Szabadidő

Kiderült, melyik lett idén az év múzeuma Európában

A németországi Stralsundban működő tengermúzeum lett az év európai múzeuma 2010-ben.

Az oceanárium vezetője a Finnországi Tamperében vette át az ezt tanúsító kitüntetést a tavalyi győztestől, a Salzburg Museum Neue Residenztől. Harald Benke a tengermúzeum dicső pillanatának nevezte az elismerést.

A stralsundi óceanárium lett az év múzeuma Európában

Az év európai múzeumának díját 1977 óta adományozza az Európai Múzeumok Fóruma. Az eddigi kitüntetettek között szerepelt már a Spanyolországi Bilbaóban működő Guggenheim Múzeum, csakúgy, mint a koppenhágai Dán Nemzeti Múzeum, valamint a londoni Viktória és Albert Múzeum.

A stralsundi oceanárium háromévi építési munkálatokat követően 2008-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A 60 millió eurós költségvetésből épült létesítmény Németország legnagyobb tengermúzeuma, amely 8700 négyzetméteren kínál víz alatti kirándulást az érdeklődőknek.
Az oceanárium 39 akváriumában 6 millió liter víz ad otthont halaknak, koralloknak és más vízi élőlényeknek.

Az OZEANEUM honlapja: www.ozeaneum.de »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top