Szabadidő

Veszélyes vámpírok – kezdődik a kullancsszezon

A melegebb idő beköszöntével minden évben indul a kullancspara is. Miért kell tartani tőlük, és miért nem, mi a teendő csípés esetén, és egyáltalán, merjünk kimozdulni a természetbe? Kullancskörképünkből minden kiderül.

Az általános vélekedés szerint kullancsok csak azért léteznek, hogy megkeserítsék az életünket, de azért megnyugtató tudni például azt, hogy nem mindegyik terjeszt fertőzést. A hatékonyabb védekezés érdekében ismerkedjünk hát meg az ellenséggel…

Csodálatos szörnyeteg

Bőven van rá okunk, hogy ne szeressük a kullancsot, de objektíven szemlélve el kell ismerni, hogy lenyűgöző lény. Ennek az ízeltlábú élősködő atkának minden fejlődési alakjában szükséges vérhez jutnia az életben maradáshoz. A tojásból kikelve, lárva korában kisebb állatokon élősködik; háziállatokra és emberekre a kifejlett példányok vadásznak, de ez nem jelenti azt, hogy folyton egy gazdatesten kell lógniuk. Akár évekig is kihúzhatják táplálék nélkül; a szárazságot, a hideget és a nagyon meleget nem bírják jól, de megfelelő rejtekhelyen sokáig át tudják vészelni a kedvezőtlenebb körülményeket is. Összetett érzékszervüknek köszönhetően a gerincesek által kibocsátott szaganyagokat már messziről képesek érzékelni – aztán ha eljön az ő idejük, fűszálakon, bokrokon állnak lesben (azaz nem a fákról ugrándoznak a nyakunkba), majd keresnek maguknak egy hajszáleret…

Kullancs-szezon pánik nélkül

Itt jön az újabb túlélőtrükkjük: csípésüket egy érzéstelenítő hatású anyag befecskendezésével álcázzák, aztán nyálmirigyükkel véralvadásgátló, gyulladáscsökkentő, értágító és immunrendszert blokkoló anyagokat is bejuttatnak a gazdatestbe, hogy napokig tudjanak lakmározni. Profi, nem?

Ha csak a vérünket szívnák, nem is jelentenének nagyobb gondot, mint a szúnyogok, azonban a több napig elhúzódó táplálkozás során ki is engednek magukból valamennyi folyadékot, ezzel pedig gonosz kórokozókat juttathatnak be vérkeringésünkbe.


Veszélyes vámpírok

Magyarországon nagyjából húszféle kullancs él, ezek közül nem mindegyik terjeszt fertőzéseket, de a fertőzésre képesek közül is csak körülbelül minden tizedik csípése válthat ki betegségeket. Emberek esetében a baktériumok okozta Lyme-kór és a vírus okozta agyvelő- és agyhártyagyulladás miatt van leginkább ok az aggodalomra, de más betegségeket is terjeszthetnek (pl. tibola, babesiosis, Q-láz).

A Lyme-kór ellen nincs védőoltás, kezelése antibiotikumokkal történik. Orvoshoz kell fordulni, ha a csípés helyén kokárdaszerű gyulladás, bőrpír lép fel a csípést követő 4-6 héten belül; sajnos azonban a Lyme-fertőzés évekig is lappanghat, minden külső jel nélkül.


Oltatni vagy nem oltatni?

A vírusos agyhártyagyulladás elleni védőoltást sok orvos ajánlja, sok viszont nem. Ahogy minden más védőoltásnak, úgy ennek is lehetnek veszélyei és mellékhatásai, vagyis mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy életvitele, lakhelye, túrázási szokásai miatt érdemes-e beoltatnia magát – de nem árt tudni, hogy nagyvárosi környezetben is bőven akad kullancs!

Kullancs-szezon pánik nélkül

Ajánlott-e az oltás a kullancsfertőzés megelőzésére?


Kállay Péter, a Kullancstérkép.hu kullancsszakértője:
„A kullancs elleni védőoltás nem nyújt minden, kullancsokkal terjedő betegség ellen védelmet. Hatásos a fertőző agyhártyagyulladással szemben, de a Lyme-kórtól nem véd. A védőoltás a kullancsot nem is »kergeti el«: a csípést nem lehet vele megelőzni. A fejenként 12 ezer forint körüli összegbe kerülő komplex oltás 3+1 lépcsőből áll, ismétlésekkel érhető el a kívánt védettség. A védőoltás azoknak ajánlott, akik azért járnak sokat a természetben, mert ott élnek vagy dolgoznak, mint például az erdészek. A rendszeres kirándulók számára azonban a kullancsok nem jelentenek olyan kockázatot, ami miatt érdemes lenne védőoltást kérniük. Az odafigyelés és a megelőzés többet ér.”

Ha a csípést követően influenzára hasonlító tünetek mutatkoznak, jobb haladéktalanul orvoshoz fordulni, és megemlíteni neki a csípést is. Ha az influenzás jelek elmúltával ízületi fájdalmak, tarkókötöttség is jelentkezik, nagyon valószínű, hogy vírusos fertőzéssel állunk szemben, de megfelelő kezeléssel ez is gyógyítható, ha időben felismerik.

Ne hagyd, hogy a kullancsok győzzenek!

Nincs mese, a megelőzésre kell nagy figyelmet fordítani, ha el szeretnénk kerülni a csípést és a betegségeket. Mi mindent tehetünk?

Kullancs-szezon pánik nélkül• Télen is számolj a kullancsokkal: ha enyhe az idő, nem várják meg a naptári tavaszt a vadászat kezdetével.

• A kullancs az árnyékos helyeket kedveli, vagyis a szellős, sok redővel bíró laza öltözet a kedvence, a zokniba tűrt nadrágszárért és a meztelen bőrfelületért viszont nem rajong. A fehér sapka nemcsak távol tartja a fejtől a kullancsokat, de azon könnyű is észrevenni, ha mászik rajta valami.

• Bármilyen jól is esik, ne heveredj a csupasz fűre; teríts inkább pokrócot a földre.

• A speciális spray-k és krémek hatásosak lehetnek, ezeknél azonban fontos odafigyelni, hogy megfelelő időközönként újra és újra bekenjük vele magunkat.

• Sokan esküsznek rá, hogy a B-vitamin szagát messze elkerüli a kullancs – ennek hatékonysága nem bizonyított, de ártani nem árthat.

• Minden túrázás, kirándulás, kutyasétáltatás után alaposan, centiről centire nézd át magadat (főleg a hajlatokat), majd ellenőrizd a fejbőrödet, a levetett ruházatodat és a kutyát is. Mivel az ebekre is veszélyesek lehetnek a kullancsok, kedvenced számára is gondoskodj megfelelő védelemről – szóba jöhet oltás, illetve állatpatikában kapható spray, kullancsirtó nyakörv és ún. spot-on készítmény is.

Kállay Péter, a Kullancstérkép.hu kullancsszakértője a megelőzésről

A derékig zárt ruházat lehet a kullancsok elleni védekezés első bástyája. Deréktól felfelé nem jellemző a kullancscsípés. Meleg időben viszont sokan nem szívesen mondanak le a rövidnadrágról, nekik érdemes kullancsriasztó krémet vagy aeroszolt használniuk. Gyermekeinket olyan krémekkel védjük, amelyek nekik készülnek (egyes termékek már 2 hónapos kortól használhatók – a polcokon keressük a Sensitive feliratú készítményeket). A fűben hancúrozó gyerekeknek nemcsak a lábszárait, de a karjait, a fedetlen testrészeit is kenjük vagy fújjuk be kullancsriasztóval.

És ha mégis belém mászott?

A legfontosabb minél hamarabb megszabadulni a ragaszkodó jószágtól. Felejtsd el a zsírokkal bekenést, meg hogy milyen irányba kellene csavargatni – szimplán csak gyorsan távolítsd el a bőrödből. A speciális kullancskiemelő kanálon kívül ezt szemöldökcsipesszel vagy akár körömmel is megteheted: a bőrödhöz legközelebb eső helyen fogva, enyhe csavaró mozdulattal húzd ki. Nem baj, ha a feje beszakad, de arra vigyázz, hogy a potrohát ne nyomd szét, mert akkor szinte biztos, hogy utolsó erejével még beléd fecskendezi, ami benne maradt. Ha kint van, nyomd agyon, moss kezet, fertőtlenítsd a csípés helyét, és a következő hetekben figyeld, hogy tapasztalsz-e bármilyen bőrelváltozást. Statisztikailag kicsi az esélye, hogy pont egy fertőzött példánnyal akadtál össze, de ha mégis aggódnál, elküldheted a kullancsot bevizsgálásra az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumba.

Interaktív kullancstérkép

Pánikolni tehát felesleges, de minden ésszerű óvintézkedés hasznos, ezért is indult el a Kullancstérkép nevű interaktív weboldal, amely több célt is szolgál. Egyrészt eloszlatja a tévhiteket, pontos ismereteket kínál a kullancsokról, a lehetséges fertőzésekről és a megelőzésről, de ennél is fontosabb maga a térkép, amelyen bárki bejelölheti, hogy túrázás során hol akaszkodott rá kullancs: így közösségi összefogással hamar kialakulhat egy friss információkat tartalmazó, áttekinthető adatbázis arról, hogy melyek hazánk legfertőzöttebb területei. Kirándulás előtt érdemes hát egy pillantást vetni az oldalra, hogy lássuk, mások, akik kiszemelt kiránduló-útvonalunkon jártak, találkoztak-e kullanccsal. Ez segít eldönteni, hogyan öltözködjünk, illetve hogy használjunk-e valamilyen kullancsriasztó készítményt.  

www.gendiagnosztika.hu »
www.kullancsterkep.hu »
www.lyme.hu »

Kullancs.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése