Szabadidő

Érdi rendőrnő a VIASAT3-on

Ötven fős sátras lagzira volt hivatalos a VIASAT3 stábja Érden, mivel a Négy Esküvő című műsorban a helyi rendőrnő, Rozinka Nikoletta és a speciális mentő Mokánszki Péter is kimondta a boldogító igent. Ma este vele és a rivális menyasszonyokkal is megismerkedhetnek a nézők.

A VIASAT3 felhívására több száz házasulandó pár jelentkezett, akik hajlandóak voltak kamerák és kritikus ellendrukkerek jelenlétében összekötni életüket. Volt olyan ara, aki költséget nem kímélve hercegkisasszonyként esküdött örök hűséget, de roma lagzin is mulatott a stáb, sőt, vegyes nemzetiségű szertartásra is meghívót kaptak, Kínába. Kedd esténként 21.30-kor a nézők is elkísérhetik a menyasszonyokat a házasságkötésre, majd az azt követő lakodalomba. A versenyzők meghatározott paraméterek alapján értékelik konkurenseik esküvőjét, a legtöbb pontot elérő játékos pedig egzotikus nászútra utazhat párjával

Érdi rendőrnő a VIASAT3-on

 

 

Niki, az érdiek rendőrnője is a nyeremény reményében vállalkozott a játékra, és bár nagyon különböző és izgalmas ceremóniákon vett részt a versenyen, egyiket sem cserélné el a sajátjára. „Eredetileg Bács megyéből származom, igyekeztem bemutatni a helyi szokásokat, hagyományokat a lagzin is. Fárasztó volt minden héten más esküvőjén jelen lenni, de egyik sem fogott meg annyira, hogy beemeljek belőlük valamit a miénkbe. A mi számunkra úgy volt jó minden, ahogy volt!”

 

Érdi rendőrnő a VIASAT3-on
 
 

Szeptember 21-én, kedden este 21.30-kor Niki esküvőjét és a annak értékelését nézheted meg a VIASAT3-on, ahol az is kiderül, vajon ki viszi el az első fődíjat.

 

Ha többet szeretnél tudni a műsorról, kattints ide: NEGYESKUVO.HU


 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top