nlc.hu
Szabadidő
Kul-túra Lipcsében: 5 kötelező látnivaló

Kul-túra Lipcsében: 5 kötelező látnivaló

Vajon hová járt Goethe az egyetemi cimboráival? Mi köze van a gyapotnak a kultúrához, és ki az a festő, akiért újabban Brad Pitt is rajong? Tarts velünk Lipcsébe, és mindenre fény derül!

Lipcse, mely történelme során fontos kereskedelmi és kulturális központ volt, most reneszánszát éli. Az egykori keletnémet iparváros az utóbbi időben egyre népszerűbb a nyugat-európai és az amerikai turisták között, olyannyira, hogy a tekintélyes New York Times Lipcsét 2010 legizgalmasabb úti céljai közé sorolta.

Kul-túra Lipcsében

Bach, Brad Pitt és az egymillió dolláros festmény

Kul-túra LipcsébenA városban sétálva mintha Lipcse történelemkönyvében lapozgatnánk, úgy elevenednek meg a különböző korok. Itt egy XVII. századi kávézó, amott a középkori Tamás-templom tornya, mellette Európa első homeopatikus gyógyszertára, nem messze egy szecessziós áruház, a sarkon túl pedig a hírhedt keletnémet titkosrendőrség, a Stasi fekete épülete áll.

Lipcse történelme nem szűkölködik híres művészekben, akik életük hosszabb-rövidebb időszakában a városhoz kötődtek. Több mint negyedszázadig volt például a város zenei direktora és ma is világhírű fiúkórusának karmestere Johann Sebastian Bach. Friedrich Schiller szintén a közelben kapott ihletet az Örömóda megírásához, de ide járt egyetemre Goethe, Nietzsche és a német kancellár asszony, Angela Merkel is.

Ilyen múlttal persze nem csoda, ha Lipcse kulturális élete ma is irigylésre méltóan pezsgő és színes. A városban koncertekkel és fesztiválokkal ünneplik idén Bach és Schumann születésének évfordulóját, nemrég ért véget a híres lipcsei könyvvásár (ahol idén Dalos György író vehette át a nagydíjat), hamarosan pedig Lipcsében lesz látható a kortárs festészet egyik nagy alakjának, Neo Rauchnak a retrospektív kiállítása, akinek az egyik festményét nemrég a modern művészet nagy rajongója, Brad Pitt közel egymillió dollárért vásárolta meg.

Tippek:
• Grassi Múzeum – az iparművészet szerelmeseinek: www.grassimuseum.de »
• Szépművészeti Múzeum: www.mdbk.de »

TOP 5 látnivaló Lipcsében

1. Régi városháza és a piactér – piacnapokon isteni sajtok, mámorító fűszerek és illatozó virághegyek közt lehet bóklászni.

2. Európa egyik legszebb könyvesboltja – a gigantikus főpályaudvar kihagyhatatlan látványossága a meseszép Ludwig könyvesbolt.

3. Kilátás a Panoráma-torony tetejéről – egy fantasztikus ebéd után desszertként Lipcse tárul elénk.

4. Mädler Passage – Lipcsét az árkádok városának is nevezhetnénk, annyi fedett bevásárlóutca van itt. A legszebb a Mädler Passage, melynek legnagyobb látványossága a híres Auerbach Keller.

5. Szent Tamás-templom – a világhírű fiúkórus otthona, ahol a város zenei direktoraként és a kórus vezetőjeként egykor Johann Sebastian Bach is tevékenykedett. A zeneszerző sírja is itt található.


Fonógyárból kultúrcentrum

A belvárost magunk mögött hagyva újabb és újabb arcait fedezzük fel Lipcsének. Óriási parkokon haladunk át, s közben alig vesszük észre a város legmagasabb pontját, ami nem is csoda, hisz egy mindössze 6 méteres dombról van szó. Amikor azonban áthaladunk a lipcsei Tetthely helyszínéül szolgáló negyeden, mindannyian felkapjuk a fejünket – legalábbis mi, akik még emlékszünk a nagy német krimiklasszikusra. Hamarosan azonban már a város egyik nevezetessége, a Spinnerei, az egykori fonógyárból lett kultúrcentrum előtt állunk a szemerkélő esőben. A fonógyár hatalmas területe egykor város volt a városban: hajdan nemcsak gyárépületek álltak itt, de még saját tűzoltósága, óvodája és gimnáziuma is volt. A komplexum gyapothegyek és fáradt munkásasszonyok helyett ma már galériáknak, kortárs művészeknek, kreatív műhelyeknek ad otthont, ahol a komor idő ellenére is érezhető az ódon falakat átjáró alkotóenergia.

Snidling, mint álca
Snidling mint álca

Az épületek nagy része túlélte a II. világháborút, köszönhetően a snidlingnek, amellyel a tetőket ültették be, hogy kedvezőbb klímát teremtsenek a pamutszálaknak. A zöldtetők, ahogy később kiderült, nemcsak szigetelésként váltak be, de remek álcának is bizonyultak a bombázó repülőgépek ellen.

A Spinnerei régen...
A Spinnerei régen…

 

... és ma
…és ma

www.spinnerei.de »


A vendéglő, amely Goethét is megihlette

Különleges gasztronómiai élményhez különleges helyszín is dukál. A város szinte minden pontjáról látható a Panoráma-torony, a modern Lipcse jelképe, melynek 120 méteres magasságában egy hangulatos étterem is található, ahol nemcsak mennyei ízekben, de fantasztikus panorámában is részük lehet a tériszonytól nem szenvedőknek.
www.panorama-leipzig.de/de/restaurants »

Az üvegtoronytól néhány utcányira pedig maga a történelem kel életre Lipcse legismertebb éttermében, az Auerbach Pincében. A híres vendéglő bejárata előtt Faust és Mefisztó szobra fogadja a látogatót. Nem véletlenül, hisz ez a hely volt Goethe törzshelye lipcsei egyetemi évei alatt, s itt, a falakon levő festményeken látta meg először Doktor Faustus alakját, aki később élete fő műve megírására ihlette.

Kul-túra Lipcsében

Mielőtt lemennénk a lépcsőn, még megsimítjuk Faust szobrának fényesen csillogó bal lábát, hogy a szerencse ezután se hagyjon el bennünket. A hangulatos étteremben wellnessmenü nemigen van, de a hagyományos német ízek kedvelői nem fognak csalatkozni, az isteni szász krumplilevest pedig egyszerűen nem lehet nem imádni. A lipcseiek nemcsak a jófajta ételekért, de a kávéért is rajonganak, s egyenesen a szászok nemzeti italának tartják. Ha igazán különleges kávézóra vágyunk, a Zum Arabische Coffe Baum nem maradhat ki. Az 1695 óta fennálló kávézó, ahol egykor Mendelssohn és Schumann találkozott, Európa egyik legidősebb kávéháza, mely ma, évszázadokkal később is a lipcseiek egyik kedvenc helye.

Kul-túra Lipcsében

www.auerbachs-keller-leipzig.de »

Fórumtipp: Magyarok Németországban »

Lipcse.lap.hu »
Németország.lap.hu »

További információk Németországról: www.nemetorszag.travel »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top