Szabadidő

Top 10 szívtipró a képernyőről

Szexis, fehér köpenyes doki, szívdöglesztő író, sármos mentalista, vérszomjas kéjgyilkos vagy csak egyszerűen Mr. Big. A televíziós sorozatok 10 legjobb pasiját gyűjtöttük össze, akikért – valamiért – rajongnak a nők.
 Simon Baker – Mentalista

A szőke színész júniusban volt 41 éves, de kicsit sem öregszik – mondhatni, idővel egyre szexisebb lesz. Az Ausztráliából származó Simon háromgyerekes családapa és hűséges férj. Idén a házassági évfordulójukon Dél-Franciaországba vitte feleségét nyaralni. Egy hetet töltöttek a tengerparton, és csak utána csatlakozott hozzájuk három gyermekük. Simon egyébként a Mentalista mellett játszott Az ördög Pradát visel című romantikus vígjátékban is, amelyről így nyilatkozott: „Mindig is szerettem volna egy romantikus filmben szerepelni, lubickoltam a szívtipró férfi szerepében.”

Top10 szívtipró a képernyőről

Titok a sorozatról: a Mentalista készítő azt ígérik, hogy a harmadik évadban már több szerephez jutnak a mellékszereplők, és nem építik Baker sármos mosolyára a sorozatot.
 

 Hugh LaurieDoktor House

Doktor House: sánta, cinikus, gúnyolódó és lelkileg debil, a nők mégis megőrülnek érte. A különc dokit megformáló Hugh Laurie feltűnt a 101 kiskutyában, az Értelem és érzelemben, valamint saját komédiasorozata futott az angol köztévén, mégis a House-nak köszönheti az igazi sikert. A szereplőválogatás idején Laurie épp Namíbiában forgatott – a meghallgatásra szánt videó anyagát egy szállodai fürdőszobában vette fel.

Top10 szívtipró a képernyőről

Ennek ellenére a kicsit rossz minőségű videó azonnal meggyőzte a készítőket, és Laurie-nak adták a főszerepet. Bár az angol származású színész jelenleg a szakmai élet csúcsán van, a magánéletében már nincs minden rendben. Csúnyácska, apró termetű felesége többször elköltözött tőle, mert nem bírja a hollywoodi életvitelt.

Titok a sorozatról: Olivia Wilde (Tizenhármas) először a Narancsvidék című sorozatban szerepelt, ahol egy leszbikus pultoslányt alakított.

 Patrick Dempsey – A Grace klinika

Rossz hír a rajongóknak, hogy az Amerikában ősszel kezdődő hetedik évad lesz az utolsó, amiben Patrick Dempsey szerepel. A színész a hírek szerint nem hosszabbíttatja meg a szerződését a kórházsorozattal, és kiszáll a Meredith–Derek-évődésből. Ez pedig hamar a dráma bukásához vezethet.

Top10 szívtipró a képernyőről

Dempsey csakúgy, mint Simon Baker, a sorozat előtt is sok filmben szerepelt, de az igazi áttörést A Grace klinikának köszönheti. Három gyermek édesapja, sminkmester feleségéért pedig valósággal rajong. Közös üzletbe is kezdtek: felesége egy kozmetikai cég vezető sminktanácsadója, míg Dempsey a márka reklámarca lett.

Titok a sorozatról: az Amerikában szeptember 23-én debütáló hetedik évad egy esküvővel kezdődik. Csak annyit árulunk el, hogy az egyik főszereplő fejét kötik be!

 William Levy – Árva angyal

Úgy tűnik, bő öt év kihagyás után a mexikói szappanoperák visszatértek a TV2 és az RTL Klub képernyőjére. Már nem Mónika és Joshi Bharat uralja a délutáni műsorsávot, hanem Juan Miguel, a sármos és csupa izom pszichiáter, aki halálosan beleszeretett az árva, szegény sorsú Maria de Jesusba.

Top10 szívtipró a képernyőről

A rosszmájúak szerint Levy csak azért kapta meg a főszerepet, mert tökéletesen kidolgozott a teste. Mindenesetre a kétgyermekes családapa bizonyított, és azóta újabb főszerepet kapott.

Titok a sorozatról: több mexikói lap is arról cikkezett, hogy 2008-ban, amikor az Árva angyalt forgatták, a két főszereplő egymásba szeretett. A viszonyt mindketten tagadták, de tény, hogy Levy akkoriban néhány hétre elköltözött otthonról.

 Nathan Fillion – Castle

Ami Simon Baker a Mentalistának, az Nathan Fillion a Castle-nak. Egy zseniális színész, aki hibátlanul alakítja a népszerű író és krimibolond szerepét. Nathan az életben kicsit bolondosabb, mint filmbéli karaktere. A népszerű Jimmy Kimmel Show-ban a színész elmondta, hogy igazi „kütyügyűjtögető”, ezért vett magának a Csillagok háborújában látott játék fénykardot.

Top10 szívtipró a képernyőről

Amikor egyik este kikísérte vacsoravendégeit a kocsijukhoz, meglátott egy fiút az utcában, aki ilyen fénykarddal játszott. Nathan berohant a házba, elővette a saját kardját, és hadonászni kezdett vele az utcán. A szomszéd „Jedi lovag” csak ennyit tudott mondani a megdöbbenéstől: hát ez meg Anakiné?

Titok a sorozatról: Nathan Fillion nem tervezi, hogy sorozatbeli karakteréhez hasonlóan írói babérokra tör. „Ezt az okosabb emberekre hagyom. Valamikor terveztem, hogy írok egy vígjátékot, de rájöttem, ez eléggé kemény meló.”

 Michael C. Hall – Dexter

Ha van olyan gyilkos, akivel szívesen eltöltenénk egy éjszakát, akkor az Michael C. Hall lenne. Persze azért egész éjszaka imádkoznánk, hogy ne törjön elő belőle a sorozatbeli énje, és ne véreztessen ki minket, miután kifilézett egy svájci késsel. A Dexter című sorozat sztárja még csak 38 éves, de kemény próba elé állította az élet: tavaly év végén egy daganatos betegséget, Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak nála.

Top10 szívtipró a képernyőről

Tulajdonképpen szerencsés vagyok, amiért ilyen korai, jól kezelhető és gyógyítható állapotában fedezték fel nálam a betegséget” – nyilatkozta Michael január elején. Áprilisra teljesen felgyógyult, a hírt felesége, Jennifer jelentette be. Jen és Michael 2009-ben házasodtak össze, kapcsolatuk érdekessége, hogy a Dexterben testvéreket alakítanak.  

Titok a sorozatról: Hall betegsége miatt 5 hónapig teljesen leállt a Dexter forgatása. Amikor a színész már elég erősnek érezte magát a munkához, egy több tízezer dolláros parókában kezdett újra forgatni.

 Chris Noth – Férjem védelmében, Szex és New York

Bármennyi fájdalmat is okozott Carrie-nek, bármennyire is csapodár, a végén azért elnyerte a hőn áhított írónő kezét. Melyik lány nem pityeregte el magát, amikor Mr. Big Carrie után ment Párizsba, és a szálloda halljában megpillantották egymást? Ugye, ugye. A tökéletes nagy Ő, akire minden nő vágyik.

Top10 szívtipró a képernyőről

Sajnos azonban Chris Noth már foglalt, 2009 őszén jegyezte el 25 évvel fiatalabb barátnőjét.

Titok a sorozatról: a súlyos beteg Michael J. Fox szerepet vállalt a Férjem védelmében című sorozatban.

 James Denton – Született feleségek

Nem is értjük, hogy a született feleségek miért epekednek más férfi után, hiszen James Denton az ideális kertvárosi férj. A 45 éves színész a valóságban már kétszer házasodott. Második felesége, Erin író, és két gyermeket szült Jamesnek.

Top10 szívtipró a képernyőről

Titok a sorozatról: a sorozat fő helyszíne a Lila akác köz (Wisteria Lane) nevű utca, amely a Los Angeles-i Universal City területén található, hivatalos nevén: Colonial Street.

 David Boreanaz – Dr. Csont

Ma már Edward és Jacob kerül szóba, amikor a vámpírokat emlegetjük, de 10 évvel ezelőtt még csak egy vámpírt ismertünk a képernyőn, ő pedig Angel volt. Ennek a sorozatnak a főszereplője volt David Boreanaz, akit méltatlanul hagynak ki a vámpíros összeállításokból.

Top10 szívtipró a képernyőről

Az Angel után sokáig mellőzték a filmstúdiók, végül a Dr. Csont című sorozatban nyerte el a főszerepet. Ahogy a szakmai, úgy a magánélete is egy hullámvasút. 1999-ben vált el első feleségétől, majd elvette Jaime Bergmant. Egy közös gyermekük született.

Titok a sorozatról: a Dr. Csontból eredetileg mindössze egy évadot terveztek a készítők, de annyira sikeres lett, hogy bolondok lettek volna, ha abbahagyják a krimit.

 John Krasinski – The Office

Kétségkívül nem ő a sorozat legviccesebb figurája, viszont a legaranyosabb, az biztos. És ki ne akarna egy olyan pasit, aki mindig ugratja a többieket? Bár Magyarországon még nem vetítették, eláruljuk, hogy az Office hatodik évadjában Jim és Pam összeházasodik, mi több, gyermekük is születik. Szinte kísértetiesen így alakul John magánélete is.

Top10 szívtipró a képernyőről

Idén júliusban a színész elvette feleségül brit származású színésznő kedvesét, Emily Bluntot (Az ördög Pradát visel). A menyegzőre a Comói-tónál került sor, ami azért is furcsa, mert John sorozatbeli esküvője a Niagara-vízesésnél volt.

Titok a sorozatról: az Amerikában ősszel induló hetedik évad lesz az utolsó, amelyben a főszereplő Steve Carell még játszani fog. Patrick Dempsey-hez hasonlóan ő sem hosszabbítja meg a szerződését.

Top10 szívtipró a képernyőrőlOszladozó hullák, okos nők, vicces dialógusok. Imádod!
Ritkán látni ilyet: egy kezdetben uncsi, irreleváns, végiggondolatlannak tűnő sorozat gyönyörűen kibomlik, és hirtelen tud mindent, amiért érdemes a tévé elé leülni. A hülye cím ellenére a Dr. Csont kiváló széria. »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top