Szabadidő

3 szuper színházi előadás, amit látnod kell

Téli estéken remek kikapcsolódás lehet egy jó színházi előadás, akár a pároddal, akár a barátnőddel terveztek programot. Most 3 különleges darabot ajánlunk nektek.
Katona József: Bánk bán – junior
– A Nemzeti Színház és a Szentendrei Teátrum közös produkciója –

Kosztolányi Dezső az Új Időkben, 1930-ban írta Katona színművéről: „Nálunk nem terem kő és márvány. Házainkat ezeknek híján fából, vályogból, téglából ragasztják össze. A kecskeméti drámaíró sziklából épített valami szilárdat, keményet, komoran-örökkévalót. Rokontalanul szökell az égnek a homokon, a buckákon ez a pompás építmény, oly rokontalanul, amint ő élte le ott földi pályáját. Ezen a sík földön ma is ez az igazság: a tragédia.”

Katona József Bánk bánja megkerülhetetlen remekműve a magyar színház- és irodalomtörténetnek, ugyanakkor kikerülhetetlen „istencsapása” diákgenerációk számára. A Nemzeti Színház előadása Alföldi rendezésében a huszonéves fiatalok érdeklődését és kíváncsiságát kívánja felkelteni, figyelmét a mű igazi értékeire irányítani.

3 szuper színházi előadás, amit látnod kell

 

A színház legfiatalabb színészei számára tűzte ki feladatul, hogy az általuk kiválasztott jeleneteket a maguk értelmezésében – munkakópiaként –, gondolataik jegyzeteként rakják össze az előadás rendezőjével, az alkotótársakkal, és ezekből a tanulmányokból induljon el egy nyílt, friss, bátor, eleven megközelítése a Bánk bánnak. Az előadás akusztikus világát is a szereplők maguk teremtik meg: énekelnek, zenélnek.

3 szuper színházi előadás, amit látnod kell

Következő előadások:
2009. december 9., 19.00
2010. január 6., 19.00
Szereplők:
II. Endre: Szabó Kimmel Tamás
Gertrudis: Bánfalvi Eszter
Ottó: Mátyássy Bence
Bánk bán: Fehér Tibor e. h.
Melinda: Radnay Csilla
Mikhál: Szatory Dávid e. h.
Simon: Orth Péter
Petur: Makranczi Zalán
Izidóra: Stork Natasa
Solom: László Attila
Biberach: Földi Ádám
Tiborc: Farkas Dénes e. h.
Rendező: Alföldi Róbert
Cím: Nemzeti Színház, IX. kerület, Bajor Gizi park 1.
Jegyrendelés »
Fotók: Gordon Eszter
Bővebben: www.nemzetiszinhaz.hu »

A Vagina Monológok

Lehet olyan taburól, mint a vagina, magyar színpadon őszintén beszélni? Lehet egyszerre sírni és nevetni groteszk és kiszolgáltatott női sorsokon? Lehet bemutatni haragot, szerelmet, válást és szülést kilencven percben? Ez a darab nem pornográf, nem trágár, de kíméletlenül őszinte, és olyan dolgokról beszél, amelyekről nem szoktunk. Ez a darab az életről szól, mint minden színdarab, csak egy nagyon sajátos, izgalmas és szokatlan nézőpontból – a vagina szemszögéből.

3 szuper színházi előadás, amit látnod kell

A Vagina Monológok című darabot több mint 20 országban játszották és játsszák folyamatosan. Magyarországon először 2001-ben került színpadra, a Pécsi Harmadik Színházban, Moravetz Levente rendezésében, aztán a budapesti Thália Színházban Bozsik Yvette rendezte meg. A megállapodás értelmében egyidejűleg játszották a darabot vidéken és Pesten. Miután a Thália Színház levette műsoráról, jöhet a másik változat: A Vagina Monológok eredeti változatát láthatjuk most a Belvárosi Színházban.

3 szuper színházi előadás, amit látnod kell

„Már a próbák alatt úgy éreztem, kifejezetten jó, hogy én a másik nem képviselőjeként, férfiként gondolkodom a szövegről. Az persze természetes, hogy a nők más kapcsolatban állnak a vaginával, mint a férfiak. A szereplők – a három kiváló művésznő – kezdetben egy kicsit elérzékenyültek a saját nőiességüktől, szükség volt arra az eltérő szemléletre, megközelítésre, amit én, a férfi képviselek” (Moravetz Levente).

Előadások:
2009. november 28., 19 óra
2009. december 19., 19 óra
Szereplők: Dévényi Ildikó, Nyertes Zsuzsa, Xantus Barbara
Rendező: Moravetz Levente
Cím: Belvárosi Színház, 1075 Budapest, Károly krt. 3/a
Jegyek az Interticket hálózatán és a Belvárosi Színház jegyirodáiban kaphatók.
Bővebben: www.belvarosiszinhaz.hu »

 Büszkeség és balítélet
– Romantikus vígjáték két részben –

A Karinthy Színház Női évadjának második premierje lesz 2009. november 27-én, Jane Austen Büszkeség és balítélet című romantikus vígjátéka, Karinthy Márton rendezésében. A világirodalom 100 legfontosabb olvasmányának listáján az 50. helyen lévő romantikus regényben van valami bölcs derű és az úgynevezett „női” regényeken túlmutató korszerűség, mellyel modern világunkban is megállja a helyét.

Az eredeti színmű ősbemutatójának is tekinthető produkció főleg iskolásoknak, az élet misztériumába épp bekukkantó ifjaknak, no meg az olvasók legszélesebb rétegeinek ajánlható. Elsősorban természetesen a hölgyeknek, akik remélhetőleg magukkal hozzák férjüket, barátjukat, eldobott, aktuális vagy kiszemelt szeretőiket és minden hozzátartozójukat.

Gőzerővel folynak a próbák...
Gőzerővel folynak a próbák…

A nő helye, funkciója, szerepe az európai társadalmakban, régi, kipróbált vagy éppen alakuló, formálódó demokráciákban mára fontosabb kérdéseket vet fel, mint akár megírása idején. A Bennet család eladósorba került öt lányának férjfogási és beilleszkedési története is fontos közlendőivel keltheti fel a mai néző érdeklődését.
Szerelmes barát, kártyabolond katonatiszt, kétszínű lelkész, intrikáló idős grófnő vagy leszerelt ezredes is található közöttük. A lányok körül a korabeli és a mindenkori társadalom jellegzetes alakjai nyüzsögnek, a cselekmény pedig az angol középosztály sétálós, vidéki birtokán zajlik, romantikus kalandokkal és felfokozott érzelmekkel. Az előadás épp ezt az utat, az élet fontos állomásait hivatott bemutatni, és e történet esendő kisszerűséggel, olykor pedig felemelő emberséggel megvert résztvevőit.

Előadások:
2009. november 27., péntek, 19.00
2009. november 28., szombat, 19.00
2009. december 13., vasárnap, 14.30
2009. december 18., péntek, 19.00
2009. december 26., szombat, 15.00
2009. december 26., szombat, 19.00
Főszereplők: Egri Márta, Hábermann Lívia, Kéri Kitty, Vencel Vera, Háda János, Mertz Tibor, Oberfrank Pál
Rendező: Karinthy Márton
Cím: Karinthy Színház, 1118 Budapest, Bartók Béla u. 130.
Bővebben: www.karinthy.szinhaz.org »

Színház.lap.hu »
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top