Szabadidő

Viagra, exek, szilikon

Erősen kezdődik az új moziesztendő. Anne Hathaway vadul kamatyol a Viagra-ügynököt játszó Jake Gyllenhaallal, Scott Pilgrimnek meg kell küzdenie egy lány kegyeiért annak hét gonosz exével, és még szilikonba harapó gyilkos piranhák is akadnak…
 Szerelem és más drogok

Viagra, exek, szilikonViki
Azoknak lett igazuk, akik anno úgy gondolták, hogy Anne Hathaway jóval többet tud, mint a butácska Disney-komédiák főszerepének eljátszása. Ezt először a Magyarországra csak DVD-n érkező Rachel esküvőjében mutatta meg, most pedig egy olyan romkomban tündököl, melyben valóban összetett karakterek, izgalmas párbeszédek és szituációk adják a cselekmény lényegét, ami egyáltalán nem megszokott a műfajban. A Szerelem és más drogokban az a jó, hogy limonádéként is tökéletesen megállja a helyét, de aki egy kicsit mélyebb, őszinte és drámai rétegre vágyik, azt is megtalálhatja benne. A szexet végre nem gyertyafényes szoftpornóként ábrázolják, hanem olyannak, amilyen, és a romkomok kritikus pontját, a konfliktus felmerülését is sikerül erőltetettség nélkül megoldaniuk. Ráadásul Jake Gyllenhaal annyira, de annyira jó pasi, hogy ki is dobtam a szemétbe a Robert Pattinson-posztereimet.

Viagra, exek, szilikon

Viagra, exek, szilikonCsaba
Amikor először olvastam a Szerelem és más drogok sztoriját, egyből a Love Story jutott eszembe. Fiú és lány összejönnek, de a lány súlyos betegsége a szerelem útjába áll. Közelebbről szemügyre véve a dolgot a hasonlóság elvész, hiszen ez a film egy szexkomédiába oltott szerelmi dráma, ahol a drámai szál ellenére azért elsősorban a vígjátéki vonalon van a fő hangsúly. A meglepő az egészben, hogy a filmet az az Edward Zwick rendezte, aki ugyan a romantikus filmek területén alkotott már nagyot (A szenvedélyek viharában), de a humor eddig teljesen hiányzott a repertoárjából. Ehhez képest meglepően jól megy neki: a Szerelem és más drogok kellően érzelmes és vicces mozi, és bár van pár poén a „na, ez azért már egy kicsit sok” kategóriából, összességében ez a film nagyon rendben van.

Viagra, exek, szilikon

Rendezte: Edward Zwick
Szereplők: Jake Gyllenhaal, Anne Hathaway, Oliver Platt, Hank Azaria
Eredeti cím: Love and Other Drugs
A film honlapja: www.loveandotherdrugsthemovie.com »
Forgalmazza: InterCom
Értékelés: 4/5 (Viki: 4, Csaba: 3,5)

 Scott Pilgrim a világ ellen

Viagra, exek, szilikonViki
Akadnak filmek, amik speciálisan egy korosztálynak és nemzedéknek szólnak. Ezeket hívjuk generációs moziknak, melyek egy-egy generáció életérzését és problémáit annyira eltalálták, hogy számukra sokkal többet nyújtanak egyszerű filmélménynél. Ilyen volt anno a Házibuli, a Megáll az idő vagy a Moszkva tér, és ilyen film most a Scott Pilgrim a világ ellen. A Vaskabátok rendezője azoknak mesél, akik már az audiovizuális szőnyegbombázás idején nőttek fel, és egyszerre voltak jelen az életükben a képregények, a számítógépes játékok, a filmek, a rockzene és a szerelem, és képesek eligazodni egy filmben akkor is, ha szinte minden tizedik másodpercre esik egy új ötlet, idézet, beköpés vagy képi bravúr. Imádni való, de ehhez a filmhez már lehet túl öregnek lenni.

Viagra, exek, szilikon


Viagra, exek, szilikonCsaba
A Scott Pilgrim a világ ellen a geekgeneráció bibliája. Maga Pilgrim is vérbeli geek (a szerepre tökéletesen alkalmas Michael Cera megformálásában), aki egy házibulin ismerkedik meg álmai rózsaszín hajú nőjével, ám a lány csak akkor lehet az övé, ha előtte legyőzi a hét gonosz exét. A küzdelmek amolyan Mortal Kombat stílusban folytatódnak, sőt még bollywoodi hatású musicalbetét is akad, a film pedig úgy pörög az ötletek, gyors vágások és idézetek tengerében, hogy mi csak ámulunk és bámulunk. Rendkívül dögös a soundtrack, idézhetők a beszólások, szerethetők a figurák és az egész annyira eredeti, hogy hirtelenjében nem is tudnánk semmihez sem hasonlítani. Képregényből készült, de nem olyan, mint a többi film, ami képregényből készült. Kreatív káoszból született őrült zsenialitás.

Viagra, exek, szilikon

Rendezte: Edgar Wright
Szereplők: Michael Cera, Mary Elizabeth Winstead, Anna Kendrick, Jason Schwartzman
Eredeti cím: Scott Pilgrim vs the World
A film honlapja: www.scottpilgrimthemovie.com »
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Értékelés: 4,5/5 (Viki: 4, Csaba: 5)

 Piranha 3D

Viagra, exek, szilikonViki
Képzeljünk el egy Baywatch-epizódot, melyben a vízimentők nem azzal vannak elfoglalva, hogy álló nap a parton flörtöljenek és lassított felvételen mentsenek ki néhány fuldoklót, hanem azzal, hogy kigyúrt srácokat és felfújt mellű lányokat mentsenek meg egy óriási beach partin sok-sok ezer harapós kedvű, nagyra nőtt őspiranhától. A Piranha 3D az a film, amiben keresve sem lehet találni értelmet, és az alkotók egyetlen mentsége az lehetett volna, ha legalább vicces a film, de nem így történt. Alexandre Aja mozija nem több egy véres és szilikonmellekkel teli C-kategóriás horrornál, ami maximum a gusztustalanságban érhet el kiváló minősítést. Ha valaki leharapott péniszre, szilikonmellbe harapó halra vagy motorcsónak által megskalpolt lányra vágyik, megtalálta a neki való filmet…

Viagra, exek, szilikon

Viagra, exek, szilikonCsaba
A gyilkos állatos horroroknak már régi hagyománya van Hollywoodban és ezekkel a filmekkel szemben egy dolgot semmiképp sem szabad tennünk: komolyan venni őket. Ha játékként tekintünk rájuk, egész szórakoztatók tudnak lenni. Valószínűleg így volt ezzel Richard Dreyfuss, Christopher Lloyd és Elisabeth Shue is, és ezért vállalták el eme tengerparti mészárlás szerepeit. A filmben direktben ugyan nem poénkodnak, de az erőszakot addig fokozzák (a végső nagy mészárlásos tömegjelenet közel félórás), hogy az már önkéntelenül is viccessé válik, és mivel a filmben szinte kizárólag az antipatikus figurák harapnak fűbe, még csak nem is sajnáljuk annyira az üres fejű beach boyokat és girlöket. 3D-ben gyilkos piranhákat nézni menő.

Viagra, exek, szilikon

Rendezte: Alexandre Aja
Szereplők: Elisabeth Shue, Ving Rhames, Jerry O’Connell, Kelly Brook
Eredeti cím: Piranha 3D
A film honlapja: www.piranha-3d.com »
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelés: 2,5/5 (Viki: 1,5, Csaba: 4)

Tamara Drewe

Viagra, exek, szilikonViki
Stephen Frears a 2006-os A királynő óta nem találja önmagát. Az a mozi még igazán tisztességes darab volt, de azóta csupán két tévéfilmre és a félresikerült Chéri című darabra futotta tőle, melyben teljesen átélhetetlenül mutatta be egy öregedő kurtizán szerelmét egy nyafogó, ifjú ficsúrral. Sajnos a Tamara Drewe sem úgy fog megmaradni az emlékezetünkben, mint a film, amire Stephen Frears büszke lehet. A nagyvárosi sikerember (ezúttal egy újságírónő) visszatér a szülőfalujába típusú filmeket Cameron Crowe nem is olyan rég nagyon lejáratta az Elizabethtownnal, és sajnos a Tamara Drewe is pont ilyen lett. Sokat akar markolni, de üres kézzel távozik, Gemma Arterton vicces műorrára azonban tényleg sokáig emlékezni fogunk. Ezen felül csak üres megcsalási drámák, művészkritikus feketekomédiai elemek, sokkarakteres Igazából szerelem-utánérzés és a gondolat marad, hogy az egész film a túlzsúfoltsága ellenére nem szólt semmiről, és az utolsó húsz perc kivételével még unalmas is volt. Az ex-Bond Girl Gemma Artertonnak még mindig várnia kell annak bebizonyítására, hogy jó színésznő.

Viagra, exek, szilikon

Rendezte: Stephen Frears
Szereplők: Gemma Arterton, Roger Allam, Dominic Cooper
Eredeti cím: Tamara Drewe
A film honlapja: www.sonyclassics.com/tamaradrewe »
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelés: 2/5

 Hiteles másolat

Egy angol író toszkán utazása során találkozik egy galéria tulajdonosnőjével. Az író a Hiteles másolat című új könyvét jött népszerűsíteni, melyben eredeti műalkotás és másolat kérdését járja körül, a nő pedig az olasz kisvárosi galériájában eredeti és másolt műveket árul. A két egymással ismerkedő idegenből hirtelen a játék kedvéért egymással civódó házaspár lesz, de vajon tényleg csak játsszák-e, hogy már tizenöt éve házasok? És egyáltalán, mi különbözteti meg az igazit a másolattól a szerelemben?

Viagra, exek, szilikon

Rendezte: Abbas Kiarostami
Szereplők: Juliette Binoche, Jean-Claude Carriére, William Shimell
Eredeti cím: Copie conforme
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány

Viagra, exek, szilikonMelyik sztárra hasonlítasz?

Megmondja egy arcfelismerő program, továbbá véget vethetünk az évtizedes családi vitának, hogy kire hasonlít jobban a gyerek – most ez is kiderül. »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése