Szabadidő

A Morcheeba énekesnője Budapesten

A Morcheeba egykori énekesnője, Skye saját dalaival lép fel Budapesten november 16-án a Millenáris Teátrumban.

A Morcheeba énekesnője BudapestenA Morcheeba dalain keresztül már eddig is az életünk részévé vált, hiszen csupán a Big Calm című albumukból ötmillió példányt adtak el, és a világ összes részén teltházas koncerteket adtak. A hangot ismerjük, de kiugró sikerei ellenére sem tudtuk igazán, ki is az igazi Skye – egészen mostanáig. Első, Mind How You Go című szólóalbumával sokkal inkább a fénybe lépett, mint az árnyékba rejtőzött. Ez az út pedig számára az ismeretlenbe vezetett, amelyről nem tudta hova viszi majd.

A Mind How You Go Skye határozott zenei állásfoglalása volt, egy életvidám dalokból álló fennkölt album, amely egy egészen más megvilágításba helyezi őt. Természetesen ismerősnek hangzanak a szerzemények, főleg Skye mással össze nem téveszthető hangja miatt, amely szinte beitta magát az elménkbe a jól ismert slágerek által. Ennek ellenére megismerhetjük Skye egy merőben másik, sokkal személyesebb arcát, amikor saját történeteit meséli el, és saját dalain keresztül mutatja meg a benne rejlő hatalmas erőt és energiát.

Mióta megjelent az albuma, Skye bejárta egész Európát, és mindenhol óriási sikert aratott, többek között Szlovákiában, Oroszországban, Svájcban, Csehországban. Olaszországban még az átlagosnál is nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen az első, Love Show című kislemeze nyolc héten keresztül a slágerlista első húsz helyezettje között maradt. Skye azóta turnézik Észak-Amerikában is, márciusban pedig Ázsiában lesznek koncertjei.

Időpont: 2009. november 16.

Helyszín: Budapest, Millenáris

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top