Szabadidő

Az anyaúristen és másféle nőszemélyek

Lackfi János költő. Csak így. És intézmény. Talán az egyetlen kortárs alkotó, aki megtalálta az utat a gyerekekhez, és miközben elvarázsolja őket, olvasásra nevel.

Tényleg fölsorolhatatlan, mennyi mindent csinál. Verseit lemezek tucatjain éneklik (Lovasi Andrással készített munkája a kedvencem), költőtáborokat vezet gyerekeknek, irgalmatlan levelezést bonyolít a költőtanoncokkal, egyetemen tanít. Nem mellesleg ötgyermekes családapa. Hiányos a fölsorolás? Persze! Irány a honlapja. De előbb tudd meg tőlünk: mit olvas éppen.  

Katt a képre, ha megrendelnéd!
Katt a képre, ha megrendelnéd!

– Az olvasás heveny lefolyású fertőzés, hirtelen kapja el az embert. Te épp csak belekukkantasz a lapok közé, hiszen az ágy mellett, az asztalodon, a tévé tetején lerakódik természeti képződményként pár jóféle kötet. Belenyammogsz, kicsi nasi, de máris elvesztél. Zsupsz, beszippant az örvény, és ráncigál, pörget a túlpartig, egy másik sors túlfeléig! Pár perc vagy fél óra után szédülten kászálódol ki a túlparton, mintha folyót úsztál volna át. Homályos szemmel, lassan felismered saját lakásodat.

– És te mit vittél át… fogadban tartva…?

– Hogy hol is jártam? Máté Angi Mamó című prózakötetében (öröm, hogy nemrég Bródy-díjat kapott rá) egy kicsi, kék falú, beroskadt erdélyi házban, ahol egy száraz öregasszony az Anyaúristen: „nekem csak nagyanyám van, tőle nő a hajam és ő csinálja a tejet”. Mamó „korcbaszedett” arca felett lobogós hajon „csicsonkáznak” a „hajuziga-bogarak”, a templomi szentek „mutatják a szomorút, ki magukból”, „Nemzetközi Nőnapkor ott állnak a legszebb anyákok, a legszebb fejükkel, ruháikkal”, temetésen „járulnak a népek, mintha lerónivaló sajnáljaik lennének”. A túlélés eszközei a varázsigeként örvénylő szavak – íme egy íz, amely hiányzott irodalmi konyhánkból!

– Érzed a ritmust, itt a Cafén éppen ilyen ajánlásokra vágyunk. Női vonalat még!

Fotó: lackfi-janos.hu
Lackfi János költő
Fotó: lackfi-janos.hu

– Megleptem ám magamat karácsonyra egy kötetnyi novellával Ljudmilla Ulickajától, a ma élő, „szoknyás Csehovtól”. Az Elsők és utolsók hősei csupa szériahibás termék a Természet hatalmas gyárüzemében: bénácskák, csonkácskák, csúnyácskák, öregecskék, vagy csak olyanok, akik úgy érzik, valahol elromlott az életük (ismerős?). Mégsem nyafogás vagy szociohorror ez a könyv, hanem mesetár, a legnyomorultabb testecskéből-lelkecskéből is égnek csapódik valami ámulnivaló: a tisztes, rendezett körülmények közt nyomorgó, csupa szív és gonoszkás (igen, a kettő megfér együtt!) „táskás Genele” nénivel például elégetik testrészként „hozzánőtt” táskáját, nem sejtve, hogy belevarrva lapul a felbecsülhetetlen értékű, titkos családi örökség: egy pár briliáns fülbevaló.

– Úgy látom, neked az olvasás is alkotás. Igazán érzelmi kérdés.

– Fószerkám kolbászol a lakásában, felvesz egy könyvtárgyat, és úgy marad, fagyottan. Pedig az olvasás nem hűt, hanem fűt, felfűti az életünket mások vérének forróságával. Vérátömlesztés.

Az anyaúristen és másféle nőszemélyekAkinek a lába nagyobb, mint hatos: Varró Dániel olvas 

Nem túlzás: a legnépszerűbb magyar költő. Grecsó Krisztián miniinterjúja Varró Dániellel. »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top