Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Vámos Miklós: “Fontos, hogy milyen gyerekeket hagyunk a világra”

A közelmúltban jelent meg Vámos Miklós új regénye, a Csillagok világa, amely az alcíme szerint "mesés regény". A dúsan hömpölygő történetek között egy másik történet is lapul: egy család széthullásának "meséje".
Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba
Fotó: Sanoma-archívum/Dömötör Csaba

– A szüleidnek és a gyermekeidnek ajánlod a könyvet. A regényt olvasva az is kiderül: ha nem lennének az ikerfiaid, ez a könyv valójában nem jött volna létre, már csak az anyaggyűjtés jellege miatt sem. Tényleg a gyerekek mondataiból indultál ki? Egyáltalán: miért kezdted el feljegyezni azokat?

– Az én atyai működésem alapeleme, hogy amit a gyerek tesz vagy mond, azt följegyzem. Anna lányom harminchárom éves, őróla is vezettem ilyesfajta naplót, amelyben regisztráltam, mikor fordult a hátára, mikor kezdett el járni, mik voltak az első szavai. Sajátságos, hogy ő első szavak helyett mindjárt egy velős tőmondattal indított: „Nem megy semmi.” E kijelentés a hetvenes évek végének ázott szocializmusában igazán sokatmondóan hangzott… Amikor ő felnőtt, nekiadtam a füzetet, születésnapi ajándék lett belőle. Nagyon örült neki. Már évek óta Londonban él, de azt nem tudom, hogy kivitte-e magával, vagy az itthon őrzött értékei között lapul. Legközelebb meg is kérdezem. Az ikerfiúk sokkal többet beszélnek, mint annak idején a lányom, nyilván mert állandóan kéznél van a dumatárs. Mikor a második vastag füzet betelt, akkor gondoltam arra, hogy valamit kezdjek ezzel a számomra becses szöveggyűjteménnyel, de először mesekönyv alapanyagául gondoltam használni. Írás közben alakult család-, illetve fejlődésregénnyé. A mesék, az általam előadottak azért belekeveredtek, ezek tartalmazzák a legszebb hagyományos meséket is A kis hercegtől Micimackóig, de főleg a világirodalom legszebb meséit és történeteit, a trójai falótól a Bibliáig, Robinson Crusoe-tól Don Quijotéig. Ezért adtam a könyvnek azt a kétértelmű alcímet: Mesés regény.

– A könyvben a (később volt) feleség, Viki is ír egy könyvet a gyerekek szövegeiből. Minthogy a te (volt) feleséged Esze Dóra író, meg kell kérdeznem, van ennek bármi valóságalapja?

– Nem, soha nem szólt bele egyikünk sem abba, mit ír a másik. A gyerekek beszédének tartalma közös kincsünk, nem csodálkoznék, ha egyszer ő is írna belőlük valamit. De ez egy regény, a főszereplő egy tengerjogász, Virág Pál, akinek a felesége újságíró, az említett (emlegetett) gyerekkönyv pedig a legelső irodalmi munkája. A fikciós írásmód lényege, hogy figurákat teremtünk, ilyen alapon a regényem két gyerekszereplője már nem azonos a fiaimmal, nem is hasonlítanak rájuk annyira, mint feltételezhető volna. Aki a szövegből indul ki, az másféle gyerekeket kap, mint az enyéim. Az apafigura is eléggé távol áll tőlem, mind külsejében, mind sorsában. Beszédmódja valamelyest emlékeztet az enyémre, azt tudom. Úgy gondoltam, ez nem baj, különben megváltoztattam volna.

– Nagyon személyes ez a mű, talán az egyik legszemélyesebb munkáid egyike. Aki ismer téged, a neveket pontosan be tudja azonosítani, előtte van a ház, a kutya, felismerhetően. Nem féltél ennyire sokat elmondani magadról? Nem tartasz attól, hogy elolvassák majd a gyerekek később, mikor már jobban meg tudják érteni, hogy voltaképpen egy házasság és egy apa széteséséről szól a könyv az ő személyükön keresztül? Egyáltalán: a hozzád közel állók mit szóltak a könyvedhez?

– Nem hiszem, hogy ez volna a legszemélyesebb munkám. A Zenga zének vagy az Anya csak egy van is dobogós lehet e szempontból, nem beszélve az Utazások Erotikában-ról, amely kifejezetten egy szerelem és egy házasság esettanulmánya akart lenni, szépirodalmi eszközökkel. Én azért elsősorban a családi élet krónikása volnék, mint azt egy kritikus húsz éve megállapította, amit írok, mindig eléggé személyes. Aki fél ettől, az ne írjon realista regényt, én már megszoktam, hogy ez ezzel jár. Úgy érzem, hiba abból kiindulnod, hogy te ismersz engem, így bizonyos dolgokat felismerni vélsz. A célközönség nem ismer. Én soha nem a saját családtagjaimat akarom megörökíteni, ha mégis, azt fényképpel vagy mozgóképfelvétellel teszem, és nem tartozik a nagyközönségre. Ami a családi véleményeket illeti, a gyerekeim még csak most tanulnak olvasni, de tudják, mit írtam, beavattam őket. Nehezményezték, hogy nem mesekönyv, nincsenek benne képek. Anna lányom meghatónak találta a regényt, Esze Dóra megrendítőnek. Egyéb hozzátartozók még nem nyilatkoztak.

Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba
Fotó: Sanoma-archívum/Dömötör Csaba

– Fontos tény a könyvben, hogy itt egy idősödő, az életből kifelé tartó főhősről van szó, aki úgy érzi, mindent el kell mondani a gyerekeknek addig, amíg lehet. És az utat a meséken keresztül találja meg.

– Szerintem elég férfisoviniszta gondolat, hogy a nő meséljen a gyereknek. Én imádok mesélni nekik. (Megjegyzem, felnőtteknek is.) A mese az egyik legfontosabb kapcsolati forrás, nemcsak szülő és gyerek, de felnőtt és felnőtt között is. Az utóbbiak persze felnőttmesékkel kábítják egymást. Szerintem az a fontos, hogy azokra az emberekre, akiket szeretünk, sok időt szánjunk.

„Szerintem az a fontos, hogy azokra az emberekre, akiket szeretünk, sok időt szánjunk.”

A kommunikáció a lényeg, és a leghétköznapibb beszélgetés is megteszi. Ha az ember elmeséli a napját egy másiknak, az is nagyon jó. Ezt a regényt megírhatta volna olyan ember is, aki soha nem mesélt a gyerekének, mert esetleg nincs neki. Az általam művelt prózaírás lényege, hogy elképzeljük valakinek, valakiknek az életét, s utána ábrázoljuk. Írtam sokat nőkről, kilencven fölötti emberről és kutyáról is, noha egyik sem voltam.

– Azt tartja a mondás, hogy a felnőtt a gyerekeinek hálálja meg, amit a szüleitől kapott. Ez érvényes rád is? Ez a könyv számomra afféle emlékállítás egy családnak: az ősöknek és a jövőnek, a gyerekeknek is. Ez mennyire volt a célod?

Ha megrendelnéd, kattints a képre!
Ha megrendelnéd, kattints a képre!

– Minden esetben valamiféle gondolatból indulok ki. Könyvet írni csak olyan érvényes gondolatból tudok, amelyről sikerül elhinnem, hogy érvényes megmunkálás esetén olvasómnak valami jót okoz. Lehet, hogy egészen icipicikét, de jót. Hogy a könyvemtől legalább minimális mértékben jobb lesz annak, aki elolvassa. A csillagok világa abból az alapgondolatból született, hogy ki kellene fejeznem és bontanom két égetőnek érzett felismerést. Elsőként, hogy nagyon sok az elvált férfi, akiknek nehéz kapcsolatot találniuk vagy fenntartaniuk a gyerekükkel, gyerekeikkel. Másodszor pedig, hogy nem mi tanítjuk a gyerekeket, hanem a gyerekek tanítanak minket, legalábbis a legfontosabb témákat illetően. Nem mindig az a kérdés, hogy milyen világot hagyunk a gyerekeinkre. Néha az is fontos, hogy milyen gyerekeket hagyunk a világra. E gondolat legmegfelelőbb kifejezőjének azt a helyzetet találtam, amikor egy apa visszatérően mesél a fiainak. A fiaim gyerekszlengjéből és leleményeiből azért elég sok került a végleges szövegbe. Ha társszerzők, 10-10 százalék jár nekik. Remélem, ennél sokkal többet kapnak. Nem csak a pénzre gondolok…

– Tényleg, te mit tanultál tőlük?

– Azt, hogy mindig egy taktussal előbb tudják, hogy mi van velem, mint én. És szinte soha nem tévednek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top