Első rész: Egy kerület új élete
Berlinben megvannak a kötelező körök: a tévétorony, újabban a Falmúzeum a Spree partján, a MuseumInselen (pár hónapja bővítették ki), a Karl-Marx Alle, a Branderburger Tor, és még sorolhatnám. Személyes tapasztalom, hogy – bár a német főváros valóban hatalmas – az emblematikus látnivalókat CheckPoint Charlie-stul, Pergamon múzeumostól egy bő hét alatt meg lehet tekinteni. (Most összeakadtam egy fura olasszal, aki fogadásból egy nap alatt próbálta ezt az egészet abszolválni: reggel nyolckor már ott gubbasztott a citybuszon, a 100-ason, és pipálgatta ki a látnivalókat…)
 |
| A Világóra, háttérben a 368 m magas tévétorony |
Nekem több szempontból szerencsém van. Élhettem ott ösztöndíjjal egy ideig, valamint sok helyi kontaktom megmaradt, akik mindig örömmel mesélnek a város változásairól. Mert az örök változás erre a helyre különösen igaz.
Mielőtt nekivágnánk, három könyvet feltétlenül olvassunk el (ne vigyük magunkkal – ott úgysem lesz rá időnk), csak hogy egy kis ízelítőt kapjunk a hangulatból. Berlin alapkönyve a Berlin, Alexanderplatz, ami mind a régi, mind a mai városról elmond alapvetően mindent. Legtöbben mégis Christopher Isherwood Isten veled, Berlinéből kapják az utazási inspirációt. (Ezt a könyvet az is ismeri, aki nem: ebből készült a legendás Kabaré.) És nagyon fontos munka még Sausic Attila Berlin utcáin című kötete, melyben kis tárcák közül szemezgethetünk, és mindegyik egy-egy rejtett, apró berlini csodát mutat be. Szobrokat, elfeledett tereket, tipikusan helyi történeteket ismerhetünk meg e hangulatos kis műből. Attila Neuköllnben lakik, nem véletlen, hogy sok tekintetben erre a vidékre fókuszál. De mostanában még inkább aktuális ez az érdeklődés!
 |
 |
 |
A vándorló város
Berlin vándorló város, a sok fiatal (egyetemista és művész) képes a kerületek hangulatát alapvetően megváltoztatni. Régebben Kreuzberg volt a bohémtanya, emlékezzünk a Brian Eno- és David Bowie-érára, de tényleg oldalakat töltene be a kerületi legendárium. Aztán felkapták a vidéket, drágább lett a lakásbérlet, elitesedett a vidék: a fiatalok átcihelődtek Friedrichshainba. (Pár éve még csak oda jártam bulizni és enni…) Most megint elindult az áradat: a fiatalok átlábaltak előbb a Spree-n, majd a Landwehr Kanalon, és letelepedtek a Reuter Platz – Weser Strasse tengely mentén. Jöttek velük a lézengők, félművészek, akik így együtt elkezdték alakítani a környezetüket. Mivel a terület átfogja Kreuzberg és Neukölln egy részét, a köznyelvben újabban a Kreuzkölln nevet ragasztották rá.
A német rendszeres nép, és tipikusan tüchtig. E két jó tulajdonságának köszönhetően igazán működnek náluk a helyi lakossági szerveződések, csak bámultam az ámulattól. Mivel itt a kerületek hatalmasak, létrejöttek kisebb, átláthatóbb, irányítható egységek az utóbbi pár évben, ezeket Kiezeknek nevezik. A Kiezeket a helyi Quartiersmanagement irányítja, pályázatokból, EU-s pénzekből. Kis irodáik vannak, ahol bevonják a lakókat a környezetük szépítésébe, élhetőbbé tételébe. Épp ezért ha Neuköllnben járunk, új és új dolgokra bukkanhatunk: például felkértek fiatal művészeket, hogy a köztereket vidámítsák meg egy kicsit.
 |
| Neuköllni utcamozaikFotó: Schauschitz Attila |
Így az amúgy is fantasztikus koncertekkel, előadásokkal feldobott KörnerPark (U/S Neukölln) környezete valóságos művészeti paradicsom lett. Díszkő székek, mozaikképek és fantáziadús objektumok fogadják az óvatlan kanyarodót, a sétálgatót. És a helyiek használják, szeretik ezeket az objektumokat, a kereszteződésekből kis közösségi találkahelyek lettek, üldögélő, beszélgetőoázisok. Mindez persze magával vonja a gombamód szaporodó, minden igényt kielégítő kocsmakultúrát, itt például rögtön két ellentétes karakterű hely, az alternatív Laika és a klasszikus germán Steckenpferd (Vesszőparipa) kínál enyhülést egymás mellett.
Szegénynegyedből felkapott buliközpont
Hála az örök mozgolódásnak, ez a vidék, konkrétabban Neukölln – hatalmas megdöbbenésemre – idén először bekerült a cityguide-okba. Öt–tíz éve még (ha nem is veszélyes, de) gyanús vidék volt ez az egykori nyugat-berlini szegénykerület, a bevándorlók fészke, leszakadt egzisztenciák tanyája. Ma már vagány és vibráló központ, a bulik helyszíne, kihagyhatatlan.
Még mindig itt lehet legolcsóbban bevásárolni; egymást érik a török aranyat kínáló, bazári hangulatot árasztó ékszerüzletek, apró és zsúfolt limlomos boltocskák, kimondottan leárazott árukat tartó porták. Közülük magasodik ki a Neuköllner Arcade a Rathaus Neuköllnnél, hatalmas multiplexével, márkaüzleteivel. Ha megéheztünk a bevásárlóportyánk közben, együnk valamit a kitűnő török büfékben. Vagy jó turisták lévén, együnk valami tipikusan berlinit!
 |
| Neukölln Arcaden |
Berlini népeledel a Currywurst, ez a kutyaközönséges fűszeres kolbász, nehezen megválaszolható, miért. Nem csak vegaként gondolom, hogy ez eleve nem lehet jó, hogy a Currywurst egy téveszme – több külföldi egyetért velem. A helyiek – ki tudja miért – mégis esküsznek rá. Heves viták tárgya, hogy hol lehet a legjobbat megtalálni Berlin-szerte. A legtöbb szavazat egy kis helyre, a Curry 36-ra jött (36 a kerület irányítószáma), előtte mindig kanyarognak a sorok, boldog, aki beleharaphat ebbe a hamisítatlan német csodába. A titka talán az lehet, hogy alapvetően helyi íz, Herta Heuwer „találta fel” 1949-ben a Stuttgarter Platzon. Ketchuppal ették már akkor is, az amerikaiak miatt ez nagyon menő dolog volt – és menő a mai napig.
A helyet legegyszerűbben úgy lelhetjük meg, ha az U-bahnról leszállunk a Mehringdammon, és a York Strasse felé mászunk ki az alagútból. Ha alaposan becurrywurstoztunk, megkívánjuk rá a sört. Ne igyunk akárhol, utunk vezessen egyenesen tovább, és egy hamisítatlan csodára bukkanunk, egy helyre, ami „úgy maradt”. Ősrégi kocsma, hatalmas, zegzugos, nem csupán a berendezés, az arcok is ugyanazok, mint harminc éve. A Yorckschlösschen egykor az emigránsok kedvelt találkozóhelye volt, most is szívesen járnak oda nosztalgiázni. Mind a hatalmas, vastag törzsű fáktól árnyékolt kert a retroasztalaival, mind a belső terek azt sugallják: megállt az idő. Szerdán és vasárnap este jazzkoncert van, helyi együttesek játszanak. Aki igazi múltutazást akar, ekkor érkezzen, távolba szakadt honfitársainkkal is találkozhat, akik szívesen beszélnek a régi időkről.
 |
| Fotó: yorckschloesschen.de |
 |
| Yorckschlösschen belső tere Fotó: Schauschitz Attila |
 2010 legviccesebb videóiA Webpercesek sorozatban csupa mókás és meghökkentő videóval búcsúztunk az óévtől. Filmek, amiket mindenkinek látnia kell! » |
