A hölgy, aki imád lovagolni

Egy heti kimenő a házastársi hűségből »

A Vasálarcos és a Katonák voltunk rendezője, A rettenthetetlen és a Pearl Harbor – Égi háború írója, Randall Wallace műfajt váltott: különleges, nem is túl nagy költségvetésű filmet készített minden idők egyik legsikeresebb versenylováról, Secreteriatról és a gazdájáról, aki számtalan akadályt legyőzve fogadtatja el magát a lóversenyvilágban, és segíti győzelemre a paripát. A ló gazdáját a csodás Diane Lane alakítja – vele beszélgettünk.

– Mi tetszett meg A paripa történetében?

– Elsősorban az, hogy igaz, közben mégis annyira csodálatos és ritka. Annak is örültem, hogy találkozhatok az igazi Penny Cheneryvel, akiről a film szól. Különleges nő, tele erővel, elszántsággal. Olyan, amilyen én szeretnék lenni.

– És ezt meg is mondta neki?

– Az biztos, hogy ha itt lenne, belém fojtaná a szót. Nem szereti, ha dicsérik, és egyáltalán nem tartja magát különlegesnek. Azt mondta, hogy ő csak élte az életét, és ha úgy érezte, igaza van, kiállt érte. Észre sem vette, hogy közben hány nő számára vált példaképpé. Azért lehet, hogy utólag visszatekintve pontosabban látja már, minek látja őt a világ.

– Tulajdonképpen mivel kellett harcolnia?

– Az ő idejében elképzelhetetlen volt, hogy egy nő lovat – mármint, versenylovat – tartson, istállója legyen. Penny főfoglalkozású anya volt, azt várták el tőle, hogy otthon állja meg a helyét; minden más területen ki kellett vívnia a férfiak tiszteletét. Ő viszont megörökölte az apja tulajdonát, és ha már az ölébe pottyant, nem gondolta, hogy az az egyetlen megoldás, ha eladja. De attól kezdve, hogy így döntött, örökké védekeznie, magyarázkodnia kellett. Kicsit sem volt nehéz beleélnem magam a helyzetébe, hiszen nekem is az a legnehezebb a szakmámban, hogy sokszor vagyok távol otthonról. Imádom a színészetet, de rengeteget utazunk. És bármilyen jó dolog is a játék, nagy ár érte az, hogy távol kell lennem a gyerekeimtől… és persze bőven és sokan okoznak is emiatt lelkiismeret-furdalást… pont úgy, ahogy Pennynek.

– Mégsem lehet olyan rossz egy ilyen dekoratív nőt eljátszani.

– Penny jó korban született. Imádom a cipőit, még akkor is, ha a forgatáson sokat küszködtem a magas sarkokkal. Hálás vagyok ezért a korért… mármint, azért, hogy olyan filmben játszhattam, amelynek a hatvanas években egy feltűnő, izgalmas és nagyon divatos nő a főszereplője.

– Aki sokat lovagol…

– Én úgy nőttem fel, hogy a ló természetes számomra: kétéves koromban kaptam az első hintalovamat, gyerekkoromban Pegazusról találtam ki meséket; attól kezdve, hogy először nyeregbe szállhattam, egy alkalmat sem hagytam ki, ha lovagolhattam, és győzködtem a szüleimet, hogy hadd legyek zsoké… Minden gyerek szereti a pacikat, de nálam ez kicsit komolyabb volt, és tovább tartott. Kiskamasz koromban arról álmodoztam, hogy egyszerre lehetek színésznő és lovas. És tessék: 14 évesen, egyébként életem második filmjében már bekerültem az Annie és a kis vadócba, Burt Lancester volt a főszereplő. A forgatás idején ebédszünetben mindig kikönyörögtem a lovászoktól, hogy elmehessek lovagolni a sivatagba. Egyszer el is tévedtem, és az egész stáb engem keresett.
Azóta is vonzódom a lovakhoz. Volt egy időszakom, amikor sokat festettem és rajzoltam, akkor is rengeteget jártam istállókba. Az pedig tényleg egy valóra vált álom volt számomra, amikor a férjem néhány évvel ezelőtt vett egy istállót néhány lóval… azóta sajnos el kellett adnunk őket. Mindezt összeadva, nem lehet kérdés, hogy ezt a szerepet nekem kellett eljátszanom, senki másnak. Itt egy ló volt a partnerem… mármint öt, mert nem ugyanazzal forgattunk végig. Rá kellett éreznem az egyéniségükre, ugyanúgy, ahogy a próbák során egy színésztárs egyéniségére is rá kell hangolódnom. Nem is beszélve róla, hogy a felvételekhez nagyon közel kell menni hozzájuk… sok kollégám ezt sem vállalta volna.

– Tehát A paripa a kedvenc filmje?

– Talán a Napsütötte Toszkánára emlékszem a legszívesebben, főleg mert a világ legszebb táján dolgoztunk. A film bemutatása után néhány évvel újra elutaztunk oda a férjemmel, Josh Brolinnal, és ugyanabban a szállodában szálltunk meg, ahol a forgatás idején laktam. Végre meg tudtam neki mutatni, milyen kilátás nyílt az ablakomból. Lehet, hogy számomra ez a boldogság receptje: lovak Olaszországban.

Forrás: L.F.B. / IC Press