3 szuper könyv, ha képzeletben utaznál egy kicsit

Íme, itt a bizonyíték! Még egy olyan közkedvelt, rokonszenves és „túllátogatott” országnak is kell a cégér, mint Olaszország. Mi tagadás, Annalisa Coppolaro éppen olyan képet fest a szülőhazájáról, ami a turisztikai elvárásoknak a legjobban megfelel: vagyis igyekszik kisebbíteni a hátrányokat, a negatív hatásokat, és túlhangsúlyozza a vonzó érdemeket, de mindezt csak olyan mértékig, hogy még elfogadható, megemészthető maradjon. Ez lehet az egyik lecke, amit Annalisa abban a brit környezetben tanult meg, ahol férjet és lakhelyet talált magának – vagyis az olasz félszigetet a brit szigetre cserélte.

Mentségére legyen mondva: újságíró tudósítóként. Aki egyáltalán nem akar haláláig egy másik országban maradni, és aki gyakran kényszerül arra, hogy összehasonlítson. Ez esetben a szülőhazát a választott hazával. Elfogult-e? Még jó, hogy igen! Egyszer sem használ ilyesféle kifejezést, mint ’honszeretet’, csak éppen gyakorolja, méghozzá szünet nélkül. Mert Itáliában még a rosszabb is jobb, mint másutt. Még a maffiában is lát megbecsülnivalót.

Összességében roppant érdekes olvasmány a jelen és a közelmúlt Olaszországáról, az olasz imázs változatosságáról és hatóerejéről, az olaszok szoros összetartozás-érzéséről. Ami azonban nem nemzeti szinten, hanem szűk földrajzi egységekben és főleg a nagycsaládok közösségében nyilvánul meg. Ami azt mondatja az olasz emberrel, hogy ő elsősorban sienai, umbriai, lombardiai, szicíliai – és így tovább. Nemhiába, hiszen egészen fiatal, alig 150 éve született nemzetről van szó! Mondhatni, műhelytitkokat ismerhetünk meg könyvéből, hogyan válik egy olasz újszülött olasszá, és miért nem válhat azzá senki más, aki másutt született. Annalisa Coppolaro könyvét mindazoknak ajánlom, akik még többet szeretnének tudni az olasz emberekről.
Tipp: rendeld meg a könyvet kedvezményes áron a Polc.hu weboldalon! »

Szerző: Annalisa Coppolaro-Nowell
Fordította: Erdősi Mária Lilian
Kiadó: Tericum Kiadó, 2009

Ha már jártál Párizsban, azért, ha pedig még nem, akkor azért számít érdekfeszítő, különleges olvasmánynak Janelle McCulloch laza szövésű beszámolója a fény és a szerelmek városáról.
No meg persze azért is, mert olyan újságírásból élő ausztrál lány írta, aki megszenvedett Párizsért, és ugyanakkor sokat szenvedett rajongva szeretett Párizsától. És aki nem restelli mindezt a legőszintébb módon tudomásunkra hozni.

Miként válik egy bakfisálom valósággá – erről szól a könyv bevezető része, hogy aztán egyre jobban belemélyedjünk a távolról olyan vonzó, közelebbről pedig egyenesen taszító párizsi valóságba. Ahol még franciának lenni is nehéz, nemhogy angolszásznak, különösen annak, aki az „ausztrál bozótból érkezett”, és kerékbe töri a franciát. Akit mégis elbűvölnek a valóban elbűvölő külsőségek, különösen a nőiséget kihangsúlyozó fétisholmik (fehérneműk, cipők) elképzelhetetlenül gazdag kínálata, és aki szenved – megszenved – amiatt, mert a drága pénzen megszerzett külsőségek és a születéstől adott vonzó biológiai-mentális nőiség sem bizonyul elegendőnek ahhoz, hogy tartós francia kapcsolatra tehessen szert. Mindez mindenki másban megölte volna a rajongást, ám Janelle-ben mégsem. Mégpedig azért, mert rájött, és lelke mélyén mindig is tudta, hogy Párizs sokkal több ennél. Több, mint az a szexuális vágyakozás, amelyet a város minden látogatójában felkorbácsol. Így, ilyen hullámzó érzelmek kíséretében, hol alulról, hol felülről, hol kívülről, hol meg belülről ismerkedünk mi, olvasók is Párizzsal, és legfeljebb sóhajtozunk magunkban, hogy Janelle kétes értékű tapasztalatai ellenére azért mi is szívesen kipróbálnánk. Ki tudja, hátha mi nem a bozótból jöttünk…
Tipp: rendeld meg a könyvet kedvezményes áron a Polc.hu weboldalon! »

Szerző: Janelle McCulloch
Fordította: Kada Júlia
Kiadó: Vince Kiadó, 2009

Az Au revoir szívet melengető történet egy magányosnak induló utazásról s egy álom valóra válásáról.

A magának hírnevet szerzett ausztrál írónő francia vonatkozású trilógiájának első kötete végre magyarul is olvasható. A folytatás, vagyis az Utolsó tangó Toulouse-ban és a Hosszú, forró nyár még várat magára, nem is beszélve a kertészeti vonatkozású ismeretterjesztő műveiről.
Íme, Janelle McCulloch mellett még egy ausztrál író-újságíró hölgy, aki imádja Franciaországot! Szinte minden más vonatkozásban azonban jócskán különböznek egymástól. A szóban forgó Mary Moody ugyanis ír származású, ötvenéves, és nem a divatszakma elkötelezettje, hanem a kertészkedésé, botanizálásé. Erről elég annyit elárulni, hogy évente amatőr botanikusokat vezet himalájai túrákon.

Dél-Franciaország a híre alapján tetszett meg neki, ahová – konkrétan Lot megyébe – (népes családját otthon hagyva) ötvenedik születésnapja önös ajándékaként féléves pihenés, kikapcsolódás céljából utazott. Így aztán fokról fokra bepillantást nyerünk a francia vidéki élet mindennapjaiba, az ott nyaraló vagy letelepedő britek egymást segítő közösségébe, de az írónő kivételes őszinteségének köszönhetően egy küzdelmes múltú nő testi-lelki állapotának változásaiba is. Éppen ez a kettősség – a szinte kímélet nélkül feltárt önéletrajzi elemek és a féléves franciaországi pihenés epizódjainak a váltakozása – teszi átlag feletti érdekességűvé könyvét a szimpla úti beszámolókkal szemben. És még valami, ami – legalábbis számomra – érdekesnek tűnt: az nevezetesen, ahogy az Ausztráliában született, bár európai gyökerű ember immár kívülállóként  „felfedezi” az európai egzotikumot.
Tipp: rendeld meg a könyvet kedvezményes áron a Polc.hu weboldalon! »

Szerző: Mary Moody
Fordította: György Bernadett
Kiadó: Tericum Kiadó, 2009