 |
| Fotó: Trunkó Bálint |
Sanyi bácsi valahol Erdély mélyén egy iskolában találkozik a gyerekekkel, az író bácsitól kérdezni is lehet, a gyerekek bizonyára maguktól is kérdeznének, de a rutinos tanító biztonsági játékos: néhány kérdést előre betáraz. Föláll az egyik, úgy emlékszem, kisfiú, és megkérdezi: „Mi a vers?” Ilyet gyerek magától az életbe’ se kérdez, mi a vers, micsoda hülye kérdés. Kányádi se tudja, ezért visszakérdez: „Mondd meg te, fiam, szerinted mi?” Mire a kölyök zavartan azt feleli, és innentől biztosan mindenki ismeri: „Vers az, amit mondani kell.”
Szép. Ez azért jutott eszembe, kedves naplóm, mert elemi erővel, izgatottan próbálják a Katona József Színházban a Cigányokat, a darabomat, életem első színpadi munkáját. És tudom, hogy hozzád olvasmányokkal illik jönnöm, de azért hadd meséljek kicsit.
A szöveg, amit mondani kell: ez a dráma.
Szívszorító élmény látni, hogyan lesz a két dimenzióból három. A papíron csak dialóg, aggódva, reménytelenül várom, hogy vajon jó-e a ritmusa a feleselésnek, kiabálnak-e így szerelmesek egymással, aztán beülök az üres, sötét nézőtérre, kedd este van, próza, és látom, hogy igen, kiabálnak. Így kiabálnak, mert ha akarnak, tudnak így kiabálni. Valóság lesz a mondatokból az élet valósága, amit Máté Gábor épít. Az ő élete már, az ő gyereke, adoptálta…
És ha már színház, az első könyv, amit hozok, csupa színház: alakítások és végzetek, halál és szerelem – színpadon és lakásban egyszerre.
Móricz Zsiga bácsi évtizedekig nyögte a népi realista író igáját, magára valamit adó hippi a kezébe nem vette, és hasonlóan keményen bántak Zsiga bácsival a 90-es évek is. Csak az olvasta, akinek kötelező volt. Kihasználta, fölhasználta a politika, és ezt a jármot nem volt egyszerű levetni. Aztán nagyon lassan sikerült, mintha sikerült volna (lásd a jövő heti miniinterjút Szilágyi Zsófival).
És most itt a Naplók első kötete (pontosabban már volt egy 19-es ízelítő). Szédülést okoz, vérbőséget és szívdobogást. De nem forduljon senki a gyógyszerészéhez, inkább tegye mérlegre a saját életét, házasságát.
Móricz grafomán volt, azt is leírja, hogy már nem bír többet írni. A Naplók azért többes szám, mert darabos, szétesik: üzenetek, levelek (lemásolja a saját szerelmes leveleit!), versek (azok sajnos nagyon gyöngék), mosócetlik, és temérdek szilánk egy szétbomló házasságból. 1924–25. Móricz első felesége, Holics Janka, lányainak édesanyja 25-ben öngyilkos lesz. Beteges (és jogos) féltékenysége a halálba kergeti.
1925. III. 8.: „Ha a nő kiábrándul a férfiből, föltétlenül kidobja. Ha a férfi kiábrándul a nőből, de az őbelőle nem: nem tud menekülni. A nő addig tartja meg őt, amíg neki kell. A férj olyan, mint egy háziállat: be kell zárni az ólba a házasság karámjába, etetni, vakargatni, fejni, és ha egyszer kiugrik, az egész személyzet rögtön fusson utána (…). Minden szerződést úgy kell megkötni, hogy a legalaposabban megtárgyalt pont az legyen, hogy szükség esetén hogyan fognak szakítani. Így kell megkötni a házassági szerződést is.” Innen indulunk. Móricz, a színpadi szerző beleszeret a gyönyörű színésznőbe, Simonyi Máriába.
A napló szerelmi háromszög, pusztulás, féltékenység, egy házasság el nem hált és elhált éjszakái, Móricz legintimebb titkai. Csak annak javallott, aki bírja a házasságot, és szeret kukkolni. A többiek hagyják későbbre.
Rendeld meg a Polc.hu-n! »
Még mindig szerelem, csak most versek. Gerevich András Barátokjának legmegrendítőbb verse a címadó, egy elvesztett barát, aki több volt, mint barát, és több mint apapótlék, idős szerelmes, aki már nincs, csak az idő múlása van, a kopaszodó férfi emlékei, aki lassan számot vet kamaszkori, szédült vágyaival, és azzal is, hogy mi az, amit most tud ez a test. Gerevich volt a magyar líra első őszinte férfija. Coming out, így nevezik szépen magyarul, hogy bevallotta, meleg. Őszinte, fanyar és bátor líra ez, miközben megrendítően szép. A férfiönismeret, leginkább a test megismerése tanulható belőle, már ha tanulni kell belőle bármit is. „A férfiakra már alig emlékszem, / csak arra, hogy állok a tükör előtt, / és próbálok magamnak tetszeni, / hogy mások is megkívánják / izmosra gyúrt testemet.”
Rendeld meg a Polc.hu-n! »
A szembenézés szót nem engedem el, kedves naplóm, az utolsó könyv is a szembenézésről szól, Philippe Grimbert Titokja nem egészen friss, de nekem, bevallom, csak most került a kezembe. Nehéz róla úgy beszélnem, hogy érdemes maradjon elolvasni, hogy ne fedjem föl a titok legkisebb részletét sem. Egy biztos: nagyon érződik rajta, hogy pszichológus írta, nem olyan türelmetlen és vad, mint amilyet a magyar tévében látni, de mégis kegyetlen. Nem kíméli magát, fölfed, kitakar, és a családi dráma legmélyére visz el/le. Mégis, a három közül talán ez a legkönnyebb olvasmány, szinte lektűr. Egyszerre őszinte és habos, különös könyv, hiányzik ez a középmezőny, ez az „itt is, ott is jól muzsikálok” hang a magyar irodalomból. Talán Fejős Évike idővel vállalja a kockázatot, vagy Esze Dóra könnyít annyit a saját hangján. Valahogy itthon ezt csak nőkről tudom elképzelni. A férfiak buták hozzá.
Rendeld meg a Polc.hu-n! »
