Szabadidő

Szinglik hajnala, avagy megszületett a magyar Szex és New York?

Bridget Jones már a múlté, a Szex és New York négyese csak árnyéka egykori önmagának, és Terézanyut is rég megállították. A Duna Televízió hamarosan induló tévésorozatának, a Diplomatavadásznak a főszereplői ugyan harmincas éveiket taposó, egyedülálló nők, de laza pasizás helyett a cél már a férjfogás. A forgatáson jártunk.

Gubik Ági és Miller Zoltán
Gubik Ági és Miller Zoltán

N. Forgács Gábor az Álom.net-tel a tinédzserlányokat vette célba, új, huszonkét részes tévésorozatával azonban már a felnőttekhez szól könnyed, szórakoztató formában. A forgatás március közepén indult, és látogatásunk idején kb. félúton jártak a munkákkal. Egy XIII. kerületben épülő lakópark bemutatólakásaiban járunk, így a stábnak nem kell lakásbelső díszleteket építenie. Érkezésünkkor Csonka András és Szűcs Kinga közös jelenetét forgatják, amikor közösen épp a gyerekük születésnapját ünneplik egy tortával. A jelenet véget ér, Pici pedig elvonul pihenni. Ma betegen, lázasan állt munkába, tudjuk meg később.

A Duna Televízió kulturális repertoárjából meglehetősen kilóg ez a könnyed csajsorozat, de N. Forgács Gábor szerint nincs ezen semmi csodálkoznivaló: „A közszolgálatnak is nyitnia kell a közönség igényei felé, és a Duna is szeretne újítani kicsit a fiatalabbak megszólításával.”

A Diplomatavadász nagyszabású produkciónak ígérkezik, hiszen a sorozatok szokásos helyszínei mellett a stáb exkluzív hotelben, bevásárlóközpontokban, sőt még a reptéren is forgatott. Ez utóbbi igazán nagy szó, mivel egy ilyen helyre igen nehéz forgatási engedélyt szerezni. N. Forgács ígérete szerint a huszonhat perces epizódok, bár összefüggnek, de úgy lettek megalkotva, hogy önállóan is érhetőek és szórakoztatóak legyenek. A stáb legalábbis biztosan jól szórakozott munka közben: rövid látogatásunk alatt is érezzük a fesztelen hangulatot, és az egyik főszereplő, Szűcs Kinga szerint számtalan izgalmas és vicces dolog történt eddig velük. Amikor egy bevásárlóközpontban a három lány dögös ruhákba öltözve vonult végig, bizony alaposan megnézték őket, és beszólogattak, mivel a messze lévő kamerák miatt csak később szúrták ki a járókelők, hogy egy forgatásba botlottak. A sorozat egyetlen közös pontja az Álom.net-tel Labancz Lilla, aki Nóra, vagyis Gubik Ági cserfes húgát játssza majd, de látogatásunk napján éppen nem volt jelen a forgatáson. Vajon megszületett a magyar Szex és New York? Majd az idő (és persze a nézők) eldönti(k).

A sorozat mindhárom főszereplőjének feltettük az alábbi kérdéseket:

1. Kit játszol a sorozatban?

2. Hogyan kerültél a szereplők közé, és miben láthattunk korábban?

3.
Volt már rá példa az életedben, hogy randiztál egy férfival pusztán azért, mert szép kocsija/sok pénze volt?

Sallai Nóra, a sorozat Rebekája


1.
Rebekát játszom, aki nagyon szélsőséges életet élő nőszemély. A céljai eléréséhez bármilyen őrültségre képes. Nem volt egy épkézláb, hosszan tartó kapcsolata sem, de harmincon túl elhatározza, hogy egy befolyásos, külföldi kapcsolatokkal rendelkező pasit fog magának, vagyis egy diplomatát. Fontos számára, hogy komoly férfi legyen, aki megfelelő egzisztenciát tud neki biztosítani. A célszemély persze mindig más, és ebben segítenek neki a barátnői is.

2. Castinggal kerültem a sorozatba, és mindössze a forgatás előtt öt nappal kaptam meg a szerepet. Igazi gyorstalpaló volt számomra. Korábban Debrecenben, Szegeden, valamint a fővárosi Karinthy Színházban dolgoztam színészként, de filmes tapasztalatom csupán egy reklámfilm, tehát ez abszolút kihívás nekem.

3. A civil habitusom tökéletesen ellentéte a Rebekáénak, attól eltekintve, hogy mindketten kicsit hóbortosak vagyunk. Az, hogy csak a pénzéért járjak valakivel, számomra teljesen elképzelhetetlen.

gubik_agi_szucs_kinga_sallai_nora2
Gubik Ági, Szűcs Kinga és Sallai Nóra

 

Gubik Ági, a sorozat Nórája


1.
Szellő Nórát játszom, aki hihetetlenül jól szituált, a munkájában komoly karriert elért harmincas nő, aki a magánéletben határozatlan a férfiakkal. Nem tud kapcsolatot teremteni, mert olyan a pasikkal, mint egy kislány, és nem az a határozott menedzser típus, amilyen a munkájában. Ő és Eszter próbálják elsimítani Rebeka zűrös és kalandos pasiügyeit, de közben a saját magánéletüket is próbálják megoldani, mivel nem szeretnének negyvenévesen egyedül lenni.

2. N. Forgács Gábor rendező hívott fel még valamikor decemberben, hogy felkínálja a szerepet, mivel látott Till Attila Pánik című filmjében, amiért a filmszemle legjobb női főszereplőjének díját kaptam. Játszottam a Szinglik éjszakájában is, de elsősorban Csehországban és Szlovákiában forgatok mostanában, mivel magam is szlovákiai származású vagyok.

3. Nekem ez teljesen kimaradt, soha nem tudtam gazdag férfit találni (nevet), bár konkrétan soha nem is kerestem. Az én szenvedélyem a hivatásom és a munkám. Ez irányít, és nem a pénz.

Szinglik hajnala, avagy megszületett a magyar Szex és New York?
Szűcs Kinga, a sorozat Esztere


1.
Eszter dolgozó anyuka, aki éppen válófélben van a férjétől, éppen a munkája végett. Sajnos nem tudja összeegyeztetni a nagyon sok munkát a magánéletével. Ezt a lelki válságot igazán sokszínű színészi feladat megjeleníteni, ráadásul nagyon jó partnerem van a férjemet alakító Csonka András személyében. Szerencsére sokban hasonlítok Eszterre, attól eltekintve, hogy nekem nincs gyerekem.

2. Egyszerűen történt: egy casting során választottak ki a szerepre. Igazából színpadi színész vagyok, és tagja vagyok a Pesti Magyar Színháznak, de rendszeresen játszom Győrben és Miskolcon is. Tévés tapasztalataim is vannak, ugyanis megfordultam már mind a Barátok közt, mind a Jóban Rosszban szereplői között.

3. Nem, őszintén mondom, hogy nem, mivel én nagyon emocionális lény vagyok, akire csak az érzelmein keresztül lehet hatni.

tv-sorozat.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top