Mokka, tv2, SMS-csík

Hosszú hányattatások után, két tűz között formálódott a második számú országos kereskedelmi csatorna reggeli műsora: az RTL Klub bababüfiztető, holisztikus-ezoterikus, háztartásbeli Reggelije és a köztévé szürke zakós közéleti dögunalma közé próbált hidat verni a Mokkával, de úgy járt, mint a legszerencsétlenebb szülők – a gyerek mindkettejüktől a rossz tulajdonságokat örökölte.

Pedig ez már a sokadik verzió. Én még emlékszem, amikor Szilágyi János vezette a reggeli műsort, rádiós rutinnal, kávéházi asztalkák közt – szegény, a legtöbbet az akkor épp csúcson lévő betelefonálós játékokkal szívott. Próbált picit intellektuálisabb keretet adni a „számolja meg a kiscicák farkát” típusú feladatok helyett, ezért a „fekete, fehér, igen, nem” című szópárbajjal készült, azaz kérdéseket tett fel a telefonvégi nézőnek, aki bárhogy válaszolhatott, kivéve az említett négy szóval. A kedvenc epizódomat ma is fejből tudom:

Szilágyi: Felhívom a figyelmét, hogy azzal, hogy „hogyne”, meg „persze”, meg „természetesen”, nem kerülheti meg a választ, ezt csak egyszer fogadom el. Megértette?
Betelefonáló néni: Természetesen.
Szilágyi: Rendben, akkor ez volt az az egyetlen alkalom. Játszott már ilyen játékot korábban?
Betelefonáló néni: őőőő… őőőő… ÁLTALÁBAN!
Szilágyi: Na, akkor maga általában játszott már ilyet, most viszont konkrétan kiesett!

Nem működött, ahogy a Lazac sem (emlékeztek?), amikor is a reggeli műsort a Barátok közt renegátjai, a Hoffer testvérek, azaz Konta Barbara és Halász Gábor vezették. Ott bazsalyogtak szegények a nagy sötétségben pislákoló fényfüzérek között, kényelmetlen-funkciótlan puffokkal, nem ment. Megfordult ebben a sávban Sugár Ágnestől Simon Andráson át Bombera Krisztáig rengeteg arc – ha innen nézzük, a Mokka a legnagyobb túlélője a műfajnak. Igaz, itt is a műsorvezetők cserélgetésével keresték az arcot, a középutat bulvárszemét és vonalas közéletiség között. Előbbit a totál tájékozatlan, húsz éve ugyanabból a figurából építkező Csiszár Jenő fémjelezte, utóbbi pedig lehetett volna Havas Henrik, ha a „Tanár úr” képes lett volna észrevenni, hogy ő csak a Jenő tanára, csak hozzá képest tanár. Botrányt botrányra halmozott, hol nedvesedő bugyikról értekezve, hol egy éhségsztrájkoló nénit lekövérezve.

A jelenlegi csapat minimum felemás: kezdve a hölgyekkel, Liptai Claudia és Demcsák Zsuzsa tűz és víz, a pozsgás vörös és a hideg, hosszúkás csatájában nálam egyértelműen az előbbi nyer. Nem azért, mert tökéletes, közel sem az; sőt roppant nehezen viselem a rihegés-röhögést és az öncélúságot. Claudia azért jobb, mert őszintén érdeklődik a beszélgetőpartnere iránt, releváns kérdései vannak, és hatalmas lélekjelenléte: pompásan kezelte a magából kikelve, élő adásban káromkodó Paudits Bélát is.

Demcsák Zsuzsa, fájdalom, bármennyire dekoratív, arisztokratikus jelenség, ebben a műfajban nem működik; önazonos inkább egy utazási vagy társasági magazinműsorban lenne.
Az ugye, például, egyáltalán nem lényegtelen egy beszélgetés során, hogy a partnerem a holokauszt büntetését vagy holokauszt tagadásának büntetését kifogásolja… ezt összekeverni elég kínos. Sokszor az az érzésem, hogy nem is a beszélgetőpartnert hallja, hanem már a következő, bekészített kérdést ismételgeti magában.

A pasiknál is vegyes a kép: Pachmann Péter igazi klasszikus, brit újságírófazon lehetne, ha valami stúdiógerilla megtriplázná a reggeli kávéadagját, Vujity Tvrtko pedig igazi hangulatember – mikor már épp temetném a felszínes, leegyszerűsítő alibizés miatt, mindig csinál valamit, olyan anyagot, olyan riportot, ami miatt érdekes lesz. Kárász Róbertnek viszont nyugodtan lehetne a középső neve Szfinx – azt röhögés nélkül kibírni, hogy szegényre rászabadítottak egy, khm, nagyon furcsa nénit, aki naponta beszélget Zámbó Jimmy szellemével, hatalmas önuralmat feltételez.

Maga a műsor két hatalmas sebből vérzik: az első, közéleti témájú blokk legfőbb hibája az a felszínesség, amivel lepörgetik a kötelezőt. Egymást váltják az illetékes elvtársak, de egyik se kap igazán kemény kérdést, nem tudunk meg semmit, mivel az alany felmondja a kötelezőt, a díszletnél alig több műsorvezetők pedig szintén rutinból végiglökik a folyamatot. És azok a SMS-szavazások! Azok a válaszlehetőségek! Meg az SMS-csík, a funkcionális analfabéták üzeneteivel! Ha nézem is a műsort, csak 16:9 képarányra állítva, mivel az levágja a képernyőről az ott futó helyesírási hibák és ostobaságok sorát…

A második seb a bulvárblokkon tátong: ahol Árpa Attila celebrálásával Kiszel Tünde volt pasijának volt pasija (sic!) és Fekete Pákó rendezett álverekedést, ahol minden félkegyelmű „celebet” komoly közéleti szereplőként kezelnek, az vacak műsor. Hogy számíthat hibának, és nem erénynek az, hogy Tvrtko rákérdezett: ki a túró az a Kiszel Tünde, mi az ő szakmája, mitől érdekes, mit ad ő a nézőknek? Ha én lennék a tv2-ben a főnök, ez a mondat frankón fizetésemelést ért volna.

Nekem, számomra tehát ez a Mokka. Nem a legrosszabb reggeli műsor, de a fenti hibák okán mégis rájuk vagyok a legmérgesebb, mert sem az RTL Reggeli, sem az MTV Ma Reggel című műsora nem tud lekötni, míg a Mokka van a legközelebb ahhoz a műfajhoz, ami miatt megérné reggel elkésni a munkából. Tessék változtatni, tessék felnőtt embereknek csinálni a Mokkát, tessék belehúzni, sokkal többet és jobban dolgozni – és ez egy kiváló műsor lesz!