A hosszú út – Egyedül tenger és ég között

Bernard Moitessier 1968-69-ben legendás hírnévre tett szert, amikor acéltestű vitorlásával, a Joshuával másfélszer kerülte meg egyedül, megállás nélkül a földet. Az utazást követően írta meg “A hosszú utat”, amely később a magányos vitorlázók bibliájává vált.

A dolgok valahogy egyszer elkezdődnek. Aztán divattá válnak. Még akkor is, ha embert próbáló erőfeszítéseket igényelnek. Sőt, akkor csak igazán! Ez a helyzet a Mount Everest megmászásával, és ez a három óceánon való egyedül történő átkeléssel – vagyis a Föld megkerülésével is. Ez utóbbi összehasonlíthatatlanul nehezebb erőpróba, mint bármi más a világon. Nehezebb azért, mert nagyon sokáig (hónapokig, évekig) tart. Mert a leküzdendő távolságot tízezer kilométerekben mérik. Mert pihenés- és szünetmentesen, éjjel-nappal zajlik. És hát – főleg az első földmegkerülések idején – a segítségnyújtás lehetősége szinte a nullával egyenlő.

Most végre a magyar olvasó is megismerkedhet Bernard Moitessier világhírű tudósításával, A hosszú út-tal, melynek több mint negyven év elteltével sem csökkent friss aktualitása. Pedig azóta hányan és hányan rágták végig izgalommal, sportszerű szurkolással, falták tanulni-vágyással, akár egy kézikönyvet! Gál Jóska és Fa Nándi alig húsz évet késett „csak” a Szent Jupáton tett vállalkozásával, Kopár István közel harmincat, de ő már egyedül! És még sokan mások a nagyvilágból. Akiknek egy része – ez a vállalkozás már csak ilyen – örök nyughelyet talált a hullámsírban. Mert itt tudás és szerencse egyenlő együttese a siker záloga!

Miért aktuális Moitessier könyve mind a mai napig? Alighanem a személyessége miatt. Az őszintesége miatt. A kétségek megvallása miatt. A természetszeretete miatt. Igen, talán éppen ez a legfontosabb valamennyi vonzó hatás közül. Annak meglátása, hogy egy olyannyira idegen környezetben is barátokra lel az arra érdemes ember. Delfinekre, tündércsérekre, tengeri pacsirtákra és varjakra, vagy akármi másra. És ezt a barátságot a végletekig meg kellene őrizni! Moitessier-vel összeboronálódva az irdatlan vízsivatagban már nem is érezzük magunkat annyira egyedül. Csak akkor eshetünk kétségbe, ha a tengerbe ömlő olajfoltra gondolunk. Bernard Moitessier legalább ezt a Világ Szégyenfoltját már nem élte meg.