Retroplex: Filmek, melyek képtelenek kimenni a divatból

TóCsa | 2011. Március 20.
Amikor azt halljuk Amerikából, hogy magasabb korhatár-besorolással, netán pénzbírsággal sújtanák azokat a filmeket, melyekben a szereplők cigarettáznak, az nem a véletlen műve. Sokan jöttek már rá arra, hogy a filmek nemcsak divatot teremtenek, hanem konzerválják is azt az utókornak.
Mozi mellett hétvégén színház

Házibuli (1980)
Sophie Marceau 1980-ban még csak tizennégy éves volt, és valószínűleg maximum az álmaiban gondolta azt, hogy valaha is világsztár lehet. Pedig ezen státusz eléréséhez elég volt egy kamaszéletet pontosan bemutató kis szösszenet. Az életkor, amikor még minden srácban a nagy Őt, minden csókban az igaz szerelmet és minden haverkodásban a legjobb barátnőt keresik a kamaszlányok, ráadásul mindezt a szerelem városában, Párizsban.

 

A legretróbb mozipillanat:
Hol találunk ma már olyan házibulit, ahol a fiatalok még lassúznak valami andalító zenére?

Retro-kísérőzene:
Richard Sanderson: Dreams Are My Reality

Macskafogó (1986)
Ternovszky Béla zseniális rajzfilmje anno azért volt igazán különleges, mert rendkívüli érzékkel parodizálta az amerikai hidegháborús ügynökfilmek (főleg a 007-es) világát, egy olyan világot, amitől a még rendszerváltás előtti Magyarország nem is állhatott volna távolabb. Az eltelt években a film humora és beszólásai („Mehetünk vissza a balettbe ugrálni.” „Na gyerünk, Safranek, ne tetesse magát hülyébbnek, mint amilyen!”) beépültek a köznyelvbe, Grabovsky nagy G betűs (egyébként Supermant parodizáló) pólója pedig ma már tradicionális utcai viselet, sőt szórakozóhelyet is neveztek el a filmről.

A legretróbb mozipillanat:
A négy patkány varieté- és revüvilágot megidéző szenzációs dala, valamint a Mr. Teuffel és Safranek titkár közti furcsa munkaviszony, melyet nyilván az egypártrendszerből kölcsönöztek az alkotók.

 

Retro-kísérőzene:
Gery Edit, Illy Dorka, Lenkei Péter és Wienand Gábor: Négy gengszter

Dirty Dancing – Piszkos tánc (1987)
Volt idő, amikor még azt hittük, hogy a rock and roll csak a kiváltságosok és beavatottak zenéje. Volt idő, amikor még azt hittük, hogy a rock and roll az csak egy tánc. Volt idő, amikor még a rock and roll tűnt a szülők elleni lázadás legjobb eszközének. Ezek az idők már rég elmúltak, de 1987-ben sikeresen idézték fel őket a Dirty Dancingben, melynek története 1963-ban játszódik, vagyis a korszakban, amikor még minden a lázadásról szólt. A film sikerének azonban nem is annyira a korszellem megidézése a titka, hanem inkább a pompás koreográfiák és a fülbemászó, a hallójáratainkból kitörölhetetlen dallamok, melyek ugyan egyáltalán nem tűnnek hatvanas évekből származónak, de ez semmit nem von le az értékükből.

 

A legretróbb mozipillanat:
Bármelyik pillanat, melyben a tragikusan fiatalon elhunyt Patrick Swayze feltűnik, hiszen ő maga a rock and roll.

Retro-kísérőzene:
Bill Madley és Jennifer Warnes – The Time of My Life

Szelíd motorosok (1969)
Felülni a Harley Davidsonunkra és átszelni Amerika végtelen országútjait mindig menő dolog lesz, és így volt ez már 1969-ben is, amikor Dennis Hopper és Peter Fonda pattantak fel a mocijaikra, hogy élvezzék az arcukba fújó szelet és a végtelennek tűnő szabadságot. Míg a szabadságvágy és az utazás azóta se ment ki a divatból, a film hippi maszlagjai és drogkultúrája ma már nem a menő, hanem a megmosolyogtató kategóriába tartoznak, de az tény, hogy a film divatot teremtett: a Born to be Wild még ma is minden motorostalálkozó elengedhetetlen hallgatni valója, a szereplők ruházata még ma is példával szolgál sok országúti vándor számára, az életérzés pedig megunhatatlan és örök.

 

A legretróbb mozipillanat:
Száguldás a lenyugvó nap sugarai közepette a sivatagban, a lenyűgöző sziklák között.

Retro-kísérőzene:
Steppenwolf – Born to be Wild

Mamma Mia! (2008)
Vannak filmek, melyek nem annak köszönhetik a nosztalgiázni kedvelő nézők szeretetét, hogy valamivel divatot teremtettek, hanem annak, hogy ráfeküdve egy retrohullámra, valamely régi slágerre ráfeküdve hódítják meg közönséget, vagyis úgy adnak újat, hogy közben régi, jól ismert eszközökkel csábítanak be bennünket a mozikba. Ez történt a 2008-as esztendő egyik legnagyobb sikerfilmje, a Mamma Mia! esetében is, ahol az ABBA örök érvényű sikereire építettek fel egy musicalt, megspékelték gyönyörű görög tájakkal, valamint néha akár hamis hangon éneklő sztárokkal (pl. Pierce Brosnan) az egészet, és meg is volt a nézők új kedvence.

 

A legretróbb mozipillanat:
Meryl Streep és barátnői a Dancing Queenre buliznak, cseppet sem öregasszonyosan.

Retro-kísérőzene:
ABBA – Dancing Queen

Haragban a világgal (1955)
Robert Pattinson, Johnny Depp, Marlon Brando és Martin Sheen karrierje is egész másképp alakult volna, ha az ötvenes években nem születik meg minden idők leghitelesebb lázadója, aki már akkor maga volt a rock and roll, amikor a zenei műfajt még alig ismerték. A filmben nem is hallhatók ilyen számok, ám James Dean belőtt sérója, lazasága, piros bőrdzsekije és a nyitott tetejű kocsija enélkül is képes volt elvarázsolni többgenerációnyi mozinézőt, és a hatása máig tagadhatatlan (nézd csak meg A negyedik című film főhősét).

 

A legretróbb mozipillanat:
Autóversenyezni a szakadék felé menet az amerikai tinik körében felettébb népszerű volt, már ha a hollywoodi filmekből indulunk ki…

További retrofilmes ajánlataink:
Pleasantville, Megáll az idő, Moszkva tér, American Graffiti, Grease, Hair, Szombat esti láz, Adventureland – Kalandpark, Across the Universe – Csak a szerelem kell, Forró rágógumi, Éretlenek, Állj mellém!, Nulladik óra…

Exit mobile version