, állandó show-val és mellette jónéhány világkörüli turnéval.

A nyolcvanas években rádöbbent, hogy válaszút elé érkezett. Bár még több évtizedig bérelt helye lehet Las Vegas műsoraiban, de a világ többi részén hamar nosztalgia előadó szerepében találja magát, ha nem vált és nem talál ki valamit, amivel 40 felett az MTV közönségét is megnyeri. Ebből a gondolatból született az Art Of Noise együttessel és Prince-szel közös munkája, a Kiss. A siker óriási volt. Minden létező díjat megnyertek, több millió lemezt adtak el és Tom Jones még a Simpson Family rajzfilmbe is bekerült.

A 90-es években is új lendületet kapott karrierje, olyan slágerek kerültek ki a keze alól, mint az If I Only Knew, vagy az utóbbi évtized legtöbbet játszott kislemeze, a Sexbomb. Pályafutása alatt rengeteg zenésszel és énekessel lépett fel együtt, Luciano Pavarottitól Robbie Williamsig, Elvis Presleytől a Cardigansig. Játszotta önmagát filmen (Agnes Brown, Angelina Houston főszereplésével), rajzfilmben, énekelt betétdalokat James Bondtól Disney rajzfilmig, sok alkotáshoz. A mai napig emberek milliói kíváncsiak rá, a youtube-on minden felvétele mellett több milliós nézettségi adatokat találunk.

Tom Jones

 

A Királynő lovagja, Grammy-, Brit Awards és számtalan egyéb díj tulajdonosa. És a világ egyik legjobb előadója. Még mindig. Erről bárki maga is meggyőződhet november 11-én a Budapest Sportarénában. A legendás énekes visszatér hozzánk, hogy újra elbűvölje magyar rajongóit.

Jegyek kaphatók a Ticketexpress és az Eventim országos hálózatában.

További info:

www.tomjones.com »

www.livenation.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top