Szabadidő

Egy nap, amely a cirkuszról szól

Vasárnap harmadik alkalommal ünnepli a cirkuszművészet az európai cirkusznapot: ez alkalomból a fővárosban sem marad el az ünneplés.

A cirkusz gyökerei számos kultúrában jelen vannak, de az a cirkusz, amelyet ma ismerünk, jórészt európai találmány. Az első cirkuszi előadásra Londonban került sor 1768-ban: lovak és akrobaták léptek fel egy homokkal felszórt manézsban, vakmerő mutatványokkal és bohóctréfákkal szórakoztatva a közönséget.

Ma évente emberek milliói élvezik a cirkuszt, amely egyfelől szórakozási lehetőséget nyújt a gyerekeknek és a felnőtteknek, másfelől pedig magas színvonalú művészi alkotásokat mutat be. A cirkusz sokak életében az első találkozás az előadó-művészettel, hiszen az előadások a társadalom legszélesebb rétegei számára elérhetők. A cirkusz határok nélküli művészeti forma: egyszerre hagyományos és modern, miközben folyamatosan megújul.

A Fővárosi Nagycirkusz előtti téren három éve ünnepelték először az európai cirkusznapot, és idén, április 18-án sem marad el az ünneplés, amelynek ezúttal ráadásul kettős oka van: a Fővárosi Nagycirkusz ugyanis tavaly ünnepelte 120. születésnapját.

Egy nap, amely a cirkuszról szól

 

 Az európai cirkusznap programja


Közreműködők

• Baross Imre Artistaképző előkészítő csoportja
• Baross Imre Artistaképző tanulói
• Maciva Stúdiójának növendékei
• Zsonglőr Egyesület
• Corodini Bűvész Egyesület

Program
• 10.00 Zene és köszöntő
• 10.15–10.45 Lovak felvonulása
• 11–12.00 A Baross Imre Artistaképző Iskola növendékeinek műsora
• 13.00 Zene és köszöntő
• 13.30 A Baross Imre Artistaképző előkészítő csoportjának fellépése
• 14.00 Lovak felvonulása
• 14.30 Maciva Stúdió és a Corodini Bűvész Egyesület közös műsora
• 15.30 Alternatív Cirkusziskola és a Zsonglőr Egyesület

Időpont: 2010. április 18. (vasárnap)
Helyszín: a Fővárosi Nagycirkusz előtt felállított színpad

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top