Young at Heart – Örökifjak |
Viki
Ha véletlenül nem éppen aznap veszek egy csomag százas zsepit, akkor most valószínűleg eléggé mérges volnék a Young at Heart – Örökifjak készítőire, mivel a film nézése közben az első félóra után elkapott a sírógörcs, amely egészen a vége főcímig makacsul kitartott. Lányként szerencsére amúgy sem kell szégyellnem a könnyeimet, meg aztán a filmbéli kórust nézve egy csapatnyi agyontetovált börtöntöltelék is a könnyeivel küszködött, tehát nem én vagyok túl lágyszívű. Van abban valami megható, hogy nyolcvan év körüli emberek Radioheadet, James Brownt, Coldplayt, Sonic Youthot vagy éppen Clasht énekelnek kórusban, és olyannyira sikeresek, hogy ezzel a produkcióval még turnézni is tudnak. A dokumentumfilm a Young at Heart kórus közel két hónapját öleli fel próbákkal, koncertekkel, életképekkel és interjúkkal, és ebben a rövid időszakban annyi örömöt és bánatot kapunk (ketten is meghalnak a tagok közül), hogy ez az érzelmi kavalkád valóban az év egyik legjobb mozijává teszi a filmet.
Csaba
Van abban valami különleges, ha egy csapatnyi nyolcvanéves egy börtönudvaron azt énekli kórusban, hogy „Forever Young”, de pusztán az „I Can” szókapcsolat is egész más értelmezésbe kerül egy ennyire idős ember szájából. Stephen Walker és Sally George rendezők tökéletesen érezték meg a rock and roll slágerekkel turnézó öregemberek történetében rejlő lehetőséget. A kórus tagjainak múltja, története van, és a néha feleslegesen vájkáló kérdések nélkül is olyan drámák tömkelege bontakozik itt ki előttünk, amelyekből ha más filmben csak egyet is látunk, már hatalmas moziélményben van részünk. Ugyan a néző hajlamos végigsírni a filmet, azért azt ne feledjük, hogy ez alapvetően nem egy szomorú alkotás, hanem inkább egy kiáltvány a nagybetűs ÉLET mellett, amit még nyolcvanévesen, rozzantan és betegen is élnünk kell. Valahogy úgy, ahogy a film főszereplői teszik.
Rendezte: Stephen Walker és Sally George
Eredeti cím: Young@Heart
A film honlapja: www.foxsearchlight.com/youngatheart »
Forgalmazza: Odeon
Értékelés: 4,5/5 (Viki: 5, Csaba: 4)
Babylon A.D. |
Viki
Nem szeretek sztereotípiákban gondolkodni, de számomra Vin Diesel most már egy életre egyenlő lesz a szép férfi- és női testeket, valamint jobbnál jobb autókat felvonultató Halálos iramban filmekkel, így mindig hitetlenkedve nézem a kitörési kísérleteit a műfajból. A Babylon A.D. első felén alaposan meglepődtem: nyomasztó utópia társadalmi mondanivalóval és az egyszerűségükhöz képest egészen izgalmas karakterekkel. Ugyan Az ember gyermeke című remekmű sokszor visszaköszön, de a Babylon Babies filmadaptációja eleinte egészen ígéretes. A film közepe táján aztán Mathieu Kassovitz rendezőre rámorgott a Fox stúdió, ő pedig meghajolva a főnök előtt, átvitte az egészet buta sci-fi/akció filmbe, amelynek a végkifejlete olyan nyálas, hogy a Levelek Júliának ehhez képest visszafogott alkotás.
Csaba
Adott egy kőkemény, titokzatos előéletű zsoldos, akinek egy lányt és a kísérőjét kell a jövő háborús állapotban lévő Oroszországából átcsempésznie az Egyesült Államokba. Mathieu Kassovitz Babylon A.D. című filmje csekély két év késéssel érkezik a magyar mozikba. A világon mindenütt hatalmasat bukott filmet a saját stúdiója tette tönkre, amikor az értelmet és a mondanivalót háttérbe szorítva ostoba akciófilmmé degradálták az értékes alapanyagot. Izgalmas jövőkép helyett így vadászgépeket pisztollyal lelövő hősöket és B kategóriás akciójeleneteket kapunk, még ha a lenyűgöző operatőri munka időnként magával is ragad minket. Nem csoda, hogy Vin Diesel mostanában visszatért az XXX és a Halálos iramban filmekhez. Mindenkinek azt kell csinálnia, amihez ért.
Rendezte: Mathieu Kassovitz
Szereplők: Vin Diesel, Michelle Yeoh, Mark Strong, Mélanie Thierry, Gérard Depardieu
Eredeti cím: Babylon A.D.
A film honlapja: www.babylonadmovie.co.uk »
Forgalmazza: Palace Pictures
Értékelés: 2/5 (Viki: 2, Csaba: 2,5)
A belső kör |
Viki
Tudom, hogy mi, nők gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy a rosszfiúkra bukunk, de pont az ilyen hozzám hasonló gyenge lelkületűeknek kellenek az olyan mozik, mint A belső kör, amelyből világosan kiderül, hogy csak mi húzhatjuk a rövidebbet. Egy kőkemény gengsztergyerek hiába válik a mi ölelésünkben sebezhető kisfiúvá, azért a farkastörvények és az alfa-hím-dominancia egy idő után úgyis dominánsabb lesz nálunk. Ezt kell megtanulnia a filmbeli Elodie-nak is, aki a helyi gengszterfőnök fiába szeret bele, de az apa ellenzi a kapcsolatot, hiszen a fia nem tud a családi bizniszre koncentrálni, ha folyton egy lányon jár az esze. Ez a vonal mindenesetre érdekes Laurent Tuil filmjében, ami azért jó, mert az összes többi szál már ismerős olyan – jóval izgalmasabb – mozikból, mint A Keresztapa vagy a Szemtől szemben. Francia gengszterfilm egy unalmas Jean Renóval, sok-sok sablonnal és egy szépen kidolgozott szerelmi szállal.
Csaba
Az örmény Malakian klán Franciaország déli részén dominál brutális rablásaival, és a klán feje a meló mellett azzal is el van foglalva, hogy visszatérítse fiát a bűnözés ösvényére, ugyanis a srác egy lány miatt szeretne megjavulni, ráadásul közben egy kitartó kopó is a nyakukban liheg. Nem túl eredeti történet, és az alkotók tisztában is voltak azzal, hogy kiket másolnak (A Keresztapát konkrétan meg is idézik tiszteletadásul), de mindez még működhetne is, ha a rendező képes lenne egyenletes tempót diktálni, vagy a karakterek kaptak volna a forgatókönyvtől annyi mélységet, amivel a színészek kezdhettek volna valamit. Jean Reno rég volt ennyire halovány, így az egyedüli kidolgozott karakterként Gaspard Ullielnek kellene elvinnie a filmet a hátán, de ez túl nagy falatnak bizonyult számára. Egyszer nézhető, de alapvetően érdektelen darab, amit már sokszor láttunk, és még sokszor látni fogjuk.
Rendezte: Laurent Tuel
Szereplők: Jean Reno, Gaspard Ulliel, Vahina Giocante
Eredeti cím: Le premier cercle
Forgalmazza: Mokép
Értékelés: 2,5/5 (Viki: 3, Csaba: 2)
Kövéren szép az élet |
Egy fogyókúrás csoportterápián találkozik néhány, látszólag hasonló, de közelebbről nézve nagyon is különböző problémával küszködő ember. A csoport vezetője és annak állapotos felesége akár mintapéldája lehetne a tökéletes, egészséges párnak, a néző azonban elbizonytalanodik: ki tudja önerőből megoldani a problémáit? Ki is boldogtalan igazán?
Rendezte: Daniel Sánchez Arévalo
Szereplők: Antonio de la Torre, Roberto Enríquez, Verónica Sánchez
Eredeti cím: Gordos
A film honlapja: www.gordoslapelicula.com »
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány
Magassági mámor: top 5 élmény a Magas-Tátrában A Magas-Tátra akár egy hosszú hétvégére is remek úti cél lehet, nemcsak profi hegymászóknak, de sík vidékhez szokott túrázóknak is. Képes élménybeszámoló az 5 legszebb látnivalóról. » |