Ilyen az élet |
Viki
Végig olyan érzésem volt, hogy ez nagyon ismerős valahonnan. Mintha Katherine Heiglt már láttam volna egy majdnem ugyanilyen filmben. Aztán beugrott: Felkoppintva! Heigl ott is egy enyhén frusztrált és karrierista szinglit alakít, aki egy váratlanul érkező gyerek hatására kénytelen összejönni egy nála sokkal lazább és teljesen más életstílusú pasival, hogy aztán a kényszerkapcsolat szerelemmé nője ki magát. Még a füves poénok is stimmelnek. Persze itt a gyerek nemcsak a pocakban van jelen, hanem már a szabad világban, ugyanis hőseink az autóbalesetben elhunyt barátaiktól öröklik meg a kislányt. Bár az Ilyen az élet az élő és valóban vicces dialógusok miatt működik, Heigl helyében ügynököt váltanék. Ezzel a túlzott beskatulyázással és önismétléssel gyorsan kicsinálhatja a karrierjét. Az Ilyen az életnél fura módon mégsem annyira zavaró, hogy ezt ezerszer láttuk már, mert szerethetőek a karakterek (Duhamel pláne…), cuki a baba, jók a dumák és szereplőkkel is együtt tudunk érezni, de azért reméljük, hogy Katherine ezt nem egy életen át fogja játszani.
Csaba
Ha egy romantikus vígjáték 2010-ben egy olyan jelenettel végződik, hogy valaki rohan a reptérre, hogy szerelmet valljon, akkor ott nagy a baj. Ez már annál is nagyobb sablon, minthogy az animációs filmek majd mindegyikének végén van egy össznépi örömtánc és éneklés. Az Ilyen az élet esetében a dolog már csak azért is zavaró, mert nem egy alapjáraton elcseszett moziról van szó. Ha a forgatókönyvírók bíznak a karaktereikben és az általuk írt dialógusokban, akkor semmi szükség nem lett volna a hányós-kakilós „poénokra”, vagy a feszültséget csak nyögvenyelősen teremtő gyámhatósági megbízott teljesen elhibázott figurájára, hiszen a film azokban a pillanatokban tényleg működik, amikor csak a színészek közti kémiának és reakcióknak köszönhetően halad előre a történet. Kár érte.
Rendezte: Greg Berlanti
Szereplők: Katherine Heigl, Josh Duhamel, Josh Lucas, Christina Hendricks
Eredeti cím: Life as We Know It
A film honlapja: http://lifeasweknowitmovie.warnerbros.com »
Forgalmazza: InterCom
Értékelés: 3,5/5 (Viki: 4, Csaba: 3)
Zimmer Feri 2. |
Viki
Nehéz elképzelnem azt a pillanatot, amikor a Zimmer Feri folytatásának ötlete megszületett. Ültek páran egy füstös szobában, és azon gondolkodtak, hogy melyik az a nagyon érdektelen magyar film, ami semmiképp nem méltó a folytatásra? Vagy egyszerűen megirigyelték az Üvegtigris-franchise sikerét? A lényeg azonban, hogy elkészült a film, melyben a Fikász család már nem a Balatonon nyaralni vágyó németeket, hanem a kastélyszállókat preferálókat terrorizálja, ezúttal azonban az odaégett pörkölt mellé bedobja a kísérteteket is. Reviczky Gábor, Pogány Judit és a többiek lepedővel a fejükön mászkálnak, míg a szállóvendégek végtelenül ostoba frizurával és ruházatban parádéznak Schell Judittal az élen, akinek még fordítva is kellett elmondani a szövegeit, ráadásul mindezt furcsán (de Tímár Pétertől megszokottan) begyorsított vagy lelassított képekkel elmesélve. Jajj!
Csaba
Ha létezik film, amitől idén már a trailere alapján rettegtem, az a Zimmer Feri 2. Azonban ha a legrosszabbat várjuk, akkor csak kellemesen csalódhatunk, és itt is ez történt. Tímár Péter nem tudni hány év után sem volt képes megszabadulni a manírjaitól (bár ezt ő bizonyára szerzői jegyeknek nevezné), így a főhőseink az indokolatlanul begyorsított képektől úgy száguldanak végig a cselekményen, mint valami rajzfilmfigurák, ami lehetne akár vicces is, ha a poénok nem maradnának meg a palacsintasütővel fejbecsapások szintjén. A képi világ és a díszletek szegényesek, a zene idegesítő, a dialógusokat érezhetően összecsapták, és az egész egy kicsit kínos, de mégsem annyira, mint nem is olyan rég a Szinglik éjszakája vagy a Dobogó kövek. Legalább van sztori, amit nem a rejtett reklámszpotok köré próbáltak felépíteni, valódi színészeket láthatunk, és a játékidő is egész gyorsan véget ér. Néha már ennyinek is örülni kell.
Rendezte: Tímár Péter
Szereplők: Reviczky Gábor, Pogány Judit, Molnár Piroska, Növényi Norbert
Forgalmazza: HungariCom
Értékelés: 2/5 (Viki: 2, Csaba: 2)
Aranyhaj és a nagy gubanc |
Viki
A 2009-es esztendő egyik legszebb mozipillanata volt, amikor Disney-ék hosszú évek kihagyása után A hercegnő és a békával vissza mertek térni a kézzel rajzolt animáció terepéhez és a musicalbe oltott tündérmesékhez. Ebből a kézzel rajzolt részt ugyan ezúttal elfelejthetjük, de a CGI-os csapat se feledkezett meg a hagyományokról, és a régi idők klasszikus stílusában rajzolták meg Rapunzel történetét. A Grimm-mesén alapuló sztori egy mostohaanyja által toronyba zárt varázshajú lányról szól, aki egy sármos tolvajnak köszönhetően mégis kiszabadul „fogságából”, ám mostohája mindent megtesz azért, hogy visszatérjen hozzá. Már csak a Grimm-alapok miatt is olyan klasszikusok elevenednek itt fel, mint a Hamupipőke vagy A kis hableány, ráadásul az alkotók nem féltek az érzelmes musicalbetétektől sem: a szereplők pár percenként garantáltan dalra fakadnak, és vannak cuki állatok (ezúttal egy ló és egy kaméleon) is. A karácsonyi időszak legszebb meséje ugyan kicsit divatjamúlt, de pont ez teszi izgalmassá.
Csaba
A kilencvenes években minden évre jutott egy nagyszabású Disney-rajzfilm, melyhez biztosan tartozott legalább egy ultranyálas sláger, ami ostromolta a toplistákat, és garantáltan ott volt a következő év legjobb betétdal-Oscarjának jelöltjei között. Annak idején a közönség részben azért fordult a Pixar- és a DreamWorks-animáció felé, mert kicsit elege lett ebből a folyton önmagát ismétlő vonalból, de úgy tűnik, egy kb. tízéves kihagyás csodákra képes, és tavaly A hercegnő és a béka, idén pedig az Aranyhaj és a nagy gubanc is jól esik a szívünknek és a lelkünknek, pedig semmiben sem jobbak vagy rosszabbak ezek, mint a kilencvenes évek végén látott társaik. Úgy tűnik, hogy ennyi idő után ismét kiéheztünk a szerelmes hercegnőkre, jóképű rosszfiúkra, a nyálas betétdalokra és az óriási happy endekre, de karácsony környékén ez így van jól. Ha meg valami eredetit akarunk látni, úgyis Pixart vagy DreamWorksöt nézünk…
Rendezte: Nathan Greno, Byron Howard
Eredeti cím: Tangled
A film honlapja: http://adisney.go.com/disneypictures/tangled »
Forgalmazza: Fórum Hungary
Értékelés: 3,5/5 (Viki: 4, Csaba: 3)
Vészhelyzet: utolsó vágások, utolsó öltések
Mindjárt nálunk is vége A Csupa Nagybetűs Sorozatnak. Búcsúzzunk el méltó módon a sürgősségi osztálytól! » |