Szívtipró gimi? Tuti gimi? Beverly Hills? Ti melyikbe jártatok?

A hozzám hasonló, kora harmincas tévénézőnek kiskamaszként először talán a Walt Disney bemutatja című vasárnapi egyveleg középső, nem rajzfilmes sorozata, A Suli (Hull High) hozta azt a feelinget, amire a műfaj épít: álkamasz, trendi fiúk és lányok szerelmesek lesznek, buliznak, korosztályi tragédiák, nagy beszélgetések és ügyes termékelhelyezések viszik előre a sorozatot.

Magyarország ekkor még annyira „szűz terület” volt (1990-et írunk, iskolaköpeny meg épp kivezetni készült oroszórák), hogy lehet egyszerűen „A Suli” néven futtatni – hiszen nem volt másik ilyen sorozat. Sőt, miközben Amerikában hatalmas bukta volt, nálunk annyira beütött ez az egyébként egyszerre butácska, de más elemeiben (például a műfajban szokatlan, egészen a High School Musicalig el is felejtett zenés betétek kapcsán) meglepően ügyesen kidolgozott széria, hogy a YouTube-on a mai napig csak karcos, régi VHS-ekről konvertált, magyar szinkronnal (!) felrakott részek érhetők el.

Amerikában volt ilyenből százszám – nálunk ez volt az első, és be is söpörte a felfedezőknek járó elismerést (van ilyen a popzenében is: ha már úgyis felmész a YouTube-ra, keress rá egy-egy Bestiák-videoklipre… borzalom, de mivel ők voltak az elsők a műfajban, mégis taroltak).

Az első, igazán széles siker persze a Beverly Hills 90210 kapcsán jött el. Szegény Ábel Anitát állandóan azzal zaklatták (amikor épp nem julcsizták), hogy mondja azt olyan „brendás” hangon, hogy Dylan… Nem volt tinilányszoba Jason Priestley-poszter nélkül, a frizurák, a Magyarországot is lerohanó (ma már funkcionális reneszánszukat élő) biciklisgatyák mind-mind onnan (is) jöttek. Ugyanakkor ez a sorozat volt az első, ami megmutatta a műfaj leggyengébb pontját: míg Taki bácsi és Lenke néni friss nyugdíjasból legfeljebb rutinos nyugdíjas lesz az évek során, addig egy gimnáziumban adott idő alatt le kell érettségizni, meg ugye, a tinibálványnak nem kophat a haja, nem lehet szarkalábas a szeme, és nem lehet terhes sem.

Egyszerűbben: a gimis sorozatok szereplőinek jóval rövidebb a szavatosságuk, és egységnyi idő után vagy megpróbáljuk áttolni főiskolás sorozattá (ilyen állat pedig nincs), vagy állandó rotációban vagyunk, és folyamatosan építünk, majd cserélünk szereplőket.
Az utóbbi megoldásra két kiváló példám is van, az egyik nagy-nagy siker volt Magyarországon, a másik méltatlanul kis visszhangot kapott.

Igen, az első a Szívtipró gimi. Ausztrália legszebb arca, amit tök véletlenül sikerült megmutatni. Egy 1993-ban készült film, a Szívtipró kölyök után indítottak el, annak fontosabb főszereplőivel. Kezdetben egy ausztrál–görög família és kapcsolt részei voltak a középpontban (lényegében folytatva a film tematikáját), majd viszonylag hamar felismerték a fent taglalt problémát, és a műfaj egyik legügyesebb, legprofibb castingsorozata vette kezdetét. Folyamatosan építették a szereplőket, hol egy-egy háttérfigurát emeltek előre, hol új tanulók érkeztek (majd a suli költözött), és mindig volt négy-öt izgalmas, érdeklődést kiváltó szereplő. Kinek a görkorcsolyás, lázadó, de mégis jószívű Drazic, kinek a klasszikus szépfiú, a szöszi Ryan jött be (az őt alakító Rel Hunt keresztneve egyébként az Aurél becézése… igen, itt egy félig magyar fiúról van szó) – én pedig odavoltam a lökött, huncutul mandulaszemű, művész Maiért, illetve a jugoszláv Stassyért. De a kopasz Boltontól a legtehetségesebb Lukács Laci-imitátor Riversig mindenki talált magának kedvencet.

A sorozat pedig nagyon jó volt. Működött, mert nem vállalt nagyot, de azt becsülettel teljesítette: középiskolások életéről szólt, nem kacskaringózott, nem beszélt mellé, de nem is lett belőle valami dokumentumfilmes vagy valóságshow-s unalom.

Izgalmas szereplők, szerethető ausztrál keretek, a hétköznapi, de mégis fontos helyzetek bemutatása egy egyszerű házi feladattól egy-egy tanár érkezésén-távozásán át egészen odáig, hogy hogyan viszonyulunk a bevándorlókhoz, mit tehetünk, ha az edzőpartnerünk meleg, vagy a fociedzőnk, aki egyben az egyik osztálytársunk apja is, rendszeresen részegen jelenik meg.

Nagyon jó kis sorozat volt – de azt mondtam, castingban egy másik pályatárs is nagyon erős, hosszú-hosszú időt átívelve. Ez a Degrassi, ami négy hullámban jött: az első évad még a 70-es évek végén készült, a negyedik csapat pedig épp „most jár suliba”. Ha pedig lelkendeztem az ausztrálok napfényes-barátságos hozzáállásán, akkor ezt a kanadai sorozatot is meg kell dicsérnem: mindig átjön az érzés, hogy valahogy Kanadában kevesebb lehet az agresszív, frusztrált bunkó, kevesebb lehet azok száma, akik attól boldogok, ha a másikkal kiszúrnak.

A Degrassi bő 40 évét összefoglalni se nagyon lehet, de általában elmondható: mindig észrevették, hogy hol, milyen időben élnek, és ehhez igazították a történetet. Igen, ebben belefért az is, hogy a főszereplő, a 15 éves gimnazista kislány, aki teherbe esett, az abortusz mellett dönt. Először történt meg ez egy tinisorozatban, de könyörgök: a valóságban talán mindig minden felelőtlen tininek meg kell szülnie a gyereket? Ha meg nem, akkor miért mutassuk mindig csak az ellenkezőjét?

És bele-belekapva a végén: a velem egykorú férfitársaknak nyilván nem kell hosszan magyarázgatni, hogy mitől működött Parker Lewis (vicces, Markovics Tamás még ma is Parker-hangon szinkronizál), és a hülye frizurájától eltekintve mi mindent irigyeltünk tőle.

Láttuk azt is, hogyan hullik szét a Narancsvidék, pedig ebben a „szegény fiút befogadják a gazdagok” sztoriban több kraft lett volna – ehelyett jöttek a Lost-szerű kacskaringók, alkalmi leszbikussal meg más sorozatok miatt hülyén kiírt főszereplővel.

Láttuk, hogy a Tuti gimi magyar címével is sikerült házhoz menni a pofonért (könyörgök, miért kell minden tinisorozat címébe belecsempészni, hogy „gimi”?), ugyanis nem elég a hagyományos időmúlás, még külön is bepakoltak egy négyévnyi ugrást két évad közé, így ma már nagyon nem „gimi” a sorozat.
Rengeteg példát hozhatnék még, biztos nektek is van saját kedvencetek.

Az pedig korfüggő, hogy kinek melyik jön be: nyilván egy mai 16 éves az aktuális cuccokat szereti, én pedig bevallom, ha ismétlik, ma is leülök egy Szívtipró gimi elé nosztalgiázni.

Tipp: a Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba. Itt olvashatod! »

Tévéműsor a neten: nlc.hu/tvmusor »