Tizenkét nap, tizenhárom előadás, klasszikus szerzők és kortárs drámaírók, érett művészek és debütáló színészek, tragikomédiák és zenés játékok, vagyis színház a javából – ezt kínálja május 7. és 18. között a Rivalda fesztivál.
A Rivalda fesztivál a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Az ifjúság édes madara című előadásával kezdett május 7-én. Az 1959-es Tennessee Williams-színmű sűrítetten foglalkozik a szerelem, csalódás, menekülés, hatalomvágy, kiszolgáltatottság és nem utolsósorban az elveszett boldogság utáni vágyakozás örök érvényű kérdéseivel. A dunaújvárosi előadás rendezője Szurdi Miklós, a két főszereplő Hujber Ferenc és Xantus Barbara.
Ezúttal Hujber Ferencet kérdeztük, aki elmondása szerint színészi pályájának egyik legkeményebb vállalását teljesítette Dunaújvárosban.
– A többtucatnyi színházi előadás, a zseniális filmadaptációk ismeretében mennyire tudtál szűz kézzel, lélekkel hozzányúlni a darabhoz?
Hujber Ferenc: – Abszolúte. Volt ugyanis egy alapkoncepció, amelyből Miki (Szurdi Miklós, a rendező) kiindult, mégpedig az, hogy szakítva a színházi hagyománnyal, mi fiatalítunk. Ezt a darabot általában egy korosabb színésznőre és egy fiatalabb férfi kollégájára bízzák. A mi előadásunkban nincs generációs szakadék a két szereplő között. A darabban az első pillanattól kezdve jelen van a szexus – gondoljunk csak a nyitójelenetre, ahol a két főszereplő hempereg egy ágyon –, ami egészen másként jelenik meg a színpadon akkor, ha a női főszerepet egy hatvan-hetven éves nő játssza, és egészen más a felütése, ha egy fiatalabb színésznő. A mi előadásunkban tehát ez szándékos kiindulópont volt, hogy nem idős a főszereplőnő (Xantus Barbara).
– Ettől persze a feszültséggócok is máshol jelennek meg…
Hujber Ferenc: – Így van, mert attól, hogy életkorban nincsenek olyan távol egymástól a szereplők, szinte teljesen súlytalanná válik az a kérdés, hogy a hercegnő (Xantus Barbara) tulajdonképpen vesz magának egy embert, és őt használva éli ámokfutó életét. A fiú pedig ebbe belekapaszkodva próbálja a szintén „elcseszett” életét valamilyen módon visszakapni. Megpróbáltuk erősen (ki)használni azt az intenzív szexuális töltetet, amely a két szereplő között feszül a darab során.
– Milyen viszonyban van Hujber Ferenc ezzel az „elcseszett” élettel?
Hujber Ferenc: – Nos, igen. Van egy igencsak terhelt sorsa ennek a fiúnak, és ezt elég nyersen és brutálisan újra és újra megmutatjuk a színpadon. Fogalmazhatunk úgy, hogy az egyébként lineáris történetmesélés során a legnagyobb színészi/emberi akadályt számomra az jelentette, hogy úgy éreztem, semmi közös nincs bennünk. Én totálisan más értékrend szerint működöm, mint ez a figura, nekem boldog, azt mondanám, harmonikus és kiegyensúlyozott életem van, ezért iszonyú nehéz volt magamon átfolyatni azt, hogy jön egy ember ennyi sebbel, sérüléssel és problémával, és ezt nekem meg kell mutatnom, el kell őt játszanom. Mivel semmi köze ennek a kitalált figurának az én életemhez, így borzasztó nehéz volt megtalálni kettőnk között az „átfedéseket”.
– Sikerült végül közös pontokat találni a darabbeli nehézfiú sorsa és a te életed között?
Hujber Ferenc: – Nem igazán. Irgalmatlanul kemény lelki csatát vívtam a próbák során. Nem túlzás azt mondani, hogy eddigi színészi pályám egyik legnehezebb szerepformálásán vagyok túl. Talán annyiban hasonlítunk, hogy ez a figura is fiatal, szereti az életet, és őt is kedvelik a nők, de maximum ennyi. Fordítsuk meg inkább a dolgot, jó?! Amennyiben Chance Wayne élő személy lenne, akkor ő tanulhatott volna tőlem. Ez a történet egy brutális elbukás végeredménye, a figurámat, ugye, a darab végén kiherélik, és ehhez nem szükséges kommentár…
Mivel én soha az életben nem csinálnék semmit úgy, ahogyan ez a fiú, így azt tudom mondani, hogy a próbák során megpróbáltam lerombolni magam arra a szintre, amiben ez a szereplő létezik.
– Tény, hogy Az ifjúság édes madara nem habkönnyű szerelmi történet. Éles fénytörésben mutat meg kegyetlen élethelyzeteket, és ez belegázol az ember lelkébe.
Hujber Ferenc: – Így van. Az első, amit én hallottam a közönségtől, az az volt, hogy miért kellett ezt a darabot egyáltalán bemutatni. Többen mondták, hogy ez az előadás őket idegesíti, felhúzza, ezt a történetet nem szeretik nézni. Nem abban a jó értelemben tiltakoztak, mint amikor a néző hazamegy, és átgondolja, hogy mit csinált rosszul, és min változtatna a saját életében, hanem teljesen felkavarja őket. Nekem is olyan ez, mintha Tennessee Williams úgy gondolta volna, hogy hordjunk össze mindenféle szennyet, mocskot, gennyet, és ezt a sokféle emberi problémát koncentráltan, egy helyen mutassuk meg – ebben a színdarabban. A szerzőről tudni, hogy komoly drog- és alkoholproblémái voltak, vagyis ő maga is megélte a mocskot és a mélységet. Szerintem itt az történt, hogy ezt az egészet, a mindenfajta fizikai és lelki defektet fogta, és belepakolta ebbe a darabba, miközben arra gondolt, hogy tessék, nézzünk bele a lelketekbe. Ugyanakkor én úgy hiszem, hogy ez nem egy tükör a közönség felé, amelybe ha valaki belenéz, meglátja, hogy ilyen egy csendes családi pokol. Nem és nem, ez biztosan nincs így, mert ez annyira brutális, hogy szerintem ma már nem élnek így emberek, vagy legalábbis nem tudom elképzelni, hogy létezhet ilyen. Ez a színmű tele van kegyetlen lelki játékokkal, ami után joggal teheti hát fel bárki a kérdést, hogy mitől lesz attól jobb a világ, ha valaki ezt a darabot megnézi?! Nekem erre azért van egy igazolható válaszom.
– Éspedig?
Hujber Ferenc: – Egyetértek a nézővel, akit felzaklat ez az előadás, és pont ezért gondolom úgy, hogy ezt a darabot kizárólag azért szokták bemutatni, mert van benne két nagyon-nagyon jó szerep, amely tulajdonképpen jutalomjáték egy idősebb nőnek és ziccer egy fiatalabb férfi színésznek. Ha van két ilyen szereplő egy rendező tarsolyában, akkor színre kell vinni ezt a művet. Ezért. Ennyi. Meggyőződésem, hogy ez a darab a nézőktől vár valamilyen felemeltséget, továbbgondolását ennek a kíméletlen testi-lelki élveboncolásnak. Azt ugyanis nem hinném, hogy Az ifjúság édes madara ma, 2010-ben bármilyen értelemben szembenézésre késztetné a közönséget. Éppen ezért tartok tőle, hogy a Thália Színházban keresztre leszünk feszítve, nagy erőpróba lesz, mert a fővárosi közönség nagyon kritikus.
– Meglátjuk.
Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara
Itt nézheted meg: Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros
Legközelebbi előadás: 2010. május 25., 19.00
Forrás: Színház.hu »
