nlc.hu
Szabadidő
Őrült rajongás: 33 órát áll sorba az iPad 2-ért

Őrült rajongás: 33 órát áll sorba az iPad 2-ért

A rajongásnak, márkaimádatnak is vannak határai. De nem az Apple-hívek szerint. Sokan nem értik meg, hogy mi ez a nagy Alma-őrület, egy azonban biztos, az igazi Apple-rajongóknak egy-egy megjelenő új termék szinte azonnal kell. Van, aki 33 órát is képes sorban állni imádott márkája új kütyüjéért, az iPad 2-ért.
Őrült rajongás: 33 órát áll sorba az iPad 2-értTiltakozás egy iPhone-applikáció ellen

Péntek estétől Amerika után újabb 25 országban – köztük Magyarországon – kapható az iPad 2. Az igazi rajongók pedig már nemcsak készülnek a sorban állásra, hanem be is álltak a sorba. Londonban az első vásárló 33 órával az árusítás kezdete előtt táborozott le a Regent Street-en található márkaáruház előtt. Tegnap délre már összesen heten várakoztak a bolt előtt, miközben az Apple egy másik boltja előtt is elkezdett nőni a sor. 

A Guardian cikke szerint a londoni Jules Lewis nem most először áll sorba iPadért: tavaly májusban az első változat megjelenésekor is már a premier napján beszerezte a terméket. Többen azért veszik meg az első napon a kütyüt, hogy utána az eBay-en értékesítsék, de Lewis azt mondja: ő nem adja tovább, a gép a „családban marad”. 

Ausztráliában is több mint egy nappal a polcokra kerülés előtt megkezdték az utcán várakozást a rajongók.

Két héttel ezelőtt, a New York-i premiernél akadt olyan, aki 41 órát várt a gépre, majd utána rögtön el is adta: igaz, több száz dollárt keresett rajta. Voltak bérsorbanállók is, nekik is több száz dollárokat fizettek azért, hogy valaki helyett végigvárják az utcán a nyitásig hátralévő időt.

Magyarországon az Apple új táblagépének forgalmazása ma este hét órakor kezdődik. A magyar Apple-rajongók is kitartóak, többen már az éjszaka folyamán megérkeztek a kiválasztott bolt elé. Tavaly szeptemberben az iPhone 4 magyarországi premierjének napján az első vásárló hajnal háromnegyed hatkor érkezett meg a bolt elé, az árusítás este tízkor kezdődött.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top