Szabadidő

Best of május – a legjobb programok a hónapban

Az idén csak kétfajta ember nem talál programot magának májusban: aki nem akar, és aki soha nem is akart. Szerencsére a többieknek bőséges a kínálat.

 6. Budai Gourmet bor- és dzsessznapok

Korábbi kereteit kinőve immár a Budavári Palota panorámás teraszaira csalogat ínycsiklandó kínálatával a hazai gasztrokulturális élet egyik legszínvonalasabb rendezvénye. A bor és a dzsessz házasításába „marinírozott” izgalmas kulináris seregszemlén a legjobb hazai ínyesmesterek, borászok, sajtkészítők mutatkoznak be.

Best of május - a legjobb programok

A hegy levének szerelmesei kiemelt vendégként a Soproni borvidékkel ismerkedhetnek meg, a hűség városából érkező poncichterek, azaz szőlősgazdák mellett persze természetesen egyéb tájegységek nedűit is megízlelhetjük, miközben a rendezvény színpadán fiatal dzsesszmuzsikusok adják egymásnak a mikrofont.

Best of május - a legjobb programok

 

Belépődíj: 2000 Ft/nap (mely tartalmaz egy Schott & Zwiesel kristály kóstolópoharat)
Bérlet 4 napra: 5000 Ft

Időpont: 2010. május 6–9.
Nyitva tartás: csütörtök: 14-től 18 óráig csak szakma részére, 18-tól 24 óráig már a közönség részére is. A további napokon: pénteken és szombaton 11-től 24 óráig, vasárnap 11-től 23 óráig.
Helyszín: budai Vár, Panoráma teraszok
Info: www.budaigourmet.hu »

 Konyha kiállítás – Téged is megfőz!

Szeretnéd, ha konyhabútorod Marilyn Monroe-t ábrázolná, vagy egy párizsi látképet? Szívesen főznél együtt a legjobb éttermek konyhafőnökeivel? Régóta keresed a tökéletes robotgépet? Akkor irány a hazai piacon egyedülálló koncepciójú Konyha kiállítás, ahol tényleg minden konyhával kapcsolatos cuccot megtalálsz – a lehető leggusztusosabb körítéssel.

 

Best of május - a legjobb programok

 

A beépített LCD tv-s páraelszívó, amelyen főzés közben is nézheted kedvenc sorozatodat, a különleges anyagból készült konyhai burkolatok és a kültéri főzés éppúgy megjelennek majd a helyszínen, mint a használatukhoz szükséges felszerelések és fortélyok. A kiállítást és vásárt egész napos főzőshow-k és látványos színpadi bemutatók kísérik, a teljesség igénye nélkül Bereznay Tamás, Kovács Lázár és Mautner Zsófia részvételével.

 
Best of május - a legjobb programok
 
Best of május - a legjobb programok

 

A Taste of Budapest programsorozat keretében folyamatos főzés, kóstoltatás és a legjobb éttermek bemutatói várnak, ha pedig elég bátor vagy, együtt főzhetsz a leginnovatívabb mesterszakácsokkal, akiktől titkos fogásokat is elleshetsz. Ugye, ezt nem hagynád ki?

Belépőjegy: 1800 Ft
(Értéke több kiállítónál is levásárolható – a helyszínen és a rendezvényt követően is.)

Időpont: 2010. május 7–9.
Nyitva tartás: mindennap 10-től 18 óráig
Helyszín:
Papp László Budapest Sportaréna
Infó: www.konyhakiallitas.hu »

 V. Budapesti Pálinka Fesztivál

Tölts el egy mámorító hétvégét a Városháza parkban, ahol az egyik legkedveltebb hungarikum, a pálinka kerül a középpontba. A hagyományosan május második hétvégéjén megrendezett fesztiválon idén is a legnevesebb pálinkafőzdék több száz gyümölcspárlata várja a nagyközönséget. A megszokott és új ízeken túl a fesztiválon fellelhető majd az egészen eredeti és merész kezdeményezésként megjelenő pálinkakoktél is – ha kicsit is nyitott vagy az újdonságokra, ne hagyd ki!

Best of május - a legjobb programok

 

A kiváló pálinkák mellett finom borok és pezsgők, ínycsiklandó szárazkolbászok, gyümölcslekvárok, házi sajt- és kávékülönlegességek, valamint helyben sütött grillételek teljesítik ki a gasztronómiai élvezeteket, de zenei programokban sem lesz hiány.

Best of május - a legjobb programok

 

A fesztiválra több külföldi zenekar is érkezik, így a francia, immár visszatérő vendégnek számító Palinka, amely az általuk imádott hungarikumról kapta a nevét, és akik ötvözve a dzsesszt a swinget, a cigánymuzsikát, igazi pálinkás fesztiválzenét játszanak. De itt lesz az olasz La Tresca, amelynek zenéje mindennap üde színfolt lesz a fesztiválon, a nyitónapon pedig a Kiscsillag alapozza meg a négynapos fesztivál hangulatát.

Napi belépő: 1700 Ft (500 Ft értékű kóstolójegyet és egy pálinkáspoharat tartalmaz)

Helyszín: Budapest, Városháza park
Időpont: 2010. május 6–9.
Nyitva tartás: mindennap 12-től 24 óráig, pénteken és szombaton 02 óráig
Infó: www.budapestipalinkafesztival.hu »

 Nyitott Pince Napok

Magyarország borvidékeinek pincekapui most mindenki előtt kitárulnak. A Nyitott Pincék Szövetsége a Magyar Turizmus Zrt.-vel karöltve már ötödik alkalommal hirdeti meg a Nyitott Pince Napokat, hogy a bort készítők és a bort fogyasztók, a borkultúra értékeit megismerni vágyók találkozhassanak egymással. Az akció keretében két napon keresztül érezhetik magukat a mennyországban a borbarátok – országszerte kedvezményes vagy ingyenes borkóstolók várják őket. Bármerre is induljatok útnak ezen a hétvégén, mindenütt közvetlenül a borászoktól szerezhettek új ismereteket, sőt sok helyen bejárhatják a birtokot is, és a jó borok mellé finom falatokat kóstolhattok.

Tipp: nem árt, ha előzetesen bejelentkeztek a kiszemelt pincékbe!

Időpont: 2010. május 8–9., 9–19 óráig
Helyszín: országszerte
Infó: www.nyitottpince.hu »

 VIII. Etyeki Pincefesztivál

Azt talán már mondanunk sem kell, hogy idén is a legjobb magyar borászok jönnek el Etyekre – a remek borok és fantasztikus hangulat tehát garantált. A kétnapos eseményt azonban nem csupán a csodálatos környezet és az ódon pincék teszik a magyar borkultúra egyik leghangulatosabb ünnepévé: rengeteg izgalmas kulturális program is színesíti a palettát. A nagyszínpadon fellép majd a Falusi Mariann Quintet, a Fekete Kovács Kornél Quintet, és lesz Old Boys unplugged is. Május 16-án, vasárnap, 11.00 órakor érdemes lesz kilátogatni a futballpályára, ahol a BorÁszok ismét összecsapnak a Parlament SE-vel.

Best of május - a legjobb programok

 

Időpont: 2010. május 15–16.
Helyszín: Etyek
Infó: www.pincefesztival.hu »

 Nők Lapja Családi Hétvége 2010

Lassan már elképzelhetetlen a május a Nők Lapja Családi Hétvége nélkül. Idén sem törjük meg a hagyományt, színes, változatos programokkal várunk titeket a hétvégén a Városligetben. S hogy mire számíthattok? Természetesen megelevenednek a kedvenc „nőklapjás” arcok, velük együtt élvezhetitek a programokat, amelyeket a meghívott művészek készítettek nektek. Újra tornázhattok Katus Attilával és Tamással, újra együtt énekelhettek az Operettszínház művészeivel – egyszóval minden adott lesz ahhoz, hogy az egész család jól szórakozzon: az unokáktól a nagyszülőkig.

Időpont: 2010. május 15–16.
Helyszín: Budapest, Városliget

 Múzeumok Majálisa

Május második hétvégéjén tizenötödik alkalommal népesül be a Múzeumkert a múzeumok világnapja alkalmából. Több mint 100 múzeum, több mint 70 kézműves, számtalan koncert, előadás, interaktív foglalkozás, filmvetítések, rendhagyó tárlatvezetések és szakmai programok minden korosztálynak – igazán gazdag a kínálat, nem?
Érdekesség, hogy a Múzeumkert kerítését idén a VIII. kerületi iskolások díszítik fel a majális hangulatához illően, továbbá bárki készíthet saját ólomkatonát, és a Közlekedési és Műszaki Múzeum sátrában meghódíthatja a világűrt. Végül, de nem utolsósorban az is kiderül, hogy melyik lesz az év múzeuma, és ki büszkélkedhet a 2010 Vendégbarát Múzeuma címmel.

Best of május - a legjobb programok

A belépés díjtalan!

Időpont: 2010. május 15–16.

Helyszín: Múzeumkert
Infó: www.hnm.hu »

IV. Korok Fesztiválja – Balatonfüred


Színpompás kavalkád kellős közepébe csöppenhet, aki május utolsó hétvégéjén Füredre látogat. A nagy népszerűségnek örvendő Korok Fesztiválja ugyanis a hagyományok csokorba fűzését, újrafelfedezését tűzte ki célul – szemmel láthatólag nem kis sikerrel.
 

Best of május - a legjobb programok

 

A kétnapos rendezvényen a római kortól egészen a 19. századig terjedő időszakról láthatunk átfogó képet. A hagyományőrző társaságok korhű ruhákban vonulnak fel, és változatos bemutatók keretében ismertetik meg azt a korszakot, amelyet képviselnek. A programok között szerepel a Táltos dobosok bemutatója, reneszánsz táncok, királyi lakoma, zenés táncjáték, énekegyüttes fellépése. A nemzetközi fesztivál programjai szombaton reggel kezdődnek, amikor is a részt vevő csoportok a Kossuth térről indulva végigvonulnak a városon át a Kisfaludy Színpadig.
Kísérőprogram: kirakodóvásár a mólón. 

Időpont: 2010. május 29–30.
Helyszín: Balatonfüred
Infó: www.reformkor.hu »

 A hónap koncertje: Metallica – World Magnetic Tour ’10

A rockrajongóknak már nem kell sokat várniuk, jövő héten Budapesten zúz a Metallica. Bár a zenekar közel 30 éve áll színpadon, de a mai napig minden egyes koncertjükre óriási energiával készülnek – reméljük, ez a budapestivel sem lesz másképp. Gondoltad volna például, hogy minden fellépésüket felveszik, visszanézik, ezzel segítve, hogy folyamatosan a lehető legjobb koncerteket adják? Nem semmi!

Best of május - a legjobb programok

 

Egy biztos: monumentális show-ra számíthatunk – jóféle pirotechnikával megspékelve. A munkálatok már most vasárnap elkezdődnek a stadionban, hogy péntek estére minden a helyén legyen. A színpad közel 500 négyzetméteres lesz, a két oldalsó szárnnyal együtt több mint 60 méter széles. A színpad teljes hosszában egy óriási kivetítő adja a hátteret, amit a két oldalon további, egyenként 200 négyzetméteres kivetítő egészít ki. Mint már annyi éve, ezen a turnén is a védjegyükké vált Morricone-zenével indítanak, a program pedig az utolsó albumuk néhány dalából és a legnagyobb slágereikből áll majd össze.

Helyszín: Puskás Ferenc Stadion, 1146 Budapest, Istvánmezei út 3–5.
Időpont: 2010. május 14.
Infó: www.livenation.hu »

 A hónap mozija: Szex és New York 2.

 

Kemény két évet kellett várnunk, hogy Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda készen álljanak az újabb kalandokra! A négy grácia ezúttal egy igazán csillogó, napsütötte utazásra indul, New York ismerős városából elrepülve a világ egyik legegzotikusabb, kincsekkel teli helyére, ahol a partiknak sosincs vége, és mindig valami misztikus erő lengi be a levegőt. De egy percig se aggódj! Pasikból, szexből és cipőkből most sem lesz hiány!

Best of május - a legjobb programok

 

Mozibemutató: 2010. május 27. (InterCom)
Hivatalos honlap: www.sexandthecitymovie.com »
Hivatalos magyar nyelvű honlap: www.szexesnewyork2.com »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top