Az Avatar trónkövetelője Lali és csapata ellen

Viki
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a 3D igazán jól csak az animációs filmekben tud kinézni. Ezt talán páran vitatják, de lényegében az Avatar is ilyen volt. Ha valaki élőszereplős mozit próbál „háromdimenziósítani”, nem árt, ha minél több a rajzolt háttér és alak, és ennek a követelménynek egy kibertérben játszódó film tökéletesen megfelel. A nyolcvanas évek kultikusan gagyerák alkotása, a Tron csupán azért érdemelt ki majd’ harminc évvel később egy folytatást, mert azóta a látványtechnika eljutott egy olyan szintre, hogy ezt a világot hihetően tudják megteremteni. Sötét háttereken neoncsíkos ruhájú figurák és járművek: az új film dizájnja coolabb már nem is lehetne, és a Daft Punk monumentális zenéjének köszönhetően még azt is elfelejtjük, hogy az egész igazából nem szól semmiről, vagy amiről igen, azt is más mozikból (Star Wars, Szárnyas fejvadász…) sikerült csak összelopkodni.

Csaba
A Tron – Örökség hasonló elánnal veti bele magát a mesterséges univerzum kreálásába, mint egy éve tette azt az Avatar, csakhogy Joseph Kosinski rendező nem egy James Cameron. A látványcsinálás még megy neki (persze ez a 3D azért nem olyan állat, mint amit a naviknál láttunk), de az izgalom fokozása, a történetmesélés vagy a kidolgozottabb karakterek már nem az ő terepe. Egy fiú az eltűnt apját keresi egy számítógépes játékban, és közben egy gonosz pixeldiktátor apró kis programok hadával akar kitörni a való világba, hogy ott is uralkodhasson. Jeff Bridges szájából olyan merész kijelentések hangzanak el, hogy az ebben a világban tapasztaltak majd megváltoztatják a filozófiát, az orvostudományt és minden mást a világon, de sajna azt egyik forgatókönyvírónak sem sikerült elmagyaráznia, hogy miért. Így a Tron – Örökség sajnos megmarad a látványos gagyik szintjén, bár így legalább hű marad az előzményéhez.

Rendezte: Joseph Kosinski
Szereplők: Garrett Hedlund, Jeff Bridges, Olivia Wilde, Michael Sheen
Eredeti cím: Tron: Legacy
A film honlapja: www.disney.go.com/tron »
Forgalmazza: Fórum Hungary
Értékelés: 3/5 (Viki: 3,5, Csaba: 2,5)

Viki
Az Üvegtigris eddigi részeiben egy felvállaltan kifordított road movie volt. Nem volt koherens történetvezetés, de a főszereplők nem úgy keveredtek mindenféle kalandokba, hogy útközben találkoztak másokkal, hanem mások estek be hozzájuk, miközben ők csak egy helyben álltak a kedvenc kis útszéli büféjüknél. Ezt a hagyományt az első tíz perc elteltével most megtörik, és Lali máris egy sportkocsiban száguld Budapest felé, oldalán egy bombázó modellel, nyomában a társaival. Az új felállás kifejezetten jót tesz a már kicsit megfáradt formulának, de szerencsére sikerült menteni is valamit a régi hangulatból: Csuja Imre viccei még mindig zseniálisak, a követő csapat szerencsétlenkedései szórakoztatóak, csak sajnos Lali fővárosi, erősen sztereotípiákra épülő szexkalandjai sikerültek elég vérszegényre.

Csaba
Rudolf Péter és csapata valószínűleg már nem látott kihívást abban, hogy ismét egy teljes nyarat töltsenek el a tinnyei tó környékén, így a csapat most útra kelt, hogy szétválva a fővárosban szerencsétlenkedjenek kicsit. A gond csak az, hogy ezúttal a néző már nem a jófajta beszólásokra vagy a nagy röhögésekre fog majd emlékezni a filmből, hanem Szabó Erika testére, amit a rendező/főszereplő előszeretettel mutogat. Persze legalább felismerték, hogy az üresjáratok kitöltése némi szexfaktorral könnyen megy, és legalább a közönség egy része jól szórakozik ilyenkor. Az Üvegtigris 2 utolsó félórája anno káoszba fulladt, és ez most szerencsére nem történik meg, inkább pont a fordítottja a baj. A cselekményvezetés, a helyszínek, a szponzori autók mind-mind túl sterilek, és ettől kicsit művivé válik az egész még úgy is, hogy a nagyszerű színészgárda a jól bejáratott szerepeikben igazán kitesz magáért.

Rendezte: Rudolf Péter
Szereplők: Rudolf Péter, Csuja Imre, Gáspár Sándor, Szabó Erika, Kamarás Iván, Reviczky Gábor
A film honlapja: www.uvegtigris.hu »
Forgalmazza: Szuez Film
Értékelés: 3/5 (Viki: 3,5, Csaba: 2,5)

Viki
Mivel a Szerelem kolera idején filmadaptációja anno nem sikerült túl izmosra, most igyekeztem kicsit lejjebb vinni az elvárásaimat, ami nehéz egy Gabriel García Márquez-mű moziváltozata esetében. Az eredmény mégis sokkal jobb, amit elsősorban annak köszönhetünk, hogy Hollywood ezúttal távol maradt, és egy kevésbé giccsre törekvő rendező, Hilda Hidalgo vitte a művet filmvászonra costa-ricai és kolumbiai színekben. A szenvedély így ugyan végig jelen van az ördögűzésre kiküldött pap és az „áldozata”, vagyis egy tinilány között, de mégsem tolakodóan vagy túl giccsesen jelenik meg. Hidalgo szinte festményszerű képekben tárja elénk ezt a tiltott szerelmet egy olyan világban, ahol a szabályok áthágása mindig rendkívüli következményekkel járt. Ha a női főszerepre egy ügyesebb színésznőt találtak volna (azért azt a hosszú, vörös hajat én is megirigyeltem), akkor az elégedettségem teljes lenne.

Csaba
A szerző már az elején bevallja a miheztartás végett, hogy sem Coelho, sem Márquez művészetét nem tartja valami nagyra, így eleve úgy ült be A szerelemről és más démonokról című mozira, mintha a fogát húznák. A szerző látott már egy-két jó filmet ördögűzésről, de azokban a tinilányok nem latinos giccsként estek szerelembe jóképű papokkal, hanem kifordult a fejük és kereszttel maszturbáltak, és a szerző ezt a horroros vonalat mindig is többre értékelte. Nevezett szerző továbbá elismeri, hogy a műnek akadnak értékei (a korabeli papi hierarchia bemutatása, a férfi főszereplő játéka…), de még ezek sem tántoríthatják el attól, hogy az egészet ne érezze többnek, mint a tiltott szerelem romantikus vágyálmának olcsó leképezése.

Rendezte: Hilda Hidalgo
Szereplők: Eliza Triana, Pablo Derqui, Jordi Dauder
Eredeti cím: Del amor y otros demonios
Forgalmazza: Mokép
Értékelés: 3/5 (Viki: 4, Csaba: 2)

Viki
A szuperhősös történetek nagy része a jó és a rossz örök küzdelméről szól, és a legtöbb esetben egy percig sem kérdéses, ki is fog győzni a végén. A Megaagy készítői abból indultak ki, hogy fordítottak a recepten: a szupergenya legyőzi a szuperhőst, de ezután az élete meglehetősen céltalanná válik. A gonosz rémuralom csak ideig-óráig szórakoztató megfelelő ellenfél nélkül, ezért Megaagy úgy dönt, hogy ezt megteremti magának. Ha a DreamWorks új animációs filmet készít, szinte mondani se kell, hogy egy szellemes és friss ötletekkel teli mozi kerül ki a kezük alól. A Megaagy nagyszerű paródiája a mostanában túltengő képregény-adaptációknak, de közben önállóan, az utalások megértése nélkül is működik, így pompás kikapcsolódást jelenthet az egész családnak.

Csaba
Az eredeti Superman mozi már több mint harmincéves, ám a DreamWorks rajzfilmgurui mégse vetették el az ötletet, hogy csak ennyi idővel a premierje után űzzenek gúnyt belőle. Persze a Megaagy nemcsak egyszerű Superman-paródia, hanem kifordított szuperhősös sztori is egyben, ahol a gonosz győz, majd unalmában ő maga is jóvá válik. Alig másfél hónappal ezelőtt a Gru már bizonyította, hogy ez a formula animációs filmek esetében kifejezetten működőképes, és ugyan azt a frissességet már nem érezzük, mint a Gru esetében, a DreamWorksnek nincs miért szégyenkeznie. A Megaagy látványos, sziporkázóan vicces és szerethető karakterekkel teli mese lett, a stúdió legjobb hagyományait követve.

Rendezte: Tom McGrath
Eredeti cím: Megamind
A film honlapja: www.megamind.com »
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Értékelés: 4/5 (Viki: 4, Csaba: 4)

Szappanoperák: az ostobaság ünnepe Ez az a műfaj, amiben nincs „jó”, nincs „minőségi”, nincs „kivétel”. A latin szappanoperák sora olyan, mint a mulatós fellépők a Budapest tévében: borzalmas volt Jusztina Csepelről, borzalmas a Vőfély Zsiga, borzalmas lesz az őket követő Tucc Tucc Tibor is. »