Jótékonysági koncert Japánért Budapesten

nlc | 2011. Április 05.
Bryan Adams volt az első olyan világsztár, aki reményét fejezte ki, hogy a zenei világ összefog a cunami sújtotta Japán megsegítéséért. A gondolatot itthoni zenészek és a zenei szakmában dolgozók is meghallották, és úgy döntöttek, szerveznek egy magyarországi segélykoncertet.
A híradók véres világa

Király Viktor, Tóth Vera, Gáspár Laci – három név, akik részt vesznek azon az április 21-i segélykoncerten a Syma csarnokban, amelyet a Juventus Rádió kezdeményezett. A koncert bevételét Japán megsegítésére fordítják. 

 

A hír hallatán, hogy segélykoncertet szerveznek, számos cég, zeneiparban dolgozó és zenész jelentkezett, hogy felajánlja segítségét. A legaktívabbak azonban mégis a hallgatók voltak, akik többek között kiválasztották azt, hogy milyen legyen a koncertet hirdető plakát, illetve azt is, hogy a befolyó összegből milyen formában járuljon hozzá a koncert Japán katasztrófa sújtotta területeinek újraépítéséhez. A legtöbb szavazatot egy emlékpark építésének ötlete kapta, amelyet az egyik japán városban hoznak majd létre. Az ott élők számára a parkok ugyanis mindennapjaik egyik legfontosabb helyszínei.

A koncert fellépői: Bikini, Demjén Ferenc, Balázs Fecó, a Zanzibár, Zséda, a Back II Black, Szekeres Adrien, Tóth Vera, a Mobilmánia, Király Viktor, Csepregi Éva és Ádám, Fiesta, Republic, Tóth Gabi, Gáspár Laci, Dobrády Ákos, Lányi Lala, az Edda, Fekete Dávid, a Balkan Fanatik, a Hard, Vásáry André, a Bon-Bon, Rácz Gergő és az isaszegi Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kórusa. 

A jegyek a Ticketpro hálózatában kaphatóak 3000 forinttól, akik azzal járultak hozzá a koncerthez, hogy ingyen vállalták a jegyterjesztést, valamint az interneten is jutalék nélkül terjesztik a belépőket.

 

 

Exit mobile version