Szabadidő

Mérlegen a valóság: a TV2 legszimpatikusabb arca

Ahol húzónév egy rokkantparkolókban terepjáróval pöffeszkedő figura, és azt is bemutatják főműsoridőben, ahogy Karda Bea lóspermát ken a hajára, majd pintyek ürülékét az arcára, ott becsüljünk meg minden kis oázist, ahol más a klíma. Ezek egyike a Napló.
 
Megfejtettük a Roxette-slágereket

Nyilván, ha nagyon akarom, ezt a riportműsort is be lehet találni, kezdve a bugyutácska telefonos játéktól az SMS-szavazás sokszor rosszul feltett vagy tendenciózus kérdéseiig, egészen addig a trükkig, ami a legújabb médiatörvény okán már elhagyható lenne. Igen, itt a Napló kettévágására gondolok, amivel azt imitálják, hogy a második rész, a „Napló extra” már egy másik műsor. Így befér közé egy reklámblokk – ahogy azt az RTL és TV2 napi sorozatainál is csinálják.

De nem ezt fogom fincogtatni. A Napló ugyanis egy hiánypótló, fontos műsor (a konkurens RTL-nél két program, a XXI. század és a Házon kívül játszik még hasonló pályán). Egy híd, vékony palló a sokszor kutyában közlekedő kereskedelmi televíziózás és a köztévé által már szinte egyáltalán nem képviselt, „hagyományos” közszolgálatiság között.

Mérlegen a valóság: a tv2 legszimpatikusabb arcaA Napló az 1997-ben indult TV2 egyik legelső műsora, és azon kevesek egyike, melyek majdnem másfél évtized után is képernyőn vannak. A csatorna egyik alapítója, Sváby András nevéhez szokás kötni a műsort, és valóban, 1998–2007 között a Napló általa szólt a nézőkhöz, az ő jellegzetes arca, átkötései, keresetlensége tette olyanná a műsort, ahogy ma is ismerjük… mindenki tudta, mire gondol, amikor az egyik szilveszteri adásban tényleg elővett és megmutatott egy mérleget.

A koncepció pedig hosszú évek után is lényegében változatlan: közérdeklődésre számot tartó ügyek bemutatása a szaladgálós (és ma már vérben tocsogó) híradóknál lassúbb, alaposabb, mélyebb, de még szórakoztató módon. A vezető témáról SMS-szavazás, melynek hangsúlyozottan nem reprezentatív eredményét még a műsorban ismertetik. Az első blokk komoly témákat visz, a másik lazább anyagokkal dolgozik (de jellemzően ott se Karda Bea és a spermás flakon kerül elő).

Az pedig tény, hogy nekünk erre szükségünk van – még a TV2 legnagyobb mélypontjai idején is a Napló volt az egyik nézettségi pillér (a másik meg House). Szeretünk régi vágású riportokat látni arról, hogy a Duna és a Balaton partján a büfében vásárolt hekknek semmi köze a közeli vízhez, hanem már fagyasztva és lefejezve érkezett a világ másik végéről. Érdekel, hogy miként telik a miniszterelnök egy napja (és azt szeretném úgy kritikátlan riporteri nyalás, mint irritáló támadások nélkül szemlélni), érdekel, hogy milyen fickó a világ focipályáinak jelenleg legsikeresebb magyar szereplője, Kassai Viktor labdarúgó-játékvezető. Még a fűnyíró-szépségverseny is belefér.

„Tvtrko miért van mindig legalább
két számmal nagyobb ingben?”
Fotó: press.tv2.hu

Annyi a lényeg, hogy nem akarok céltalan erőszakot oda nem illő helyen (akciófilmet rendszeresen nézek, híradót egyre kevésbé, pont ezért). Nem akarok ökölbe szorult arcú úgynevezett tévéseket látni, akik nem azt keresik, hogy mivel lehet minél több emberrel szót érteni a képernyő másik oldalán, hanem az aktuális dühüket és egyéb preferenciáikat tolják az arcomba. Nem akarok percember sztárocskákat irreleváns helyzetekben látni, vagy ahogy arról hazudoznak, hogy kibe szerelmesek és kivel szakítottak. A Napló pont azért jó, mert nem ilyen eszközökkel dolgozik. Ehelyett leülhet elé az egész család, gyerekektől nagyszülőkig – fuss végig a mai tévéműsoron, és húzd alá azokat a műsorokat, amelyek szintén családi tévézésre alkalmasak! Nem nagyon fogod használni a tolladat.

Ha bármi közöm lenne a csatorna döntéseihez, akkor mindazt a pénzt, erőforrást, promót, amit ma a rokkantparkolós, hamisan éneklő csávó műsorára költenek, azon nyomban áttolnám a Naplóba. Mert utóbbi műsor az egyik büszkén vállalható műsor, azon kevesek egyike, mely még közösségépítésre is képes. Minden évben szeméthegyeket hord el a stáb és a nézők összefogása, adományok, ügyek, hús-vér emberek csoportja, nem csak mondjuk a kínban röhögés a konkurens Alekoszon, aki újra rosszul használ számára ismeretlen, de egyébként hétköznapi kifejezéseket.

Annak idején sajnáltam, hogy a Svábyt váltó Azurákot olyan hamar elszipkázta a hírműsorok vezetése, és őszintén tartottam attól, hogy a szerkesztőség korábban legszabadabban mozgó figurája, Vujity Tvtrko miként fog átállni egy teljesen más típusú működésre. Voltak is eleinte döccenők, de ma már teljesen jól működik a Tvtrko-féle Napló. Főleg azért, tegyük hozzá rögtön, mert nem egy egyszereplős történet most sem, hanem egy nyilván összetartó csapat készíti a műsort. Nekem pedig ma ez a „legközszolgálatibb” műsor, megelőzi a csak azért fizetett köztévét és az egyéb kereskedelmi csatornákat is.
Jut eszembe, azt esetleg tudja valaki, hogy Tvtrko miért van mindig legalább két számmal nagyobb ingben?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top