nlc.hu
Szabadidő
Vészhelyzet: utolsó vágások, utolsó öltések

Vészhelyzet: utolsó vágások, utolsó öltések

Mindjárt nálunk is vége A Csupa Nagybetűs Sorozatnak. Búcsúzzunk el méltó módon a sürgősségi osztálytól!
1994-ben indult a sorozat, itt még George Clooneyval
1994-ben indult a sorozat, itt még
George Clooney-val

Volt négy olyan év az életemben, amikor teli szájjal röhögtem volna ki bárkit, aki azt állítja, hogy egyszer majd heti rendszerességgel írok tévéműsorokról. A gimnázium négy éve alatt szinte egyáltalán nem néztem tévét hétköznap – ezernyi érdekesebb dolgot kellett és lehetett megtapasztalni a kollégistaéletben, csak a lúzerek ültek az aulában esténként a tévé előtt.

Két kivétel volt mégis, amikor a teljes kolesz letette magát a tévé elé, tele voltak a fotelek: a hétfői X-akták és a keddi Vészhelyzet. Még a köztévén ment mindkettő, a kereskedelmi csatornák indulása előtt voltunk… Egyszer talán majd írok hosszabban is arról az időszakról; Friderikusz fénykora, Fábry és Frei is a közszolgálatin (hol máshol?), Galláék abszurd humora is ott nyílt ki először. Sokkal jobb volt, mint most, na, de nem ez a lényeg, hanem a valaha volt legjobb kórházsorozat.

1994-ben indult a Vészhelyzet, javarészt ismeretlen szereplőkkel – ma már eldönthetetlen, hogy csupán a költségkímélés volt ennek az oka, vagy az az (utólag persze) szintén sokat hangoztatott megfejtés, hogy az alkotók szándéka eleve nem a sztárok megvásárlása, hanem saját sztárok építése volt. Akárhogy is, utóbbi feladat is kiválóan sikerült, alkottak azóta már A-kategóriás mozisztárt George Cloooney személyében, és tisztes, további celebeket is, Goran Višnjićtől Noah Wylen át Anthony Edwardsig. Két, elsőre összeegyeztethetetlen feladatot oldottak meg egyszerre és kiválóan: az aktuális szereplők mindig kiváló érzékkel megrajzolt figurák, mindig a hátukon viszik a sztorit, de alkalmasint bárki jön helyettük, hasonlóan jól működik. A szívtipró Ross doki helyett bevált a szívtipró Kovač doki, Hathaway nővér is csereszabatos Sam nővérrel – sosem telt el hosszabb idő a szériában a megszokott karakterek nélkül.

Nehéz is bárkit kiemelni, mint „legjobban sikerült” alkotást. Személyes kedvenc persze lehet, magam mindig Carter jelenlétét szerettem a legjobban, számomra az ő jellemfejlődése sikerült a legmeggyőzőbbre. Az újonc, a gazdag család fehér köpenyben lázadó gyereke, a csetlő-botló kezdőből vezetővé és tanárrá váló fiatalember története önmagában is megállná a helyét, megnézném a filmet, elolvasnám a könyvet, ami erről szól.

Fotó: RTLKlub Sajtóklub
Fotó: RTLKlub Sajtóklub

És nem csak a főszereplőkért lehetett rajongani! Most komolyan, van köztetek bárki, aki képes volt a végén is utálni Romano doktort? Mert igen, az elején az volt az ember élménye, hogy ez egy rohadék, de ahogy kibontották, ahogy egyre jobban megmutatták, majd poklot járattak vele az írók, hogy végül teljesen abszurd módon megöljék – nos, az út végén már szerintem mindenki imádta a fickó tüskéit, az elrejteni egyre kevésbé sikerült gyengeségeit és szívét, majd együtt gyászoltunk, amikor a helikopter alatt végezte.

Fotó: RTLKlub Sajtóklub
Fotó: RTLKlub Sajtóklub

Ugyanakkor nem csak a castingot és profilépítést újította meg a sorozat. Ma már klasszikus, de tizenhat éve még forradalmian új volt a Vészhelyzet képi világa és megoldásai. A hihetetlenül hosszú, vágás nélküli jelenetek, a sürgősségi osztályra jellemző, „itt mindig történik valami” érzés („toljátok a kettes vizsgálóba!”), a kellő mértékben adagolt naturalizmus megtette hatását: fenekestől forgatták fel az addig megszokott világot. Igazságtalan összevetés lesz, de akkor is: szerintetek, mondjuk, Brinkmann doktor hány perc után mondott volna fel, ha a nyugis, szanatóriumszerű hegyi klinika helyett itt kellett volna dolgoznia? Mert a Vészhelyzetben mindig mennek, szaladnak, tolnak, vágnak és varrnak, csak lopott percek vannak az alvásra, de máris jön a főnővér, hogy összeomlott egy toronydaru, tucatszám érkeznek a sérültek.

Még egy kicsit az arányokról: szerintem ebben a dimenzióban kétféle módon lehet elszúrni egy sorozatot. Bedől a sztori, ha csak a szereplők magánéletét tárgyalják egy elméletileg tematikus sorozatban (ettől döglődik például a Grace Klinika), de érdektelenné válik egy idő után az a széria is, ahol papírmasé, kétdimenziós alakok mozognak, csak a „munkájuknak” élve. A Vészhelyzet ebben is kiemelkedőt teljesített: mindig tudnak érdekes eseteket, meglepő, vicces vagy hátborzongató orvosi problémákat bemutatni, ugyanakkor mégis belefért a HIV-pozitív nővértől a leszbikus osztályvezetőn át az alkoholista doktornőig minden olyan kanyar, amitől személyes lesz a történet. Van véleményed a köpenyesekről, tudsz emberként is viszonyulni hozzájuk, de érdekel a munkájuk, érdekel a „hivatalos” történetszál is.

Vészhelyzet: utolsó vágások, utolsó öltések

Anya csak egy van – de néha elmehet továbbképzésre
Feleségcsere »

Nem véletlen, hogy nagy siker lett a sorozat, és viszonylag hamar már a „kész” sztárok is szívesen vettek részt a Vészhelyzetben. Tarantino egy különösen véres epizód rendezésével, Ewan McGregor egy önmagával is küzdő bolti rablóként – de megfordult a sorozatban Ray Liotta, Alan Alda, Sally Field, James Woods és Forest Whitaker is.

Ennek a televíziótörténeti mérföldkőnek az utolsó epizódjai futnak most az RTL Klubon. Mindig, mindegyik részt meg kell nézni – már csak azért is, mert a sorozat készítői ugyanúgy szeretnek nosztalgiázni a sorozat kapcsán, mint mi, a nézők. Olyan alakok, olyan rég nem látott figurák jönnek elő újra, akiket még ott, másfél évtizede, a kolesz aulájában láttam először. Ross doki, a már méltatott Carter, sőt egy visszaemlékezésben még Greene doktor is újra szót kap. Szép búcsú, fontos búcsú, muszáj nézni!

Vészhelyzet – keddenként 21:20-kor az RTL Klubon

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top