nlc.hu
Szabadidő
Bezárták a legnagyobb nudistastrandot

Bezárták a legnagyobb nudistastrandot

Bezárták Olaszország legnagyobb és legrégebbi nudistaparadicsomát, a Lido di Dantét, ráadásul éppen pénteken, az éledező strandszezon elején.
Merre van a jövő fénye?
Merre van a jövő fénye?

Az olasz társadalomban talán még hazánknál is nagyobb hagyományai vannak a szemforgató erkölcsvédelemnek, most azonban még a helyi közvéleményt is sikerült meghökkentenie a ravennai polgármesternek. Fabrizio Matteucci ugyanis úgy döntött, bezáratja a fennhatósága alá tartozó Lido di Dantét.

Ez a plázs messze több, mint egy átlagos naturista fürdőhely: Itália legrégibb, legnagyobb és legszebb nudistastrandja, mely már a hatvanas évek óta az olasz és európai naturista mozgalom törzshelye. Ráadásul a három kilométeres Lido di Dante a leghosszabb olyan adriai-tengeri partszakasz, melyet az olasz környezetvédők a legszebb helyi strandok közé soroltak.

A fél évszázados békés meztelenkedésnek vet most véget a polgármester, arra a törvényre hivatkozva, mely csak elkerített és vécével felszerelt strandon engedélyezi a nudizmust – ez azonban ebben a zárt természeti paradicsomban egyszerűen nem megvalósítható.

Most tehát eggyel csökkent az amúgy is fogyatkozó olasz nudistastrandok száma: míg Németországban minden fürdőhelyen van naturista részleg, Spanyolországban pedig több mint 200 intézmény működik, addig a közel félmillió meztelenkedni vágyó olasznak immár csak 13 helyszínen lesz lehetőségük hódolni szenvedélyüknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top